(Nép)pártosodás

Nem az volt a kérdés a Fidesz hét eleji elnökségi ülése előtt, hogy felkérik-e Orbán Viktort a pártelnöki poszt újbóli betöltésére, sokkal inkább az: milyen tartalmi és szervezeti átalakulással jár(hat) mindez az ellenzéki pártban és a polgári oldalon? Nyilvánvaló ugyanis, hogy az exkormányfő és a Fidesz nem folytathatja ott, ahol három éve abbahagyta, amikor egy merész húzással a pártelnöki és a miniszterelnöki tisztség szétválasztásáról döntöttek. És nem csupán a kormányzati pozíció elvesztése, majd a sikertelen önkormányzati megméretés sürgeti a váltást. Elég itt arra utalni, hogy a Fidesz belső struktúráját alig érintette a választói bázis 1994 óta folyamatos növekedése.
A tavalyi parlamenti választás alaposan rácáfolt a tömegpártok alkonyát, a médiademokrácia eljövetelét emlegető elemzőkre. Hiába építette fel könnyen megjegyezhető üzenetekre kampányát a Fidesz, hiába állt mögötte minden gazdasági mutató tanúsága szerint négy év sikeres kormányzás; az alacsony szervezettség, a támogatói bázis elhanyagolása megbosszulta magát. Az aktivisták seregét mozgósító MSZP-hadjárat a társadalom olyan (mély)rétegeit is elérte, amelyekre a Fidesz kampányának tervezői nem fordítottak kellő figyelmet. Erre válaszolt – a választás szempontjából későn – a volt kormányfő, amikor meghirdette a polgári körök mozgalmát. Mostanra azonban az a felismerés is megszületett, hogy a polgári körök nem pótolják a parlamenti képviselettel rendelkező pártot.
Sokáig járható útnak tűnt, hogy Orbán, saját táborának vitathatatlan tekintélyű vezetőjeként, kivonja magát a napi politikai küzdelmek első vonalából. Csakhogy az ellenfél és annak médiája ugyanúgy őt tekinti egyes számú célpontjának, mint a kormányváltás előtt. A szűnni nem akaró rágalomözön közepette az átmeneti háttérbe vonulás is luxus (ugyan, ki kérdezte meg négy éve Horn Gyulától, hogy hányszor jár be a parlamentbe?), a több mint fél éve megválasztott elnök nélkül sodródó Fidesz pedig rendre alulmaradt a kormányerőkkel folytatott kommunikációs küzdelemben. Bár a párt egészen az utóbbi hetekig alacsony fordulatszámon működött, így is bizonyította, hogy megkerülhetetlen erő: sem a jobbszélen, sem a mérsékeltnek nevezettek körében nem támadt kihívója, aki megkérdőjelezné dominanciáját a politikai mező jobb oldalán. A megújulásra azért van szükség, mert jelenlegi állapotában a Fidesz nem látszik alkalmasnak arra, hogy a maga javára fordítsa az erőviszonyokat. Ehhez olyan csoportokat is meg kell szólítania, akik ma tartózkodóak a jobboldal pártjaival szemben, illetve politikai képviselet nélkül maradtak (lásd a kistelepülések egykori kisgazda szavazóit).
Az elnökség egy nyitottabb, a jelenleginél lényegesen több tagot számláló, tagoltabb, szélesebb alapokon nyugvó politikai szervezet vízióját vázolta fel. Ezzel elviekben nyilván mindenki egyet is ért a párton belül. Csakhogy a terv megvalósítása elképzelhetetlen konfliktusok, a „birtokon” belüliek érdeksérelme nélkül. Sok helyi pártszervezet vezetése alakulhat át, de az országosan ismert politikusok közül is bizonyosan lesz olyan, aki egy kicsit a háttérbe szorul majd. Ahhoz, hogy ezt minden érintett tudomásul vegye, komoly meggyőző erőre lesz szükség. Egy újfajta, a vélemények szélesebb spektrumát mérlegelő döntési mechanizmus mindenesetre csak javára válhat a Fidesznek; a heterogén polgári tábor különböző csoportjainak egyidejű képviseletével, a többszólamú politizálással pedig ki lehet lépni a radikalizmus kontra mérsékelt hangvétel vitájának mókuskerekéből.
Ugyan sok még a bizonytalanság a tervezett változtatásokban, azt már most kijelenthetjük: a folyamat végén egy új párt születik – függetlenül attól, hogy Fidesznek hívják vagy sem.