Kátyúban

Jópofa riporter most arra kérné Demszky Gábor főpolgármestert, nyilatkozzék Budapest úthálózatáról, de nem ám az íróasztal mögül, hanem autóban ülve, miközben hepehupákon bucskázik keresztül a kocsi, az interjúalany pedig előbb-utóbb elharapja a saját nyelvét, vagyis pösze lesz. Pontosabban pöfe.
A világvárost építő fővárosatyát azonban eddig nem kérték fel ilyen beszélgetésre, ha meg fölkérték volna, valószínűleg hallgatna, mint a sötétség, meg a néma levente.
Főpolgármester uram, egyem a szívét, miért nem csinál már valamit ezekkel a förtelmes kátyúkkal? Hogyan akarunk így Európához csatlakozni? Ilyen kondíciókkal még Etiópia (fővárosa: Addisz-Abeba) is elpirulna a nagyvilág előtt, Zimbabwéről nem is beszélve.
Gondolom, amúgy Demszky Gábor vigyáz a nyelvére, kell az még sok mindenre, vérbeli politikus nyelv nélkül félkarú óriás – sem beszélni, sem nyelvet ölteni nem tudna. Egyebekről nem is szólva.
Nyelvében él a főpolgármester.
Nem rendelkezem pontos statisztikával, de ahány tengelytörés, durrdefekt, elhagyott kipufogó, kiköpött fogsor övezte a Demszky-korszakot, ebből a pénzösszegből sztrádát lehetne építeni, meg sugárutat garmadával. Itt Mátyásföldön, ahol lakom (a „világváros” része) esőzések és havazások idején lehetetlen a közlekedés, az ember térdig, olykor kötésig merül a kideríthetetlen eredetű trutymóba, autó elakad, motoros, biciklista nyakát szegi…
Világvárost építünk! Kerüljük a kátyúkat, vigyázzunk a nyelvünkre!