Fércmunka

Nagyon szép, nagyon jó, csak éppen a torka véres – nagyjából ennyivel lehet jellemezni azt a költségvetési törvénynek nevezett fércművet, amelyet az utolsó pillanatban beterjesztve és elfogadtatva készített el az alig több mint fél éve hivatalban lévő kormány.
A koncepció lényege: az idei évre beszorítható tételeket – már úgyis mindegy alapon – könyveljük el 2002-re, a jövő évi hiányt pedig a dologi kiadások és a beruházások visszaszorításával nyomjuk le – még ha csak papíron is – az általunk megálmodott szintre. Az, hogy a felvázolt mutatók és folyamatok köszönő viszonyban sincsenek a jelenlegi helyzettel és a várható tendenciákkal, gyakorlatilag lényegtelen, a rossz bizonyítvány magyarázata még úgyis odébb van – jó esetben – egy esztendővel.
Az előkészítő munka színvonalát kiválóan tükrözte a már az első kanyarban benyújtott, nagyjából 1600 módosító indítvány, aminek legjavát aztán gépiesen, enyhén szólva is autokrata módon utasította el a kormánytöbbség. (Más kérdés, hogy a módosító indítványok egy része inkább a választókerület iránt tanúsított bizonyítási kényszerből, mint racionális alapon született.)
A fő probléma azonban nem itt, hanem a felvázolt sarokszámok tarthatatlanságában rejlik. A törvény mindjárt az elején 4,4 százalékos bruttó hazai terméknövekedést helyez kilátásba 2003-ra. Ez, figyelembe véve a 2002-re várható 3,2-3,3 százalékos GDP-növekedést és a világgazdaság egyre távolabbinak tűnő fellendülését, igencsak optimista prognózisnak tűnik. Nem lehet véletlen az sem, hogy az elemzők többsége 2003-ra négy százalék alatti bővülést vár, s a legoptimistább előrejelzések sem számolnak ezt meghaladó növekedéssel. Ez pedig sajnos azt jelenti, hogy minden bizonnyal el lehet felejteni a jövő évi bevételi előirányzatokat.
A kiadások leszorítása érdekében láthatóan mindent megtett a kabinet. A betáblázott tételek ennek megfelelően szinte sehol nem növekedtek 2002-höz képest, ami egy átlagos háztartás esetében talán megengedhető, de a büdzsé esetében semmi esetre sem: egyszerűen azért, mert biztos, hogy túl kell majd lépni az előirányzatot.
Persze néhány tételnél előkerült a felülről nyitott előirányzat trükkje is: ez azt jelenti, hogy ha esetleg kimerülnének az eredetileg betáblázott források, újabb – a hiányt növelő – milliárdokat lehet előhúzni a cilinderből. Jellemző példa erre az önkormányzatoknál a béremelésekre fordítható hárommilliárdos keret, amelynek, már most jól látható, hogy a sokszorosára lehet szükség.
Újabb gyenge pontja a „műnek”, hogy fejlesztési célokra alig biztosít forrásokat: a közútfejlesztésre fordítható összeg a beharangozott tervekhez képest szánalmasan kevés, az uniós csatlakozás kapujában nem jut pénz a vállalatok és a mezőgazdaság támogatására sem.
Látható tehát, hogy a jövő évi büdzsé egyelőre nem több egy ellentmondásokkal terhelt, összefércelt számhalmaznál: ha viszont valamilyen isteni csoda folytán sikerül tartani a benne meghatározott kereteket, a kormány – történelmi tettet hajtva végre – egyik évről a másikra felére csökkentheti az államháztartás hiányát. Az idei deficit ugyanis mindenképpen a GDP kilenc százaléka fölött lesz, amire Bokros Lajos regnálása óta nem akadt példa. Minden adott tehát az újrakezdéshez.