Pártválságot okozó cseh államfőjelölés

Somogyi Mátyás
2002. 12. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A januárban esedékes csehországi államfőválasztást megelőzően a köztársasági elnökjelöltek körül szembetűnő, a jelenlegi hatalmi viszonyokra is kiható politikai pókerparti tanúja lehet a cseh közvélemény. Míg a Polgári Demokrata Párt (ODS) vita nélkül nevezte meg Václav Klaus személyében hivatalosan államfőjelöltjét, addig a legerősebb kormányerő, a Vladimir Spidla vezette Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) által a párt soraiban rendezett és a párt államfőjelöltjeinek népszerűségét firtató referendum csúfos érdektelenségbe fulladt. A feltételezett kétszázezer véleménynyilvánító helyett alig huszonhétezren vettek részt a szondázó felmérésben, amelynek igazi célja Milos Zeman exkormányfőnek az államfői székért folyó versengésből való kiiktatása volt.
A CSSD által preferált jelöltek – Otakar Motejl ombudsman és Jaroslav Bures ex-igazságügyminiszter – helyett a pártvezetés megrökönyödésére a nyugdíjba vonult expártelnök és kormányfő mellett tette le a garast a szavazóknak több mint a fele. Mindezt annak ellenére, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatások Motejlt minősítették a legesélyesebb államfőjelöltnek, aki után kis különbséggel Václav Klaus következik. A felmérésben Zemant a megkérdezetteknek csupán 11 százaléka támogatta. A fejlemények következtében a szociáldemokrata párt vezető testületeiben válsághelyzet állt be, s Zemant támogató, illetve ellenző csoportosulások már leplezetlenül, a nyilvánosság előtt szellőztetik eltérő véleményüket. A két tűz közé szorult pártvezetés végül a hét végén hozott döntést, amely szerint Jaroslav Bures indítják útnak az első fordulóban.
Közben Zeman unos-untalan hangoztatja, az első fordulóban nem vesz részt, csupán híveinek unszolására vállalná az államfői posztot, de csak akkor, ha a parlamenti pártok képtelenek lennének megegyezni az államfő személyében. Szerinte ha a törvényhozás első nekifutásra nem választana államfőt, ez súlyos válságot jelent, s ekkor cselekedni kell. A vidéki házába visszahúzódott, s magát „magányos borznak” nevező Zeman az utóbbi napokban egymás után fogadja a diplomatákat és újságírókat.
Több oka is van a Spidla és Zeman közti feszültségnek. Zeman a parlamenti választások után többször kinyilvánította, nem tetszik neki az egy mandátumtöbbségre épülő kormánykoalíció. S mivel a párttagság körében népszerű Zeman befolyásos államfő szeretne lenni, ez veszélybe sodorhatná Spidla pártvezetői tekintélyét. Kiszivárgott értesülések szerint Spidla és helyettese Stanislav Gross a múlt hét végén a párt megyei vezetőinek értekezletén és legújabban a parlamenti frakció zárt ülésén nyíltan arról szóltak, Zeman visszatérése a hatalomba szakadást idézne elő a szociáldemokrata pártban. Ezért volt sürgős egy fajsúlyos szociáldemokrata államfőjelölt megtalálása, akit már az első fordulóban megválasztana a parlament.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.