Gall temető Párizs határán

MTI
2002. 12. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európa egyik legjelentősebb gall temetőjét találták meg francia régészek Párizs északkeleti elővárosában, Bobignyban.
A Krisztus előtti III.-II. századból származó nekropoliszban mintegy háromszáz sírhely sorakozik egymás mellett. Közülük mintegy százat tártak fel eddig az archeológusok.
A több mint kétezer éves temetkezési hely létéről eddig is tudtak, azt azonban csak most, a Bobigny Avicenne kórház új szárnyának megépítését megelőző talajmunkálatok során sikerült egyértelműen tisztázni, hogy méreteit és halottai számát tekintve a Párizs közeli gall temető jóval felülmúlja a korábbról ismerteket. A feltáró régészeti kutatások tavaly októberben kezdődtek mintegy 800 négyzetméternyi területen. A munkálatok előrehaladtával kezdett körvonalazódni, hogy mélyen a földfelszín alatt egy hajdan húsz hektár kiterjedésű gall település nyomai találhatók.
Yves Le Bechennec archeológus a francia médiának nyilatkozva az ásatások különleges tapasztalatának mondta, hogy a sűrű beépítettségű temetőt az egykori település belsejében találták. Beszámolója szerint az előkerült csontvázak jól konzervált állapotban vannak, s ez alkalmat ad arra, hogy értékelhető és számszerűsíthető adatokat kapjanak az akkori gall lakosság általános egészségi helyzetéről, a népességet sújtó betegségek természetéről. Minthogy a sírokban férfiak, nők, gyermekek egyaránt vannak, a tudósok a gall lakosság demográfiai jellemzőire is következtetni tudnak. Az elhunytak életkorából az átlagos élettartamról várnak újabb ismereteket. Azt már most is tudják, hogy a franciák elődei észak–déli irányban, fejjel dél felé temették el halottaikat. Az elhunytat gyolcslepelbe burkolták, amelyet több vasból vagy bronzból készült csattal fogtak össze.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.