Pozsony megkapta és tanulmányozni kezdte a magyar kedvezménytörvény tizenöt pontból álló szlovák észrevételezéseire érkezett budapesti választ – közölte tegnap a szlovák külügyminisztérium. A rövid közlemény szerint a tárca a dokumentum tanulmányozása után, belátható időn belül állásfoglalásban reagál a magyar fél válaszára.
Közben folytatódott Szlovákiában a Dzurinda tárgyalásai miatt kialakult vita. „Furcsa módon járt el Mikulás Dzurinda Budapesten, amikor a kedvezménytörvényről tárgyalt. Nem tudni ugyanis, hogy kit képviselt, ha egyszer Szlovákiában sem a kormány, sem a parlament, sem a kormánypártok koalíciós tanácsa nem tárgyalt a magyar jogszabályról – adott hangot véleményének A. Nagy László, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) parlamenti képviselője.
Vitapartnere, Dusan Caplovic, a Robert Fico vezette ellenzéki SMER képviselője a vitaműsorban azt kifogásolta, hogy a magyar fél „a szlovák külügyminisztérium tizenöt pontból álló dokumentumának” egyetlen pontját sem méltányolta. Caplovic felszólította az MKP-t, hogy határolódjék el a kedvezménytörvénytől, és fejtsen ki nyomást annak érdekében, hogy a magyar jogszabályt „lesöpörjék a közép-európai asztalról.” Ellenkező esetben pártja támogatni fogja a szlovák szuverenitást megőrizni hivatott ellentörvényt, amely a magyar kedvezménytörvény hatásait lesz hivatott semlegesíteni.
*
Kijevben tárgyalt Leonyid Kucsma ukrán és Rudolf Schuster szlovák államfő. A tárgyalásról Leonyid Kucsma elmondta: ismét megállapították, hogy Ukrajna és Szlovákia kapcsolataiban nincsenek politikai problémák.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
