Drnovsek, a kétarcú

Kovács Mária
2002. 12. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szlovén választók akaratából Janez Drnovsek lesz a Szlovén Köztársaság új elnöke. A polgárok tehát az ismerősebb arcra, országuk jelenlegi miniszterelnökére szavaztak a kevésbé ismert Barbara Brezigarral szemben. De vajon valóban kiismerhető-e Janez Drnovsek? Ha csak annyit tudunk róla, hogy kisebb megszakításokkal tíz éve tölti be a kormányfői tisztséget, a függetlenség elnyerése előtt pedig a jugoszláv államtanács elnöke volt, sejtjük, hogy rugalmasságra, stratégiai és taktikai érzékre volt szüksége ahhoz, hogy ezt a bravúrt véghezvigye.
A 39 éves közgazdász saját bevallása szerint úgyszólván párton kívüliként lett a már szétesőben lévő Jugoszlávia vezető testületének, az államtanácsnak az elnöke 1989-ben, hiszen már évekkel azelőtt nem fizetett tagdíjat a Jugoszláv Kommunisták Szövetségében. Hivatali idejének legnagyobb eseménye az el nem kötelezett országok világtalálkozója volt, amelyre olyan színes egyéniségek is meghívást kaptak, mint Kadhafi líbiai elnök. Az óvatos Drnovsek nem akarta a repülőtéren fogadni az ezredest (pedig három tevét hozott neki ajándékba, Drnovsek könnyű szívvel hátrahagyta a derék állatokat, amikor a jugoszláv fővárosból távozott), Kadhafi azonban nem volt hajlandó leszállni, amíg vendéglátója meg nem jelent. A nagyszabású rendezvény lebonyolítása Drnovsek talán egyetlen jugoszláv államfői ténykedése, amelyre a belgrádiak is szívesen emlékeznek, hiszen városuk talán sohasem volt úgy kitakarítva, mint akkor.
Mielőtt Drnovsek bekerült volna a jugoszláv vezetésbe, még szűkebb pátriája, Szlovénia kommunista vezetői sem sokat tartottak felőle. Ahogyan a szocialista építőmunka dandárját, úgy a függetlenség kivívása és a rendszerváltás dicsőségét is átengedte másoknak, így például Janez Jansának, a jelenlegi vezető jobbközép erő, a Szociáldemokrata Párt elnökének, a függetlenségi harc hősének. Jó érzékkel választotta viszont ki azt a politikai erőt, amelynek módja volt levezényelni a rendszerváltást: a sok, frissen alakult párt közül a liberális irány mellett tette le a garast. Több párt egybeolvasztásával jött létre az a Liberális Demokrata Párt (LDS), amelynek elnökeként Drnovsek oly hosszú ideje kormányozza Szlovéniát. Teljesítményével, főként belpolitikai téren egyre többen elégedetlenek, s arra figyelmeztetnek, hogy a kormány sikerpropagandájának nincs alapja: az országban a helyzet nem olyan jó, amint ahogyan beállítják. Ami a külpolitikát illeti, Drnovsek irányítása alatt Szlovénia ügyesen lavírozott Európa és az Egyesült Államok között, az utóbbi időben azonban több szomszédjával meggyűlt a baja. Államfőként nem lesz módja ennyit forogni a világban, de Drnovsek alighanem erre is vágyik. Néhány éve rákos daganatot távolítottak el a veséjéről, vélhetőleg ez az egyik ok, amiért a hajszás kormányfői posztot felcseréli a nyugalmasabb államfőivel. Arra azonban nem látja elérkezettnek az időt, hogy a politikából végleg kivonuljon. Bölcsen teszi, hiszen ha most egyeduralkodóvá válik is az LDS a szlovén politikában, az ő „kiszállásával” kíméletlen hatalmi harc kezdődhet el a párton belül, ami nemcsak az LDS-nek árt, hanem egész Szlovéniának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.