Gyengülő részvényárakra számítottak tegnap a Wall Street befektetői annak ellenére, hogy az Oracle és a Palm kedvező eredményekről számolt be. Tegnap rövid pihenő után folytatódott a kőolaj jegyzésének emelkedése, az arany ára pedig majdnem hatéves rekordot döntött. A befektetői aggodalmak mind az áru-, mind a részvénypiacokon az iraki háborús veszély miatt erősödtek. Reggel az európai tőzsdeindexek még nyereséget mutattak, de napközben folyamatos süllyedés következett.
Délután a tengerentúli tőzsdék is a várakozásoknak megfelelően, veszteséggel nyitottak, de rövid hezitálás után lassú emelkedés következett. Másfél órával a kereskedés kezdete után a DJIA ipari index már fél százalékkal, a Nasdaq Composite egy százalékkal meghaladta előző napi záróértékét.
Az európai indexek közül egyedül a londoni FTSE követte az amerikai mutatókat, s 0,7 százalékos nyereséget halmozott fel, de a párizsi és a frankfurti indexek továbbra is a veszteséget jelző vörös színben játszottak. Nem segített a befektetői hangulat javításában a luxuscikkeiről ismert Gucci sem, amelynél 14,4 százalékos profitcsökkenést számoltak a harmadik negyedévben. A társaság a múlt héten profitfigyelmeztetést közölt a részvényesekkel, mert a novemberi gyenge keresletből arra következtettek a cég vezetői, hogy a karácsonyi forgalom is alatta marad a megszokottnak.
Az év egészére vonatkozó forgalmi becslést közölt tegnap a Deutsche Börse AG. Eszerint ezermilliárd eurós forgalomkiesés várható a német részvénypiacon 2002-ben. Ennek fényében különösen figyelemreméltó a Budapesti Értéktőzsdén várható – s az év első tizenegy hónapjának adataival alátámasztható – húszszázalékos forgalombővülés.
Tegnap kilencmilliárd forint alatt maradt a BÉT részvényszekciójában az üzletmenet. A nap vesztese a 3,3 százalékkal zuhanó Mol lett, az OTP, a Richter és a Matáv megúszta 0,2–0,7 százalékos visszacsúszással.
A tiszás Bruti sietett Aranyosi Péter segítségére, ő is cigányozott egy kiadósat
