Iraki kockázatok a háború árnyékában

Miközben a gazdasági fellendülés világszerte gyenge, pontosabban várat magára, az „iraki kockázat” máris többféleképpen nyomasztja a gazdaság kilátásait. Szinte mindenütt és minden téren. Igaz, Horst Köhler, a Nemzetközi Valutaalap főigazgatója szeptember végén még azt fejtegette, hogy „egy rövid ideig tartó katonai akció Irak ellen valószínűleg csak korlátozott hatással lenne a gazdasági növekedésre”, sőt, szerinte egy ilyen háborúnak akár „pozitív hatása” is lehetne, mert, úgymond, a helyzet egyértelműsítéséhez járulna hozzá.
Három hónappal később azonban a helyzet nemcsak hogy „világosabb és egyértelműbb” nem lett, hanem még kiszámíthatatlanabb. A világ gazdaságának szereplői számára is. A bizonytalanság érzete pedig erősödött.
S a bizonytalanság – állítják gazdasági elemzők – hatásos és erős féke a fellendülésnek, és vissza is húz. A vállalkozókat, cégeket óvatosságra és kivárásra készteti, s arra, hogy beruházási terveikkel másutt kopogtassanak. A potenciális fogyasztók is tétováznak, hiszen ki mer költekezni bizonytalan és veszélyekkel terhes időkben?
Vannak azonban, akik csak látszólag bizonytalankodnak és tétováznak: a nagy olajtársaságok. Kivárásuk is inkább a közönségnek szól. Az Irak körüli spekulációk középpontjában ugyanis az olaj áll. Az egykori Mezopotámia, a mai Irak földjén található a világ kőolajkészletének tizenegy százaléka, s olajtartalékokban csak Szaúd-Arábia gazdagabb nála. Ez az olajkészlet a „nagy játszma” tétje. S a nagy olajtársaságok érthetően máris a Szaddám utáni időkre készülődnek, hogy hozzáférhessenek az iraki olajmezőkhöz. Ámbár – világos amerikai elképzelések híján – mindegyikük óvakodik attól, hogy nyíltan is érdeklődést mutasson Irak olajgazdasága iránt.
Néhány amerikai olajtársaság azonban titokban már felvette a kapcsolatot Ahmad Chalabival, az Iraki Nemzeti Kongresszus néven szereplő – egyébként a Pentagon favorizálta – ellenzéki csoport vezetőjével. Egyelőre csak a kapcsolatfelvételek ténye szivárgott ki, de hogy mely cégek is nyomakodnak, – azt még homály fedi. Az ExxonMobilt és a Chevron-Texacót emlegetik a leginkább, bár vezetőik cáfolnak. Raad al-Kadiri, a Petroleum Finance Company egyik elemzője szerint ugyanis az amerikai és a brit cégek vigyáznak arra, nehogy a politikusokat megelőzve sertepertéljenek Irakban. Chalabi szóvivője is sietett közölni, hogy Irak erőforrásairól csakis egy nép választotta iraki kormánynak van és lesz joga tárgyalni, ezért „lényegi megbeszélések vagy tárgyalások nem voltak”. Az amerikai külügyminisztérium egyik, magát megnevezni nem akaró főhivatalnoka pedig arról győzködi a világsajtót: valamiféle különös félreértés foglya, ha azt hiszi, hogy az Egyesült Államok a Szaddám utáni iraki olajpiac szabályozásával próbálkozik. Csupán arról van szó – állítja ugyanez a külügyér –, hogy az Egyesült Államok segíteni szeretné az irakiakat olajiparuk szükségleteinek felmérésében, arra az esetre, ha bármiféle rezsimváltozás következne be.
Ezt az úgynevezett segítséget konkretizálandó, a State Department máris – iraki ellenzékiekből és amerikai energetikai szakemberekből álló – szakértői csoportot meneszt Irakba. A csoport feladata: olajipari javaslatok kidolgozása bármely átmeneti kormány számára.
A nemzetközi olajvállalatok természetesen különböző stratégiákat követnek Irakot illetően. Az oroszok – éppen a most perre készülő Lukoillal – például igen erőteljesen kalkulálnak az iraki olajjal. Nemzetközi megfigyelők szerint Vlagyimir Putyin elnök azért is tárgyalt oly szívélyesen és nyájasan, és támogatná az amerikaiak intervencióját, mert biztosítani kívánja az orosz olajérdekeket Irakban. Lukoillal vagy anélkül. Az ExxonMobil, a Shell és a British Petroleum már jóval óvatosabb. Igaz, fél szemmel már ők is a rivális(oka)t lesik. Lord Browne, a BP vezérigazgatója már össze is vonta a szemöldökét és fair versenyre szólított fel a Szaddám utáni Irakban: „Szeretnénk bizonyosak lenni abban, hogy valamenynyien egyforma eséllyel indulunk, s nem lesznek előre elrendezett ügyletek!” – mondta.
A bökkenő „csak” az, hogy egyelőre még mindig Szaddám az úr Bagdadban. S tán azt sem lenne mellékes megtudni, vajon Szaúd-Arábia mit tesz majd az olajával? S különben is: ki tudja, hogy egy esetleges új, Nyugat-barát bagdadi kormányzat tiszteletben tartja-e majd a fontos szerződéseket?! Végül is, e mostani frenetikus lobbizás s a nyomában megszülető esetleges szerződések sora még nem jelent semmit. Hiszen Bagdadot mind a mai napig nemzetközi szankciók sújtják.