A jó és a rossz küzdelme

Egészségügyi intézményeinkben 1999-ben 12 765 beteget kezeltek kábítószer-függőség miatt, 2000-ben 12 789-et, a heroinhasználók aránya 2000-ben hat százalékkal nőtt. Szintén 2000-es adatok: a szakemberek szerint a budapesti középiskolások 43 százaléka fogyasztott már illegális drogot, országosan ez az arány 33 százalék. Rendőrségi adatok alapján 2001-ben 250-300 ezerre teszik azok számát, akik hétvégeken több-kevesebb rendszerességgel fogyasztanak drogot. A fogyasztók évente 40 milliárdot költenek diszkódrogokra. A szakemberek szerint csak Budapesten heti 150 millió forint cserél gazdát a drogüzletben, a városban 20 ezer ember él drogkereskedelemből, ugyanakkor a központi kábítószer-szolgálat mindössze 20, erre specializált nyomozóból áll (ugyanez a szám Szlovákiában 100, Csehországban 110, Bulgáriában 150). 2001-ben 39-en haltak meg túladagolásban, ebből 34-en Budapesten.
Ha a kérdést erkölcsi oldalról nézzük, ki kell mondani, hogy mind a drogok fogyasztása, mind pedig terjesztése: bűn. Méghozzá olyan, amitől ifjúságunkat mindenáron meg kell védeni. Ezt a tényt a mostani törvénytervezet is magáévá teszi. A tervezet körüli vitákat mégis az provokálta ki, hogy a két összetartozó paragrafus közül elsősorban a másodikról, a büntethetőséget feltételesen felfüggesztéséről szóló 283. paragrafusról tettek említést. Ugyanakkor a 282. § egyértelműen kimondja, hogy a kábítószerek termesztése, előállítása, tartása, átadása és forgalomba hozatala stb. bűntett és büntetendő, emellett ez a paragrafus felsorolja a különféle alapesetekre (fogyasztó, terjesztő, bűnszövetkezeti érintettség stb.) kiszabható büntetés mértékét. A 283. § mostani módosítási javaslata részben megegyezik az 1992–1998-ig érvényben lévő törvény 282/A §-ával, amely azt mondja ki, hogy ez a cselekmény (bár bűntett) bizonyos körülmények között nem büntethető, feltéve ha a tettes az első fokú ítélet meghozataláig igazolja, hogy legalább hat hónapig kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben részesült vagy megelőző-felvilágosító tanácsadáson vett részt.
Ez utóbbi módosítás szemlélete az úgynevezett elterelés folyamatának fontosságára teszi a hangsúlyt. Az elterelés annyit jelent, hogy a lebukott fogyasztónak lehetősége nyílik arra, hogy egy (és csakis egy) alkalommal igénybe vehesse a legalább hat hónapig tartó kábítószer-függőséget gyógyító kezelést vagy (még nem függő lebukottak esetén) a legalább fél évig tartó tanácsadást. Mellesleg az Egészségügy Pápai Tanácsa által kiadott dokumentum is az elterelés folyamatát helyezi előtérbe. A szakemberek szerint megfelelő végrehajtási utasítással, valamint a hivatásos pártfogói intézmény (a fiatalkorú érintett mellé hatóságként kirendelnek egy felügyelő személyt) egyértelműen ki lehet szűrni a dílereket. Azonban megint ott vagyunk, hogy a szakma véleményének figyelembe vétele nem elsődleges szempont.
A kábítószerfüggőség tekintetében leginkább a fiatalok veszélyeztetettek. A vitatott nembüntethetőségi feltételek (283. §) is főként erre a 21. életévét be nem töltött korosztályra vonatkoznak. Ugyanakkor a törvényjavaslatnak több igen gyenge pontja is van. Teljességgel érthetetlen, hogy (hasonlóan a nyugat-európai törvényekhez, amit tőlünk nyugatabbra alkalmaznak, nem biztos, hogy egyértelműen jó és annak kritika nélküli átvétele szükséges) a törvénytervezet 283. § d) (2) pontja miért vonja ki a büntethetőség alól a csekély mennyiségű kábítószer iskolában és hasonló intézményekben való terjesztését. Az adott intézmény házirendjére bízva a kábítószerrel való visszaélés szankcionálást. Miért kell az adott iskolának vagy hasonló intézményeknek a nyakába zúdítani a drogprobléma megoldását?! A törvényi biztonságot miért az intézmény (néha szubjektív) házirendjének kellene helyettesítenie? Emellett ebben a speciális esetben [ez a 283. § d) pont a b) pontnak speciális esete] a törvény ilyenformán történő megfogalmazása az érintettekben azt a látszatot keltheti, hogy az iskolákban megengedett a kábítószer terjesztése, ami súlyos félreértésekhez vezethet. Továbbá sokaknak a paragrafusban nem világos a nembüntethetőség körének a kiterjesztése [f) pont], ami szintén félreértésekre adhat okot.
Fontos szempont, hogy (egyénreszabottan) differenciáltan kell büntetni az elkövetőket. Nyilván más elbírálásban kell részesülnie a drogot egyszer kipróbáló szerencsétlen fiatalnak és a drogterjesztés anyagi oldalából élő dílernek. Hosszabb távon döntő fontosságúnak tekinthető a prevenció kérdése. Erről egyik törvénycikk sem szól (és emiatt feltételezhető, hogy a törvényhozók nem is akarnak foglalkozni részletesebben vele). Vagyis a családvédelem, a családi életre való felkészítés. Közismert, hogy a drog mindenféle társadalmi rétegben kifejti pusztító hatását. Ugyanakkor a rendezett családi élettel rendelkező házaspárok (és mintájuk alapján gyerekeik) körében a drogfogyasztás nagyságrendekkel kisebb.
A prevenció alfája és ómegája a család. Törvényi szempontból a kérdés korrekt kezelése viszont nemzetstratégiai probléma, mert amennyiben helytelenül kezelik a drogfogyasztást, főként a terjesztést, akkor az a társadalmi kohéziós (öszszetartó) erők meggyengüléséhez vezet. Hallottunk olyan politikusról, aki szívesen kipróbálná az úgynevezett könnyű drogokat kisfiával együtt, hogy azután megtárgyalja vele annak hatásait. Az efféle törekvéseket határozottan visszautasítjuk és életellenesnek tartjuk.
Az élet érték. Abszolút érték. Ellene véteni: bűn. A drogfogyasztás ugyanis életet és társadalmat romboló, büntetendő cselekmény, és ezt tudnia kell még a legkisebb adagot elfogyasztónak is. A kábítószer ártalmas az élet testi és lelki, egyéni és közösségi vonatkozásában egyaránt. Ezért nemcsak drogot használni, hanem másokat is erre segíteni, késztetni vagy ezt eltűrni, megengedni: bűn! Fontos, hogy a bűn bűn maradjon. Ne legyen a jó a rosszal már megint összemosva! Nincs helye annak az ifjúságromboló (ál)liberális szemléletnek, ami megkülönbözteti a „könnyű” és a „kemény” drogot. A szervezet nem egyformán reagál a kábítószerre, van olyan, aki egészen csekély adagtól is függő lesz, előfordult olyan eset is, ahol már az első adag halálosnak bizonyult! Egy „enyhébb” kábítószerről egy „keményebbre” történő áttérés sokszor észrevétlen, igen gyors, és számos esetben visszafordíthatatlan folyamat. Az egyént nem az teszi szabaddá, hogy elhárítjuk döntéseinek következményeit, hanem az, hogy az erkölcsi és társadalmi követelmények megfogalmazásával, oktatással, neveléssel rávezetjük őt a személyére és környezetére nézve helyes döntések kialakítására. Itt kell felhívni a figyelmet a média ifjúságromboló szerepére.
A korlátok, melyeket az erkölcs megfontolásai alapján állítunk fel, nem börtönrácsok, hanem védőkorlátok, melyek a szakadék szélén feszülnek ki. A korlátot átszakítva a mélybe zuhanók cselekedetének megelőzésére nem a korlátok lebontása a megoldás, hanem az ifjúság tudatosan jó irányba történő nevelése, valamint az erkölcsi értékek továbbadása. Jó, ha ezt törvényhozóink is figyelembe veszik.

A szerzők orvosok