Talán nem annak szánták, ám a katolikus egyház mégis furcsa „karácsonyi ajándékot” kapott a kormánypártoktól azzal, hogy nem a népszámlálási eredményeket vették alapul a jövő évi költségvetésben, hanem a személyi jövedelemadó egy százalékából adódó arányokat.
– Nekünk nem az a dolgunk, hogy az ördögöt a falra fessük. Az azonban tény, hogy olyanok vannak most döntési pozícióban, akiknek az egyházról nincs hiteles képük. A marxizmus torz egyházképet hirdetett évtizedeken keresztül, s aki reformmarxistának vallja magát, az nem a vallás kérdésein gondolkodott elsősorban, amikor a kommunista eszmékkel kapcsolatban kritikát fogalmazott meg.
– Nyilvánvalóan úgy gondolják, hogy a katolikus egyház csak egy a sok közül.
– Mostanában előtérbe kerül a kisegyházak, a másfajta vallási közösségek szerephez juttatása, a sokféle szólam, jelszó, amelyek hangzatosnak, modernnek tűnhetnek. Ahhoz, hogy a katolikus egyház sajátos jelentőségét érzékelje valaki, mélyebben kellene elgondolkodnia bizonyos alapkérdéseken. A magyar állam és a Vatikán közötti megállapodás mélyebb belátásra épült, s nem pusztán az egyház történeti jogait ismerték el benne. Sokkal inkább azt, hogy itt egy különleges szerepvállalásról van szó az emberek gondolkodásának, közösségi kapcsolatainak alakításában. Mi ezt a differenciáltabb szemléletmódot képviseljük türelmesen, bár nagyon határozottan és következetesen. Csak remélhetjük, hogy ezek az érvek a mostani kormánypártok gondolkodásmódjában is érvényre jutnak, s nem csupán a könnyű, tetszetős szólamokra hallgatnak.
– A népszámláláson az állampolgárok hatvan százaléka vallotta magát katolikusnak, így az ebben rejlő üzenetet is meghallhatták volna, ha népszerű döntésre törekednek.
– Ez kétségtelen, csakhogy a világban, s különösen a diktatúrák után manapság maga az ember van válságban. A riadt, sebekkel, félelmekkel teli embert viszont nehezebb kormányozni. Ilyenkor azután a régi kormányzati technikák érvényesülnek: a „panem et circenses”, a kenyeret és cirkuszt elve. Az ország jelenlegi vezetői mintha a gondolkodásunk színvonalát nem emelni próbálnák, hanem azon igyekeznének, hogy az emberek fogyasztói igényeit szolgálják.
– Milyen jelenségekre gondol?
– Megdöbbenve látom, hogy akár a médiában, az utcán, akár a szűkebb közösségekben és sokszor az iskolákban is olyan dolgok történnek, amelyek a klasszikus marxista erkölcsi magatartásminták alapján is elképzelhetetlenek lennének. A felvilágosodott baloldaliak a harmincas években sokat tettek azért, hogy a munkások ne járjanak kocsmába, éljenek öntudatos, fegyelmezett életet. Manapság viszont azt láthatjuk, hogy nemcsak az alkohol, hanem a drog is polgárjogot nyerhet. Sokat beszélgetek emberekkel, s megdöbbentő dolgokat hallok. Szülők félnek elengedni gyerekeiket iskolai kirándulásokra, mert vannak tanárok, akik szinte nevelési programjaikba illőnek tartják a korai szexuális kalandokat éppúgy, mint a lerészegedést, a könnyű kábítószerekkel való megismerkedést.
– Lesznek olyanok, akik erre azt mondják: túl sötét képet fest. Mások pedig erkölcsprédikációnak tartják a szavait.
– Az egyháznak nyilván nem az a dolga, hogy korholja a világot, s vádakkal illesse. Mindez nem azért van, mert rosszak vagyunk – csupán szerencsétlenek. Az egyház ma nemcsak a hitet hirdeti, hanem a gondolkodás örömét, a felelősségtudat méltóságát, szépségét is, s erre hívja meg az embereket. Csöndesebb, nyugodtabb elgondolkodásra, beszélgetésre, magukba nézésre. Az egyház lényegéhez tartozik, hogy ne csak a szószéken szólaljon meg. Megjelenít egy életeszményt, magát az emberséget védelmezi. Annak, aki valóban a nemzet javát akarja szolgálni, éreznie kell, hogy ezek az értékek nemcsak azért fontosak, mert sok ember tiszteli őket. Aki ellenük dolgozik, önmagának is árt.
– Léteznek olyan megközelítések is, amelyek szerint a kormányerők most visszaadják a kölcsönt, amiért az egyház úgymond kampányolt a polgári oldal mellett.
– Egészen biztosan szokatlan egy marxistának, hogy a katolikus egyház a közösségi életben is részt vesz, a politikában is hallatja szavát. Ötven éven keresztül azt állították: az egyház szabadsága abban áll, hogy a templomokban végezheti a munkáját, s lelkesedhet a szocializmusért. Kétségtelen, hogy ez idő alatt maga az egyház is elszokott a közéleti szerepléstől, nem az ő hibája, ha néha az alkotmány adta szabadságával gyakorlatlanul él. Az alapvető jóindulatot érezni lehet az egyházban: ha valakikkel szemben áll is, senkit nem akart „letaposni”. Nem nyúlt olyan módszerekhez, amelyekkel az emberek gondolkodását méltatlan módon befolyásolta volna. A mostani irányítók sokszor hangoztatják: a választási harcok nem arról szólnak, hogy Vae victis! – Jaj a legyőzötteknek! Valóban nem lenne jó, ha az ország egyik fele vesztesnek érezné magát. Ami az egyházat illeti: a közéleti küzdelemben való részvételünk egészében korrekt volt. Az egyház komolyan vette, hogy itt demokrácia van, s így minden közösségnek, neki is joga van nyilvánossá tenni az ország jövőjével kapcsolatos nézeteit. Csodálom, hogy bárki azt mondhatja, a győztes parlamenti pártoknak őrültség lenne azokat jutalmazni, akik ellene voltak. Az egyház nem jutalmat vár, csupán korrektséget.
– Egy igazi demokráciában a szemben álló feleknek is meg kell becsülniük egymást, el kell ismerniük egymás jogait. Az érvek, a gondolatok nem adhatják át a helyüket az indulatoknak, a sértődöttségnek s más alantas emberi tényezőknek.
kokaint
Száz rendőr rohanta le a kecskeméti kokainbandát + videó
