Küszöbön áll a háború

Az amerikai politika és az általa irányított események alapján egyre valószínűbb, hogy lesz háború Irakban, méghozzá az új év februárjában. A fegyverzet-ellenőrzés hatékonyságát érő kritikák, az arab-öbölbeli hadmozdulatok, vagy éppen az iraki ellenzékiek toborzása a bagdadi rezsim megbuktatására olyan tényezők, amelyek alátámasztják ezt.

Bush elnök hamarosan elrendeli mintegy ötvenezer katona – és felszerelésük – Kuvaitba, illetve Bahreinbe telepítését, s ezzel alighanem végső szakaszába ért a felkészülés. Szaúd-Arábia kivételével – amely még egy félreérthetetlen ENSZ-BT-határozat esetén is elhatárolódik a részvételtől – úgy tűnik, a térségbeli országok is szépen lassan meghátrálnak az amerikai nyomásgyakorlás és a beígért gazdasági és katonai „ellentételezések” előtt. Jó példa erre a régóta húzódozó Törökország, amely a múlt héten jelezte hajlandóságát, hogy területét az amerikaiak rendelkezésére bocsátja: az amerikai külügy- és pénzügyminisztérium képviselői tegnap érkeztek Ankarába, hogy az országnak szánt gazdasági segítségről tárgyaljanak. A csapatmozgások mellett – vélik szakértők – ez csalhatatlan jele a háború elkerülhetetlenségének, hiszen Washington láthatóan a zsebébe nyúl, csakúgy, mint az 1991-es Öböl-háború előtt, alatt és után tette, ha szövetségesekre, vagy koalícióra volt szüksége.
Amerika kezében alighanem a terrorizmus ellen meghirdetett harc is nyomásgyakorló eszközként szerepel. Így van ez annak ellenére, hogy elenyésző számú utalásokon kívül senki, még az amerikaiak maguk sem kötik össze a jelenlegi iraki problémát – amely napról napra „hízik” casus bellivé – az általuk 2001. szeptember 11-én elszenvedett terrortámadással. Míg azonban nagy nyilvánosság előtti kommunikációban – amelynek részben tétje sok száz millió muzulmán befolyásolása is – ez a helyzet, a kormányközi tárgyalásokon Washington küldöttei állítólag nem mulasztják el megemlíteni, hogy az Irak elleni összefogás elutasítását az amerikai vezetés a terrorizmus elleni harctól való idegenkedésként, esetleg azzal való összejátszásként értelmezheti. Mivel ez a vád manapság egyet jelent azzal, mint hajdanán sátánt kiáltani – egy népszerű hírtelevízióban a helyi terrorizmus gyanújáról szóló riportok nyugati turisták százait, ezreit riaszthatják el a mozlim többségű országokban tett utazásoktól – a legtöbben inkább visszakoznak.
A koalícióépítésnél maradva Amerikának alighanem stratégiai gondjai lesznek, semmint térségbeliek. Bár Oroszország a terror elleni harc címén történő összeborulásért – szabad kéz Csecsenföldön, esetleges gazdasági visszatérés jóváhagyása Kelet-Európába – cserébe alighanem rábólintott már az akcióra, addig Washington hagyományos, nyugat-európai szövetségesei látszólag nem állnak kötélnek, ellenszenvvel szemlélik a háborús készülődést. Németország történelmi hagyományai és belpolitikai viszonyai miatt Franciaország a tőle megszokott dac jegyében, de a kisebbek sem lelkesednek a részvételért. Nem értelmezhetők félre Lord Robertson NATO-főtitkár kijelentései az akció támogatására intő „morális kötelezettségről”, hiszen britként inkább hazája Amerika-barát álláspontját közvetíti, semmint az egész szövetségét, amely szervezetként aligha játszik majd jelentős szerepet Irakban, legfeljebb a háború utáni békefenntartásban.
A tervezett hadműveletek forgatókönyvét már sokan számtalan formában megírták „biztos” informátorokra hivatkozva. Az iraki katonai ellenállás, a vélt vagy valós tömegpusztító fegyverek megsemmisítésében jelentős szerepet játszanak majd az amerikai erők, amelyek 1991 óta jelentős technikai korszerűsítésen mentek keresztül. A légierők szerepe kiemelkedő lesz, csakúgy, mint a különleges hadműveleti erőké, amelyek a titkosszolgálatokkal közös akciókban irányítják és segítik majd az iraki ellenzéki erőket, illetve nyomást gyakorolnak a sorozott iraki haderőre az átállás érdekében. Az iraki védekezés sikerességét alighanem eldönti a haderő hűsége Szaddám Huszein rendszeréhez, illetve a rezsim hajlandósága, hogy vészhelyzetben bevesse tömegpusztító fegyvereit. Ha csak az előbbire támaszkodhatnak, úgy is okozhatnak súlyos veszteséget a támadóknak, feltéve, hogy a városokba húzódnak és házról házra típusú harcot erőltetnek ellenfeleikre.