Az, hogy milyen lesz végül a bor, már a szőlőskertben eldől. Az érett gyümölcs szép ízei, a bársonyossága, a szemek nedvességtartalma eleve meghatározza, milyen bor lesz majd belőle. Természetesen az évjárattól is nagyban függ az eredmény, de a lényeg, hogy a borász önmagának csinálja a bort, a saját ízlése szerint kóstolgatja, alakítgatja. Mindenkinek megvan a saját ízlésvilága, egyéni elképzelése, hogy mit tart igazán kedvesnek, lágynak, hosszan tartó íznek, s e szerint próbálja a lehető legjobbat kihozni belőle. Nekem a legkedvesebbek a Kopár-dűlőben termő fajták, azokból is a negyven százalék merlot-ból és a harminc-harminc százalék cabernet sauvignonból, illetve cabernet francból álló cuvéem, amely a már ismert Kopár nevet viseli.
Sok függ az adott évjárattól. Az utóbbi időben a páratlan évek voltak igazán nagyok, az 1997-es, 1999-es esztendő terméséből kitűnő borok lettek, de például az 1998-as szőlőből nem is készítettem el a Kopárt, mert nem érte el az általam megkívánt minőséget. A 2000. év ellenben egészen egyedülállóan jó termést hozott, nagy évnek számít a tavalyi is, s az idei termés minősége is kiváló, de a menynyisége elmarad a megszokottól. A dűlőnként átlag 5400 tőkéről most 25 hektoliter bort tudtunk leszüretelni az amúgy 35 hektó helyett.
– Ebben a mostani, mondhatni történelmi pillanatban, amikor úgy tűnik, eldőlt az európai közösséghez történő csatlakozásunk, magyar bortermelőként hogyan látja a jövőt? Nem tart attól, hogy e hatalmas piacon jókora előnyt élvező francia, olasz és más világhírű borok mellett hátrányba kerülhetnek a legjobb hazai boraink is?
– Én nem félek az uniótól. Meggyőződésem, hogy a boraink minőségét és árát illetően mi már versenyképesek vagyunk. A villányi borok, köztük a mieink az elmúlt évek során kivívták maguknak a nemzetközi tekintélyt, egy ideje már a piaci áraink is tükrözik ezt. Egyáltalán nem vagyunk már „olcsójánosok”. Az árversenyben is csak azért vagyunk egyelőre előnyösebb helyzetben, mint a nyugati – francia, olasz – konkurencia, mert a mi munkabéreink el vannak maradva az ottaniaktól. Messzi vannak az unió átlagától, de már közelebb, mint azelőtt, és ha ez a jövőben változik is, a megbízható minőségünkkel és meglévő üzleti kapcsolataink révén továbbra is meg tudjuk őrizni az elért piaci pozíciónkat.
Második éve egy francia borász is dolgozik a Gere-pincészetben. A legfontosabb tennivalónk, hogy a csatlakozásig még rendelkezésünkre álló utolsó esztendőben, 2003-ban bevonjunk a termelésbe annyi földet, amennyit csak lehet, mert 2004-től életbe lép a korlátozás, és az akkori termőterület alapján fogják rögzíteni a végleges kvótát. A mi családi gazdaságunk birtokában lévő 40 hektárból ez idő szerint 26 hektár termő szőlő, a többi 14 hektárnyi terület részben telepítés alatt van, a többin – a Fekete-hegyen, az Ördögárokban és a Konkoly-dűlőben – rekultiváció folyik, éppen az elmondott ok miatt. Előre kell menekülnünk, más lehetőségünk nincs. Igyekeznünk kell a hátralévő időben elérni a lehető legkedvezőbb pozíciókat a csatlakozásra. Már stabilan beálltunk a hektáronkénti 35 hektoliteres termelésre, három hete készült el a vadonatúj feldolgozóüzemünk, a hozzá tartozó pincével, palackozóval és raktárral. Nyugodtan mondhatom, hogy minden részében és technológiájában világszínvonalú. Eddig elért külföldi sikereink megfelelő hírnevet szereztek a nevünkkel jelzett boroknak.
Gere Attila eredetileg erdésznek készült, régi villányi boroscsaládba nősülve lett maga is szőlész-borász. 1992-ben másfél hektáron kezdte a szőlőművelést, főleg Kékoportót termelt. Franz Weningerrel alapított közös cége által kerültek borai a nemzetközi piacra, ahol hamar elismerést vívtak ki. Számtalan díjat és elismerést nyert. A Gere család pincészetéből főként egyedi fajták és cuvéek – cabernet, merlot, a Cuvée Főnix, a Kopár- és a Selection-sorozat – kerülnek ki, de szem előtt tartják a Kékoportó megfelelő mennyiségű termesztését: három hektáron telepítették újra ezt a villányi ősfajtát. (Forrás: Laposa–Dékány: Villány, Bp. 2001.)
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
