Sikeres esztendő után az MNB

A múlt év sikeresnek mondható a jegybank szempontjából: decemberben 5,5 százalék alatti volt a drágulás, ami azt jelenti, hogy egyes kedvezőtlen körülmények dacára másodszor is sikerült eltalálni a kitűzött inflációs célt. A jegybankot ennek ellenére komoly támadások érték az utóbbi hetekben, és az infláció terv szerinti alakítása az idén sem ígérkezik könnyű feladatnak. A múlt év eseményeiről és 2003 várható tendenciáiról Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyilatkozott lapunknak.

A 2002-es év mindenképpen sikeresnek tekinthető a Magyar Nemzeti Bank szempontjából, hiszen másodszor sikerült teljesíteni a decemberre kitűzött inflációs célt. Tovább emeli e teljesítmény értékét, hogy a többi makrogazdasági mutató 2002-ben – és várhatóan az idén is – elég gyászosan alakul.
– Én is úgy gondolom, hogy a jegybank számára rendkívül sikeres év volt 2002. Az infláció jelentősen csökkent: 2001 év végén 6,8 százalék volt, a múlt évi adat viszont 5,5 alatt lesz, valahol az 5,2-5,3 százalék környékén. Ennek megfelelően elértük a múlt évre meghatározott inflációs célt, így a tevékenységünk mindenképpen sikeresnek tekinthető, hiszen a Magyar Nemzeti Bank legfontosabb feladata az infláció elleni küzdelem.
– Egyes gazdasági szereplők korántsem ilyen elégedettek az MNB és azon keresztül az ön teljesítményével. A szerintük elhibázott monetáris politikából eredő nehézségek miatt egyes munkáltatói szervezetek vezetői lemondásra szólították fel a közelmúltban. Hogyan értékeli e „gesztust”, figyelembe véve azt is, hogy a politika sem állt egyértelműen ön mögé?
– Ami a lemondásomra való felszólítást illeti, azt komolytalannak tartom. Azt megértem, hogy vannak olyan érdekcsoportok, akiknek a magasabb infláció kedvezne, és az is kétségtelen, hogy a vállalatok jelentős részének a versenyképessége nagymértékben romlott 2002-ben. Ennek egyrészt az az oka, hogy a nemzetközi környezet sokkal rosszabb volt, mint 2001-ben: az Európai Unió importja három százalékkal visszaesett, ami azt jelenti, hogy a magyar vállalatok sokkal nehezebben tudják eladni a termékeiket. Másik oka a versenyképesség romlásának a rendkívül gyors bérkiáramlás: a KSH legfrissebb – a november végi állapotokat tükröző – számai szerint a reálbérek 13 százalékkal növekedtek, ami figyelembe véve az inflációt, 18 százalék feletti bruttó bérnövekedést feltételez. Ehhez jön még a dollár gyengülése: az USA fizetőeszköze 20 százalékot gyengült az euróhoz képest. A forint is tovább erősödött az euróhoz viszonyítva, bár nem jelentős mértékben: év elején 242 volt az árfolyam, most 236 körül alakul. Ennek alapján nem mondható, hogy könnyű helyzetbe kerültek volna a vállalkozók, és vannak olyanok, akik ehhez a megváltozott feltételrendszerhez nem tudnak vagy nem akarnak alkalmazkodni: így az ebből fakadó problémáikat megpróbálják a Nemzeti Bank nyakába zúdítani.
– Vagy rávenni az MNB-t arra, hogy gyengítsen a nemzeti valután…
– Azt azért leszögezném, hogy nem a Magyar Nemzeti Bank csinálja az erős forintot, hanem a piac. Azt, hogy az Európai Unióhoz közeledve a forint egyre erősebb lesz, tudtuk régebben is: ugyanez a folyamat zajlik le több, csatlakozásra váró országban, így Lengyelországban, a cseheknél vagy Észtországban is. A piac egyre jobban bízik a forintban, egyre több forintkötvényt akarnak venni, ami nyomja felfelé az árfolyamot. Az kétségtelen, hogy az év első felében az MNB – az inflációs cél elérése érdekében – támogatta azt, hogy a forint erős legyen. Most viszont már eljutott egy olyan szintre a nemzeti valuta, aminél már gyengébb árfolyam is elegendő lenne az inflációs cél eléréséhez. A jegybank elleni támadások tehát nem megalapozottak, részben félreértéseken vagy félremagyarázásokon alapulnak, és nem is tudom igazán, milyen motívumok állhatnak mögöttük. Lehetséges ok a jegybank feladatának a meg nem értése, vagy az, hogy az MNB hitelességét próbálják egyesek rontani. Ez utóbbi amúgy nem hiszem, hogy jót tenne akár a kormányzatnak is, hiszen ez nem Járai Zsigmond jegybankja, hanem a Magyar Köztársaságé, így nem hiszem, hogy a lejáratása az ország hosszabb távú érdekét szolgálná. A jegybank nem egyes érdekcsoportokért tevékenykedik, hanem az egész ország érdekében, és úgy gondolom, hogy az infláció leszorítása az egész magyar társadalom érdekét szolgálja.
– Képesek a vállalatok megbirkózni a több oldalról megnehezedett helyzettel?
– Szerintem alkalmazkodni fognak a vállalatok, bár lehet, hogy nem mindenki: aki olcsó bérmunkára építette a vállalkozását, valószínűleg nehezebb helyzetbe kerül. Ahogy egyre jobban fejlődik az ország, úgy lesz egyre drágább a munkaerő, és egyre jobban visszaszorul az olcsó bérmunka. De Kínával, Vietnammal nem akarunk olcsó bérekben versenyezni, úgy tudom, hogy inkább az unióval szeretnénk rivalizálni: ez csak szakképzett és jól megfizetett munkaerővel lehetséges.
– Térjünk rá az idei év várható folyamataira! A kormánnyal közösen meghatározott, 4,5 százalékos inflációs célról megoszlanak a vélemények: egyes kutatók szerint éppen tartható, ám az elemzők többsége pesszimista a megvalósíthatóságot illetően. Nem is csoda, hiszen több oldalról – például a szabályozott árak esetében – is rendkívül nagy az inflációs nyomás.
– Nehéz helyzetben vagyunk az idei cél betartását illetően, bár nagyon nagy volt az inflációs nyomás 2002-ben is. Ez részben a kormányzati túlköltekezéssel és az ebből eredő államháztartási deficittel, illetve az egészségtelen mértékű bérkiáramlással magyarázható. Ezen tényezők ellenére – igaz, hogy viszonylag kedvező külső körülmények mellett – sikerült elérni a célt. Az idén megint csak úgy tűnik, hogy erős marad az inflációs nyomás. A költségvetési hiány várhatóan csökkenni fog, bár keresletcsökkentő hatását nem látjuk olyan erősnek, amilyennek szerintünk lenni kellene. A béremelésekről nagyon nehéz még megmondani, hogy miképpen alakulnak majd: személy szerint a hivatalos álláspontnál szkeptikusabb vagyok. Nagyon nehéz előre kalkulálni, hogy a vállalatok hogyan reagálnak az adózási szabályok változásaira, az Országos Érdekegyeztető Tanács javaslataira, és még mindig nem tudni pontosan a központi áremelések idei mértékét. Ha ehhez hozzávesszük a külföldi bizonytalanságokat, mint például az olajár alakulása – főleg annak tükrében, hogy még az iraki helyzet kimenetele sem ismert –, még nehezebb az idei számokat előre jelezni. Mindenesetre az MNB álláspontja az, hogy ha minden a tervezett szinten alakul (költségvetés, béremelések, világpiaci helyzet), akkor betartható a 4,5 százalék alatti decemberi infláció.
– A kormány ugyanakkor feltehetően úgy vélekedik, hogy a maga részéről már mindent letett az asztalra. Elkészült az utóbbi évek – igaz, hogy csak papíron – legszigorúbb költségvetési törvénye, és a visszafogottabb béremelésekre is megszülettek az ígéretek. Nem számít olyan nyomásra, hogy lazítson az MNB a monetáris feltételeken?
– Azonnal lazítani fogunk a monetáris feltételeken, ha úgy látjuk, hogy az idei inflációs cél a jelenleginél lazább monetáris kondíciókkal is elérhető. Mi úgy próbáljuk a monetáris feltételeket alakítani, hogy az inflációs célt azokkal elérjük. A jelen helyzetben, a mostani kondíciók mellett el lehet ezeket a célokat érni, ám mind a belső, mind a külső körülményekben bármikor bekövetkezhet változás. Az Európai Unióhoz való közeledésünk viszonylag világos úton megy, de hogy ezt a befektetők hogyan értékelik, nehéz megítélni.
2002-ben kettős helyzet alakult ki: egyrészt egyre biztonságosabb befektetési környezetet nyújtott Magyarország, másrészt a makrogazdasági mutatók hihetetlen mértékben romlottak, és nagyon nehéz megmondani előre, hogy e tényezőket milyen súllyal értékelik a befektetők. Úgy látom, hogy ebből erednek azok a félreértések, amelyek a piac és az MNB között vannak: a befektetők nem mindig úgy értékelik a helyzetet, mint mi. Sajnos, azt kell mondjam, hogy amíg nem javulnak érezhető mértékben a makrogazdasági mutatók, ez a bizonytalanság megmarad az MNB monetáris politikáját illetően.
– Az elemzők jelentékeny részének véleménye szerint a következő egy évben a forint a sáv erős oldalához tapad, függetlenül attól, hogy mikor nyúl az alapkamathoz a jegybank. Ez szerintük pontosan az EU-csatlakozás keltette optimizmussal magyarázható. Jó ez a jegybanknak?
– Az erős forint kedvező az inflációs cél elérése szempontjából. Azokkal a feltételekkel, amiket elmondtam, és a sáv széle közelében lévő forinttal elérhető a 4,5 százalék alatti infláció.
– A külföldi elemzők egy része úgy vélekedik, hogy az árfolyamrendszer még az EU-csatlakozás előtt, tehát ebben az évben megváltozik. Elvileg elképzelhetőnek tartja ezt, vagy kizárható egy ilyen lépés?
– Úgy gondolom, hogy nem a forintárfolyam további erősítésével kellene harcolni az infláció ellen, hanem a költségvetési deficit és a bérkiáramlás kordában tartásával, és ha ez be fog következni, az alacsonyabb infláció eléréséhez nincs is szükség erősebb forintra. Az tehát a véleményem, hogy nem kell változtatni az árfolyamrendszeren ahhoz, hogy a sáv fölső szélén lévő forinttal el tudjuk érni az inflációs célt, még a 2004-re kitűzött 3,5 százalékot is. Inkább a költségvetési deficitet kellene lényegesen csökkenteni, és a termelékenységgel összhangban alakítani a béremelések mértékét.
– Az infláció csökkentése melletti érvként mindig felsorakoztatja az euró bevezetéséből fakadó előnyöket. Egyesek emiatt szereptévesztéssel vádolják, mondván, hogy a monetáris uniós csatlakozás időpontjának meghatározása a kormány feladata lehet.
– Úgy gondolom, hogy a szerepek teljesen tiszták, és abszolút nem tévesztem el a sajátomat. Lehet, hogy sokan nem értik, amit mondok, vagy nem azt kritizálják, amit mondok: ez utóbbi egyébként egy régi, jól bevált módszer. Teljesen világos, hogy a monetáris unióhoz nem a Magyar Nemzeti Bank csatlakozik, hanem Magyarország, és ezt a csatlakozást a kormánynak kell eldöntenie. Mi a jegybankban készítettünk egy tanulmányt az euró bevezetésének várható hatásairól, és az alapján azt mondjuk, hogy Magyarországnak érdeke, hogy minél hamarabb csatlakozzon az eurózónához. Ebben egyébként egyetértünk a kormánnyal, hiszen az uniónak benyújtott előcsatlakozási programjában ő is úgy fogalmaz, hogy olyan feltételeket kell teremteni a gazdaságban, amelyek lehetővé teszik az euró 2007-es bevezetését.

Járai Zsigmond 1951. december 29-én született Biharkeresztesen. 1976: A Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1976–87: Az Állami Fejlesztési Banknál dolgozott különböző pozíciókban. 1983: Részt vett az első hazai kötvény kibocsátásának munkálataiban. 1987–88: A Budapest Bank értékpapír-irodájánál dolgozott. 1998–89: Vezérigazgató-helyettes, a Tőzsdetanács elnöke. 1989: Pénzügyminiszter-helyettes, az Állami Bankfelügyelet vezetője. 1990–92: A londoni James Capel and Co. kelet-európai igazgatója. 1993–95: A Samuel Montagu Rt. általános ügyvezető igazgatója. 1995: A Magyar Hitelbank Rt. vezérigazgatója. 1997–98: Az ABN Amro Bank vezérigazgatója, majd elnök-vezérigazgatója. 1996–98: A Budapesti Értéktőzsde elnöke. 1998. július: Pénzügyminiszter. 2001 márciustól a Magyar Nemzeti Bank elnöke.