Figyelmeztetés az MGYOSZ-nak
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) tagjai hibát követtek el azzal, hogy nem a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáját, hanem a jegybank elnökének személyét kritizálták – jelentette ki Pongrácz Tibor, az MDF gazdaságpolitikai szakértője a szövetség által rendezett tegnapi fórumon. Lassan nem a tárgyról, hanem a személyről kezdünk beszélni, ami rossz irányba viszi a vitát – fűzte hozzá. (MTI)
Egyezmény a cukoriparban
Öt éve húzódó folyamat végére került pont, miután a cukoripar és a cukorrépa-termelők képviselői aláírták a szakmaközi egyezményt, amely egységesen szabályozza a két fél közötti szerződéseket az EU-csatlakozás időpontjáig. A egyezség szerint a cukorrépa- termelők 2003-ban 50,78 százalékot, 2004-ben pedig 51,15 százalékot kapnak ebből az összegből. (MTI)
Megállapodás a TIR-igazolványokról
A Nemzetközi Közúti Fuvarozási Szervezet (IRU) megegyezett az orosz vámbizottsággal arról, hogy érvényét veszti a TIR nemzetközi vámgarancia-igazolványok Oroszország területére szóló korábbi felfüggesztése – tájékoztatott a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE). Így Oroszország területén december 25. után is lehet TIR-igazolványok fedezetével fuvarozni. (MTI)
Több a munkanélküli
A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint november végén 331 ezer munkanélküli szerepelt a nyilvántartásban, ami 2600 fővel több az egy évvel korábbinál – közölte tegnap a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium. A tárca ezt arra vezeti vissza, hogy a megyei munkaügyi központoknak kevesebb forrásuk volt az aktív munkaerőpiaci programokra. (MTI)
Beruház a Mol
A Mol Rt. a német Uhde-Edeleanu céggel gázolaj-kénmentesítő-üzem megépítésére írt alá szerződést – tájékoztatott tegnap az olajcég. A beruházás értéke mintegy 20 milliárd forint. A fejlesztés eredményeként 2005-től a Mol Rt. üzemanyagai gyakorlatilag kénmentesek lesznek és megfelelnek az Európai Unió minőségi előírásainak. (MTI)
Díjat csökkent az OBA
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) jövőre csökkenti díjkulcsait. Az egymillió forintig terjedő betétek összege után a hitelintézeteknek 0,5 százalékos, az egy- és hatmillió forintos betétek után 0,3 százalékot, míg az e fölötti betéteknél 0,05 százalékot kell befizetniük. (MTI)
Hamarosan indulhat a csődbe jutott utazási iroda utasainak kártalanítása
