Szemtükör

Vannak, akik úgy tartják, hogy egy-egy tudományos felfedezés értékét a felhasználás humánuma adja meg – más szóval minél többet ismerünk meg a világból, annál inkább törekednünk kell arra, hogy az adott újítás embertársaink életét megjobbító szándékkal párosuljon. Ki gondolná, hogy a mikrocsip felfedezése után évtizedeket kellett várnunk, amíg ezt az egész életünket forradalmian megváltoztató találmányt az orvostudományban is hasznosítani tudjuk?
Az egyik legfontosabb érzékszerv, a szem óvása úgyszólván egyidős az emberiséggel. Az elmúlt évtizedekben az orvostudomány komoly eredményeket tudott felmutatni az emberi látás javításában. Hosszú ideje biztató kísérletek folynak a világ vezető kutatóintézményeiben, szakértők szerint különösen reménykeltő, hogy még mindig csak a folyamat elején tartunk. Ugyanakkor sokkal kevesebbet tudunk a szemgyógyítás kulcskérdéséről, az agy működéséről, mint azt szeretnénk. Ilyen „történelmi” távlatban különösen fontos, hogy a kísérletek után a gyakorlatban is sikeresen alkalmazzák az új módszereket. Ha ezt sikerülne elérni, soha nem látott fordulat következhet be a szemrendellenességek gyógyításában.
Néhány héttel ezelőtt hatalmas szenzációt keltett egy amerikai tudóscsoport bejelentése, miszerint három éven belül milliók látását képesek visszaadni. A találmány egyszerű eljáráson alapul. Egy szilikonra rögzített, négy milliméteres mikrocsipet ültetnek a beteg retinájára, ami összegyűjti az ingereket, és az agy felé továbbítja azokat. Így végső soron lehetővé válik a látás, de az eljárás csak a sérült retinájú betegeken képes segíteni.
Akárcsak az AIDS esetében – „megvan az ellenszer!” –, a szem gyógyításában is gyakran hangoznak el felelőtlen ígéretek, szenzációhajhász kijelentések. A mikrocsipes módszer aligha tartozik ezek sorába. Az állatkísérletek rendkívül biztató eredményeket hoztak, a kutatási programért felelős Kaliforniai Egyetem (UC) munkatársai már az emberre is alkalmazható második generációs mikrocsipek kifejlesztésén dolgoznak. Ez az intézet egyébként is jelentős munkát végzett a szembetegségek gyógyításában. Két évvel ezelőtt nagy feltűnést keltett, amikor az egyetem kutatói a beteg ép szeméből vett őssejtekből szaruhártyaszöveteket növesztettek. Az eljárás hatékonyságát jelzi, hogy tizennégy betegből tizet sikeresen gyógyítottak meg.
A mikrocsipek beültetése korántsem mai találmány, a gyógyítás lehetőségéről már 1996-ban értesülhetett a nagyvilág. Akkor bonni orvosok fejlesztették tovább tübingeni kollégáik elképzeléseit. A német tudósok először arra gondoltak, hogy a szemben elhalt fényérzékelő receptorokat beültetett mikroáramkörrel helyettesítik, majd rájöttek arra, hogy az eljárás hatásosabb, ha a receptorokat az idegszövettel együtt szemüvegbe építik.
A tengerentúlról két éve érkeztek az első hírek az új gyógymód alkalmazásáról. Az első próbálkozások után tavaly már hat beteg szemébe ültettek tűfej nagyságú szilícium-mikrocsipeket. Alan Chow gyermekszemész mutatott rá – és azóta többen is megerősítették elképzelését –, hogy a csipek nem adhatják vissza teljesen az ember látását. Az illető például nem tud majd autót vezetni, de felismeri az arcokat, és képes egyedül közlekedni egy szobában.
2000-ben nagy feltűnést keltett a spanyol Pablo Artal „mikrocsipes” szemüvege, amely a távcsövek és kémműholdak esetében is alkalmazott ún. adaptív optika elve szerint működik. A folyamat lényege a visszaverődés, Artal doktor szemüvege tökéletes látást ad, igaz, némi számítógépes segítséggel. A retináról visszaverődő lézersugár egy tükröző membránon halad át, amelynek a deformálódását számítógépről vezérlik. A tükör gyorsabban változtatja alakját, mint ahogyan a szem rendellenesen működésbe lépne. Ennek eredményeképpen javul a látás, de az eljárás kissé körülményes, hiszen a szemüveghez állandó számítógépes összeköttetés szükséges. Artal találmánya nemcsak a gyógyításban, de a hadi felhasználásban és a mikroszkópikus vizsgálatokban is úttörő vállalkozás lehet.
Joggal vetődhet fel a kérdés: vajon mikorra várható az új eljárások általános elterjedése? Nem túlzás azt állítani, hogy akár néhány éven belül is birtokunkba vehetjük a kutatási eredményeket, és könnyen meglehet, hogy az eredmények hamarosan a terápia részévé válnak. Csakhogy a szembetegségek mikrocsipes gyógyítása bizonyos aggályokat is felvet. Egészen biztos, hogy csak lépésről lépésre kerülünk közelebb az agy megismeréséhez, egy részsiker nyomán korai lenne ünnepelni. Fontos szempont az is, hogy a sikeres kísérletek ismeretében sem tudunk kiszámítani bizonyos következményeket. Nem tudjuk, hogy a mikrocsip-beültetés után az agy látásra „szakosodott” részei hogyan reagálnak a hirtelen megnövekedett információözönre. Más szóval: elképzelhető, hogy a mesterséges beavatkozásnak előre nem látható fizikai és lelki következményei lehetnek, például állandósult fejfájás, súlyosabb esetben személyiségzavar. Mindenesetre még ilyen kockázati tényezők mellett is sok, nem látó embertársunk vállalkozik kísérleti alanynak, hiszen amíg akad egy kis remény, érdemes megpróbálni. Elvégre az emberi látás csodáját nem lehet a műtétek és beültetések számában mérni.