Épül a jégpálya a Ház parkolójában

Bákonyi Ádám
2002. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövő hétfőtől január 2-ig üzemel a Parlament parkolójában megépülő – a munkálatok tegnap kezdődtek meg –, ingyenesen használható jégpálya. A kormány „karácsonyi ajándékáról” Keszthelyi András, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára tegnap elmondta: az 1800 négyzetméteres területen – ahol két büfét, öltözőket és egy egészségügyi sátrat is felállítanak – mintegy háromszáz fő korcsolyázhat egyszerre. December 24-én délután három óráig, szilveszterkor pedig este 8 óráig használható a jégpálya. A beruházáshoz szükséges pénzt az állami tulajdonú Szerencsejáték Rt. biztosítja, a mobil jégpályát egy osztrák cég építi meg. – A kommunikációs központ költségvetéséből eredetileg erre a célra szánt összeget jótékony célra fordítják majd – mondta tegnap Keszthelyi András. Hozzátette: ezentúl minden évben lesz műjégpálya a Parlament előtt.
Mint arról lapunkban már beszámoltunk: egy szocialista önkormányzati képviselő apja építi meg a Medgyessy Péter kormányfő által beígért jégpályát és a hozzá kapcsolódó létesítményeket ötvenmillió forintért. A Szín-Lap Bt. a cégbírósági adatok tanúsága szerint egy százezer forintos jegyzett tőkéjű vállalkozás. Beltagja Hámori László Zoltán, aki fiával – a XVIII. kerületi önkormányzat MSZP-s képviselőjével – együtt alapította a bt.-t, ám utóbbi azóta kiszállt a cégből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.