A kormányfő titka

Nem egyszerűen az óévet búcsúztattuk el 2002. december 31-én: véget ért az Európai Unión kívüli Magyarország utolsó választási éve és azzal együtt a nyakló nélküli osztozkodás esztendeje is. A látványos választási sikereket és példátlanul magas népszerűséget produkáló Medgyessy-kormány száznapos programjai hosszú időre felélték a költségvetés tartalékait. Ez az oka annak, hogy a 2003. év bizony a nadrágszíj összeszorítását fogja hozni: a költségvetési szigort, a burkolt restrikciót, valamint Medgyessy Péter ártatlan pislogásait a kamerák kereszttüzében, amelyek alighanem nélkülözhetetlenek lesznek a fönti kényelmetlenségek elfogadtatásához.
Nem kétséges, hogy a miniszterelnök képes lesz meggyőzni a lakosságot: várjon türelemmel az újabb ötven százalékokra meg jóléti csomagokra. Ha végigtekintjük a pályafutását, azonnal szembeötlik, hogy az mindig az olyan időszakokban ívelt föl a magasba, amikor az ország nagy politikai változások előtt állt, és közben folyamatosan romló, de még kezelhető stádiumban lévő gazdasági mutatókat kellett helyreigazítani. 1986 és 1988 között mindössze két év kellett ahhoz, hogy egy egyszerű pénzügyminisztériumi hivatalnokból a mindenható MSZMP KB oszlopos tagja és egyben a kormányfői székre is aspiráló miniszterelnök-helyettes legyen. Ez közvetlenül a rendszerváltozás előtt történt: az egykor rettegett, Kádár-féle vezetés ekkor már szenilis vénemberek gyülekezete volt, ugyanakkor többpártrendszer és kormányzati alternatíva még nem létezett. Ezek az évek alakították ki a késő Kádár-kori technokráciának azt a hatalom- és tőkeorientált csoportját, amely később az MSZP-vé átvedlett állampárt tényleges döntéshozó centruma lett. És ez volt a fönt említett csoport egyik hangadójának számító Medgyessy karrierjének első nagy fellángolása.
A második ilyen időszak 1996-ban köszöntött be. Bokros-csomag, Tocsik-ügy, majd később Postabank-botrány és a gyanúsan füstölgő CW Bank, valamint elvtársi zsebekbe vándorló orosz adósságdollárok: megannyi sötét kísérőjelensége a korai magyar kapitalizmusnak. Ugyanakkor a NATO-csatlakozás előkészítése, a makrogazdasági stabilizáció, az uniós jogharmonizáció, a megszilárduló tulajdonviszonyok: megannyi ígéretes jelenség, amely azt sugallta: az ország sorsa jobbra fog fordulni. Ebben a fokozatosan tisztuló időszakban lett pénzügyminiszter – pályafutása során másodszor – Medgyessy. És ne legyünk sportszerűtlenek: igen sikeres miniszter volt, két és fél éves regnálása alatt végig egyenletesen népszerű politikus, akinek nagy szerepe volt abban, hogy az 1996-ra népszerűtlensége mélypontját produkáló MSZP majdnem megnyerte az 1998-as országgyűlési választásokat.
Majdnem megnyerte: ez itt a kulcsfogalom. Mert a mai politikai helyzet ismeretében kijelenthetjük, hogy ha a szocialisták már 1998-ban is azokat a kampánytechnikákat használják, amelyekkel tavaly győztek, akkor alighanem elmaradt volna a harmadik szabad választás után a kormányváltás. Medgyessy talán már akkor ráérzett arra, hogy az MSZP a „hagyományos” Horn Gyulával veszíteni fog. Emlékezhetünk arra, hogy semmilyen szerepet nem játszott az akkori kampányban, sőt azt sem titkolta, hogy a pénzügyminiszteri tisztséget sem akarja elvállalni a választások után. Az ösztönei jól működtek: még idejében lelépett a süllyedőnek tűnő hajóról. Hosszú évekre eltűnt a belpolitikai porondról, és szorgalmas üzleteléssel, lobbizással, vagyongyűjtögetéssel töltötte el az időt.
Aztán 2001 tavaszán éppen a megfelelő időben lépett újra a színre, egy rendkívül agilis cégbirodalom és egy hasonló elszántságú, külföldről importált kampánycsapat kíséretében. Vele együtt csúcstechnika, a politikai kommunikációt forradalmasító eszközök sokasága is megérkezett, és ezek – egyesítve a Kovács László vezérelte MSZP meghatározhatatlan létszámú és összetételű aktivista-hadseregével és a még meghatározhatatlanabb hatalmat birtokló médiaelittel – már elegendők voltak arra, hogy kiegyenlítsék azt a fölényt, amelyre a Fidesz-koalíció szert tett 2001 őszére. A parlamenti választásokat az SZDSZ-szel felturbózott baloldal nyerte meg, és sikert arattak a helyhatósági választásokon is. A politikai kommunikáció terén még nagyobb lett a fölényük. Mi más lenne a magyarázata annak, hogy nincs az a tökéletlenül gyenge miniszter, akit ez a marketinggépezet ne tudna okos és szakértő politikusként eladni a belpolitika piacán. Nincs az a kormányzati balfogás, pazarló, alkotmány- vagy demokráciaellenes intézkedés, amelyről ne tudnák elhitetni a lakossággal, hogy a legrosszabb esetben is csupán egy sajnálatos kis malőrnek számít.
Még soha egyetlen kormánynak sem sikerült a rendszerváltozás óta ilyen tartós fölénnyel tematizálnia a közéletet. Egyetlen kormány sem tudott ilyen arcátlanul és nyíltan sárba taposni a rendszerváltozás óta konszenzusként kezelt értékeket – miközben azt hangoztatják napról napra, hogy éppen ők ezen értékek legfőbb védelmezői. Egyetlen kormánynak sem volt még annyi alkalmatlan, szakmailag inkompetens tagja, mint a jelenleginek – mégis minden közvélemény-kutatás azt mutatja ki, hogy a jelenlegi kabinet minden korábbinál népszerűbb és hitelesebb a lakosság többségének.
Egyértelmű, hogy Medgyessy Péter most van a csúcson. A másfél éve még (látszólag) szánalomra méltón botladozó és dadogó miniszterelnök-jelölt beletanult a kormányfői mesterségbe. A Big Brother és a Heti Hetes nyelvi ellenforradalma, az igénytelen és primitív tőmondatokra épülő fürdőszoba-kommunikáció minden akadémiai akadályt elsöpört, és ebből az új szociolingvisztikai közegből bizony egyáltalán nem lógnak ki Medgyessy Péter mondattorzói és füllentései. Ha pedig ellentmondásokba keveredne, mondjuk amerikai katonáknak nevezve egy lapinterjúban az állítólagos iraki tolmácsjelölteket, akkor politológusok, publicisták és megmondóemberek serege siet a segítségére, természetesen sárba taposva az ellenzéki tiltakozásokat.
A restrikciós intézkedések sem fogják megbuktatni a kormányt. Az előző kabinet (és az azt megelőzők) erős, stabil, növekedésre képes gazdaságot hagytak az utódokra. Medgyessy Péter pedig már a korábbi posztjain is bebizonyította, hogy kivételes érzéke van ahhoz, hogy Kádár János és Kuncze Gábor népének elmagyarázza, miért is kell egy időre összehúzni a nadrágszíjat. Sajnos ez a választói bázis még jó ideig nem fog az ötvenegy százalék alá csökkenni, ez pedig épp elég bátorítást adhat a szocialistáknak ahhoz, hogy folyamatosan napirenden tartsák az előre hozott választások forgatókönyvét. Bár a közvélemény-kutató intézetek előrejelzése szerint a két nagy párt közötti olló tovább már nem nyílik, és a Fidesz is stabilan harminc százalék fölött maradt, egy ilyen idő előtti voksolás még akkor is az MSZP diadalát hozná, ha az SZDSZ nem lépné át az ötszázalékos küszöböt.
Nagyon nehéz és rögös út vezet majd Medgyessy Péter kormányának a legyőzéséig. Szinte bizonyos, hogy a Fidesz egyedül nem lesz képes rá. A társadalom minden szögletében föl kell kutatni a leendő szövetségeseket. Minden egyéni érdeket alá kell rendelni az esetleges sikernek. A jelenlegi harminchat százalékból könnyebb lesz negyvenkilencet csinálni, mint a negyvenkilencből ötvenegyet. Ha indulatok nélkül végiggondoljuk a jelenlegi miniszterelnök pályafutását, el kell ismernünk, hogy gyakorlatilag még egyetlen politikai játszmát sem vesztett el. Ha kellett, akkor hallgatott vagy visszavonult egy időre. Még senki nem tudja, hogyan lehet Medgyessy Pétert a padlóra küldeni. Pontosabban: most még senki…