Betlehemi csillag

Szobám falán a kissé megfakult, de azért fényeit és árnyékait pontosan őrző fotográfia jól megfér a tengernyi kisebb-nagyobb festmény, metszet, grafika és egyéb – főként családi vonatkozású – fénykép társaságában. Nincs ebben a gyakran változó házi tárlatban különösebb rendszer: dédapám katonaportréja mellett Buday György szép, Walpurgis-éjt ábrázoló fametszete függ, ükanyám Divald Károly készítette fotóportréja mellett Schéner Mihály pipacsos csendélete, továbbá közel százesztendős – és ma is rajzoló-festő – barátom, Lossonczy Tamás lovasokat sejtető tusrajza. A fotón beregszászi betlehemezők láthatók. Rojtos-bojtos pokrócokba bújva, papírsüvegekkel és -koronákkal felcicomázva. Köztük gimnazista anyám, aki a kartonból eszkábált betlehemet tartja. Amikor magam cseperedtem gyerekké, a negyvenes évek közepén-végén, a beregszászi télben járó betlehemezők a városszéli földműves-, iparos- és pásztorgyerekek közül kerültek ki. Irigyeltem őket hólepett kucsmájukért, csuhébábokkal teli betlehemükért, rozsdás kolompjukért, amely a közeledésüket jelezte, vígan elrikkantott mondókájukért: Idikusz-pidikusz, hurka-kolbász belém csússz! Pesten aztán, ahová 1950-ben repatriáltunk, nem volt se pásztor, se kolomp, se kackiás bajusz. Volt fehér kenyér, villamos és rádió, de közösségi ünnep nem volt. Se roráté, se betlehem. Szoknom kellett ezt a kopár világot, ahol az ávéhás keretlegények motorbiciklis cikázása az utcán összekeveredett a nagy futballünnepek harsogásával, Puskás és Bozsik már-már mítikus tündöklésével. Hajdanidők emlékeztetőjéül csak dédszüleim „igazi olasz” betleheme maradt ránk, aztán a gyerekeimre, most meg sokasodó unokáimra. Mert anyám – aki túl a nyolcvanon ma is megrendezi a családi karácsonyt – ragaszkodik ehhez a kopott betlehemhez. Lecserélhette volna cifrábbra, de annak királyaihoz és birkáihoz, angyal- és pásztorfiguráihoz nem kötődne semmi emlék. Ez a valahai viszont őrzi némiképp azoknak a kárpátaljai – hófúvásos, kolompszavas – karácsonyoknak a hangulatát. És tán a legifjabbak is megsejthetnek valamit a múlt fényeiből meg árnyékaiból, amikor Sződről és Óbudáról, Békásmegyerről meg Rákoskeresztúrról betoppanva körülállják a karácsonyfát.