Lezáratlan múlt

Kozákokat telepítenek be a Kuril-szigetek déli tagjaira, legelőször Kunasirra, amely Habomai, Sikotan és Iturup mellett a japánok által elvitatott négy sziget egyike. A néhány héttel ezelőtti hír apró, de biztos jele annak a csúcstalálkozón is megerősített ténynek, hogy Oroszország továbbra is ragaszkodik a második világháború végén szovjet fennhatóság alá került szigetekhez. A Kuril-vita tehát a múlt terheként nehezedik továbbra is a két ország viszonyára, akadályozva a békeszerződés megkötését, ami pedig természetes előfeltétele lenne a gazdasági és politikai kapcsolatok, lehetőségek megfelelő fejlődésének. Oroszország Japánhoz fűződő viszonya ugyanis a Kreml látványos nyitásának fényében különösen elmarad a hét vezető ipari ország csoportjának többi tagjával ápolt kapcsolatoktól.
A Kuril-szigetek vitatott, mintegy ötezer négyzetkilométernyi déli csoportját a második világháború utolsó napjaiban szállta meg a Szovjetunió. A mintegy 14 ezres japán lakosságot elűzték, s a 70-es évekre már az itt élő 25 ezer civil mellett tízezer katona állomásozott a Kuril-szigeteken. Japán azonban soha nem mondott le a máig „északi területekként” emlegetett szigetekről. A rendezés felé az első lépést 1956-ban, a két ország diplomáciai kapcsolatainak helyreállításakor tették meg. A felek közös nyilatkozatot írtak alá a vitatott terület hét százalékát kitevő Sikotan és Habomai visszaadásának lehetőségéről, Moszkva azonban később elállt a megállapodástól, miután Japán 1960-ban védelmi szövetséget kötött az Egyesült Államokkal. A Szovjetunió széthullását követően Jelcin első, 1993-as tokiói útján amellett, hogy sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a II. világháború végén szibériai munkatáborokba hurcoltak 600 ezer fogságba esett japán katonát, Oroszország nevében érvényesnek ismerte el az 1956-os szerződést. A tárgyalások alapja máig ez a határidőhöz nem kötött nyilatkozat. Japán mind a négy szigethez ragaszkodik, de elfogadná az említett kettő visszaadását, ha egyúttal Moszkva elismerné jogát Kunasirhoz és Ituruphoz is. Oroszország azonban kiáll területi egysége mellett, s a japán állásponttal homlokegyenest ragaszkodik ahhoz, hogy előbb a békeszerződést írják alá, s csak azután foglalkozzanak a területi vitával. A múlt lezáratlansága azonban mind nyomasztóbb teherként nehezedik a kapcsolatokra, így ötletként felmerült az is, hogy a szigetek jogilag Oroszországnál maradnának, Japán azonban 99 évre bérbe venné őket.
Oroszország roppant módon érdekelt a gazdasági kapcsolatok fejlődésében, a befektetések növelésében. A japán tőke jelenleg is részt vesz az olajkitermelésben, a Szahalin 1 és Szahalin 2 projektekben, az Angarszk–Nahodka vezeték építésében, vagy a transzkoreai és a transzszibériai vasútvonal összekapcsolásában, mindez azonban még jócskán elmarad a lehetőségektől. Az e téren a vitás kérdések lezárása után várható előnyöknek azonban ára van. Tudja ezt Moszkva is. A szigetek gazdasági értéke ugyan csekély, a közvetlen környék azonban halban például igen gazdag. A Kuril-szigetek feletti fennhatóság visszaszerzésével hozzáférne az Ohotszki-tenger kincséhez, s ami ennél is nagyobb baj, e vizek megnyílnának más országok hadiflottái előtt is. A kurili térség ugyanis a Vlagyivosztokból a Csendes-óceánra való kijutás stratégiai ellenőrzését jelenti Oroszország számára.