Elfelejtett nemzeti értékek visszatérőben

Egy tál csirkepaprikás és a hozzá való bor mellett szívesen elbeszélgetünk múltunk dicső gazdagságáról, nemzeti értékeinkről, miközben hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a villánkra tűzött pörkölthús, a poharunkban felragyogó nedű is történelmünk gazdagságának öröksége, éppúgy nemzeti értékünk, mint Petőfi költeményei vagy a Parlament épülete. Megfeledkezünk ezekről, mert az előző évtizedekben igyekeztek elfeledtetni velünk sok egyéb mellett azt is, milyen íze van az igazi csirkének, milyen a zamata a jó magyar bornak.
Aki csak iparilag előállított, nyúlós műanyag csirkét evett, készíthették azt bármely rafinált módon, aligha értette, mitől vagyunk mi büszkék a magyar gasztronómiára. Vaj miért lelkesedett oly nagyon a nagy hírű ínyes mester a tavaszi rántott csirkéért, hiszen a nevezett készítmény alig különbözik a többnapos rágógumitól. Igaz, a fogyasztásra szánt szerencsétlen madarak sem tudtak a zöld fűről, a kék égről, a tiszta és időnként trágyaszagú levegőről, a természetes fényről, a szabad és határtalan mozgásról, a földből kikaparható kövér gilisztákról, a jóízű kukoricáról. Egy mesterséges világ termékei voltak egy mesterséges világnak.
A tanyasi tyúk már-már legendás lény volt a városi ember tudatában, akár a hétfejű sárkány vagy a griffmadár. A szabadban kapirgáló, természetes táplálékon felnövő baromfit szerencsére nem feledték el teljesen, akadtak merész vállalkozók, akik újra „feltalálták”. Nekik köszönhető, hogy néhány hónapja megjelentek egyes üzletek pultjain a szabadon nevelt szárnyasokból készült, konyhakész termékek. Hozzájuthatunk már igazi rántani való csirkéhez, levesnek, pecsenyének, pörköltnek egyaránt kiváló tanyasi csirkéhez, az eredeti, különleges ízeit őrző pulykához, az őseink asztalán mindig ünnepi fogásként tálalt gyöngytyúkhoz. Szintetikus tápszert soha nem látott, derék, jóravaló madarak ezek, rég nem tapasztalt kulináris gyönyörök hordozói.
Persze ahhoz, hogy a gasztronómiai élmény megszülessék, nem árt, ha elkészítésük hagyományos módjait is tanulmányozzuk. Ezen stúdiumainkhoz nélkülözhetetlen segédeszköz Unger Károly remek szakácskönyve, a Tanyám tyúkja. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke rendíthetetlen harcosként védelmezi a hazai konyhaművészet legszebb hagyományait. Nem árt, ha olykor profik is írnak szakácskönyvet, mert Unger Károly útmutatásai alapján az abszolút kezdők, de a rutinos konyhai varázslók is remekműveket alkothatnak. S újra rádöbbenhetünk, hogy a szabadon nevelt baromfi húsa oly módon megfőzve, párolva, sütve, ahogyan nagy-, déd- és ükszüleink ették, bizony fenséges falat. Olyan, amilyenről nem is álmodhat a hal- és gépolajízű szárnyasokon felnövő fogyasztó.
S ráébredhetünk arra is: ha csak egy kevés gondunk van rá, mily egyszerű a nemzeti értékeket óvni, létrehozni.