Gyilkos hajlamok

Újra szabad – azaz hivatalosan is – merényleteket szerveznie az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA). Az amerikai elnök George W. Bush által adott utasítás felváltja az ilyen akciók tilalmát elrendelő, Ford elnök által 1976-ban kiadott rendeletet. A tengerentúlon csak a terrorizmus elleni harc hatékonyságát fokozó lépésként tekintenek Bush aláírására, ám világszerte felvetődik a kérdés, hogy valójában milyen valós jelentést, üzenetet is hordoz magában ez a döntés.
A Nixon botrányos távozását követő Ford-adminisztráció azt követően hozta rendelkezését, hogy a CIA számos – részben sikertelen – merényletet hajtott végre az amerikai érdekekkel szemben álló (vagy annak vélt) vezetők és személyiségek ellen szerte a világon. Az akciók nagy túlélője a kubai rezsim vezetője, Fidel Castro volt, akinek meggyilkolását nem egyes ellenzéki erőkre, hanem maffiakapcsolataira bízta a „cég”. A titkosszolgálatokat ismerő szakemberek azonban megjegyzik: az akkori bejelentés igazából a világ felé tett kommunikációs gesztus volt, és a Vietnamban megtépázott amerikai imázs helyreállítását célozta. Nem lehet ugyanis kétség afelől – vélik –, hogy a CIA (és más amerikai szervek) 1976 óta is hajtottak végre hasonló műveleteket a legkülönbözőbb célok ellen a legnagyobb titokban, miközben Washington a merényletek hivatalos tilalmát kimondó passzusra hivatkozhatott.
A feltételezést alátámasztja, hogy még mielőtt nyilvánosságra került volna a tilalom feloldása, s a tény, hogy a CIA „halállistáján” 25 személy (többségében terrorista) szerepel, novemberben már sor került egy részben rejtélyes műveletre. A jemeni sivatagban egy Predator pilóta nélküli gép fedélzetéről indított Hellfire rakétával megsemmisítettek egy autót, amelyben öt al-Kaida-tag utazott.
Bush intézkedése már csak az ilyen és ehhez hasonló akcióknak a hivatalos nyilatkozattól láthatólag független végrehajtása miatt is a politikai kommunikáció kategóriájába tartozik – csak éppenséggel a Ford elnök által hozotthoz képest ellenkező előjellel. Washington most figyelmeztetést intéz nemcsak a leendő célpontoknak – akiknek értelemszerűen a lehető legrosszabb taktika figyelmeztetést adni –, hanem az egész világnak, hogy tudják, „ki az úr a házban”. A kérdés csak az, hogy célra vezető-e ez a manőver akkor, amikor az Amerika-ellenes hangulat a tetőfokára hág szinte mindenütt, még a hagyományos szövetségesek körében is. Egy biztos: az amerikai elnök engedélye a merényletekre jelzi, hogy Washington manapság könnyen eltéveszti az arányokat, s nem ellenségei, kritikusai megbékítésére, hanem azok megfélemlítésére törekszik.