Az A–10 többek között az iraki háborúkban, Afganisztánban és az Iszlám Állam terrorszervezet elleni hadműveletekben többször is bebizonyította rendkívüli csapásmérő erejét és túlélési képességeit. Ennek köszönhető, hogy noha már lassan hatvan éve áll hadrendben az Egyesült Államok légi erejénél, a szolgálati idejét többször meghosszabbították – legutóbb 2035-ig –, és több alkalommal korszerűsítették ezt a mostoha körülmények között is roppant megbízhatóan működő csatarepülőt.
A-10: így született meg a "villámcsapás"
1966. szeptember 8-án John P. McConnell tábornok, az USAF (United States Air Force), az Egyesült Államok légi erejének vezérkari főnöke elrendelte egy speciális CAS taktikai támadó repülőgép megtervezését, fejlesztését és beszerzését. December 22-én kiadták az A-X CAS repülőgépre vonatkozó követelmények irányelveit, majd megalakult a Kísérleti Támadó (A-X) program irodája is. 1967. március 6-án az USAF 21 védelmi vállalattól, illetve repülőgépgyártótól kért be ajánlatot az új harcászati gépre.
A kiírás többszöri módosítása után végül hat cég nyújtott be ajánlatot az új csatarepülő prototípusára.
Az előterjesztett ajánlatok alapján a marylandi Northrop és a Fairchild Republic repülőgépgyártó cégek kaptak megbízást az YA–9A, továbbá a YA–10A kódjelű prototípusaik megépítésére. Az új taktikai csapásmérő gép minden korábbinál nagyobb teljesítményű fő fegyverzete, a forgócsöves GAU–8 gépágyú kifejlesztésére pedig a General Electric és Philco-Ford cégeket kérték fel. A YA–10A 1972. május 10-én hajtotta végre a szűzfelszállását. A két prototípus közül a légierő parancsnoksága 1973 januárjában az YA–10A -t választotta ki, amelynek 1975 -ben kezdődött el a sorozatgyártása és A–10 Thunderbolt II típuselnevezéssel 1977 márciusától állt csapatszolgálatba.
Csúnya, de halálos
Első ránézésre az A-10 meglehetősen szokatlan kinézetű csatarepülő, amelyről bátran állítható, hogy aligha indulhatna a legszebb katonai repülőgép címéért folytatott versenyben.
A gépet repülő pilóták ragasztották rá a kevésbé hízelgő "Warthog", vagyis a varacskosdisznó becenevet,
és ez utóbbi jószágról szintén tudható, hogy nem éppen a legszebb állatok között tartják számon. De senkit se tévesszen meg a kevéssé megnyerő külső, ami mögött félelmetes pusztítóerő és rendkívüli túlélőképesség lakozik, amit igencsak jól kifejez a hivatalos típusnévhez hozzáragasztott "Thunderbolt" vagyis villámcsapás elnevezés.
Az A–10-et úgy tervezték, hogy mindenben megfeleljen egy taktikai támadógéppel szemben támasztható valamennyi követelménynek. És most tegyünk egy rövid kitérőt a hadászati, illetve a taktikai csapásmérő repülőgép fogalmának rövid kifejtésére. A hadászati, illetve stratégiai csapásmérő repülőgépek vagy nehézbombázók legfőbb feladata, hogy mélyen az ellenséges hátország területén támadjanak stratégiai jelentőségű célpontokat, így például hadiipari üzemeket, a vasúti és közúti infrastruktúrát, kiemelt jelentőségű katonai célpontokat, laktanyákat, légi és rakétabázisokat, vagy hadi raktárakat. A stratégiai bombázóerők a frontvonalon harcoló alakulatoktól függetlenül ténykedve hajtanak végre önálló bevetéseket. A hadászati bombázók olyan repülőgépek, amelyek rendkívül nagy távolságra képesek rendkívül nagy bombaterhet eljuttatni nagy repülési magasságon.
Ilyen típusok többek között a sorozatunkban már bemutatott amerikai Northrop B–2 Spirit lopakodó és a Boeing B–52 Stratofortress, vagy a szovjet-orosz Tupoljev Tu–95 Bear.
Ezzel szemben a taktikai harci repülőgépek fő feladata a közvetlen csapattámogatás a szárazföldi támadóerők hadműveleteinek biztosítására.
A harcászati repülők az ellenséges állásokra, csapatösszevonási körletekre, tüzérségi lőállásokra, utánpótlást szállító vagy harci járművekre, illetve tábori repterekre mérnek közvetlen légi csapást. E feladataikat a frontvonalhoz közel és igen gyakran alacsonytámadással hajtják végre. Éppen ezért a taktikai csapásmérő gépekkel szemben a nagy tűzerő és az erős védettség a két legfontosabb követelmény, és e követelményeknek a "varacskosdisznó" tökéletesen megfelel.
Ennyire brutális ágyút egyetlen harci gép sem hordoz
A szubszonikus A–10 hangsebesség alatt repül méghozzá nem is túl nagy, mindössze 704 km/ órás maximális sebességgel, amire már a második világháború dugattyúmotoros vadászgépei, így például a North American P–51 Mustang, vagy a brit Hawker Tempest is bőven képesek voltak. De a "varacskosdisznónak" mint harcászati csapásmérő gépnek nem is a sebesség kell hogy legyen a fő erénye, hanem a tűzerő és a védettség. Az A–10 fő fegyverzetét a Gatling-rendszerű forgócsöves GAU–8 Avanger gépágyú alkotja, ez a hatalmas monstrum, amellyel kapcsolatban ironikusan azt szokták mondani, hogy nem beépítették az A–10-be, hanem az ágyú köré építették magát a "varacskosdisznót".
A GAU–8 teljes hossza 5,06 méter, amivel az A–10 hosszának mintegy harmadát teszi ki, teljes tömege pedig meghaladja az 1,8 tonnát. A 30 mm-es hétcsöves forgó gépágyút kifejezetten páncélozott célpontok leküzdésére tervezték, ennek köszönhetően rendkívül nagy, 1052 m/másodperc a csőtorkolati sebessége, a tűzgyorsasága pedig 4200 lövés/perc. A mérnököknek komoly problémát jelentett mind az ágyú mérete, mind pedig a lövéseket követő nagy visszaható (reakciós) ereje. Éppen ezért ezt a monstrumot csak a géptörzs középső hossztengelyébe lehetett beépíteni, hogy az ágyú használata közben is kormányozható maradjon a repülőgép.
Emiatt viszont az orrfutóművet aszimmetrikusan jobb felé húzva építették be a gép orrába, ami már önmagában is furcsa megjelenést kölcsönöz a betonon álló A–10-nek. A rendkívüli tűzgyorsaság és a lőszer javadalmazás azonban nem áll szinkronban, mivel a GAU–8 lőszertároló kapacitása mindössze 1174 lövedék, amit folyamatos tüzeléssel bő 15 másodperc alatt ki lehetne lőni. Éppen ezért a "varacskosdisznó" rövid, 10-20 lövéses rögzített sorozatokkal, úgynevezett tűzcsapásokkal küzdi le a célpontjait.
A különösen erősen páncélozott célok, vagy a nagyobb tereptárgyak, például a hidak megsemmisítésére AGM–65 Maverick rakétákkal és bombákkal is fel lehet szerelni, amelyekből akár tucatnyit vihet magával a szárnyak alatti pilonokra rögzítve. Az A–10 önvédelmi célokra AIM–9 Sidewinder légiharc-rakétákkal is felszerelhető.
Többször le akarták váltani, de nem akadt párja
Talán nincs is még egy annyira jól védett csatarepülőgép, mint az A–10. A pilótafülkét egy speciális pácélkazamata, a titán-fürdőkádként becézett rendkívül erős páncélzat védi, ami alacsonytámadás esetén nem csak a kézifegyverek, hanem a légvédelmi gépágyúk lövedékeivel szemben is biztos védelmet nyújt a pilótának. A függőlege és a vízszintes vezérsíkok kormányrudazat duplázott, illetve triplázott és ezeket a géptörzs különböző helyein vezetik végig, hogy egyetlen találat ne tudja működésképtelenné tenni a gép irányítását.
Az A-10-et úgy tervezték, hogy mostoha, tábori reptéri körülmények között is könnyen és egyszerűen üzemeltethető legyen.
Részben ennek tudható be, hogy a két General Electric TF34-GE-100 sugárhajtóművet a géptörzs végének a tetejére, a vízszintes vezérsík fölé építették. Ez az elrendezés megakadályozza, hogy a hajtóművek tábori üzemeltetés során port vagy a talajon lévő kisebb tárgyakat szippantsanak be. A hajtóműgondolák szintén páncélozottak. A hajtóművek e sajátos elhelyezése miatt az A-10 két függőleges vezérsíkot kapott, amelyeket a vízszintes vezérsík két szélére szereltek fel. Orosz katonai légügyi szakértők elemzése szerint a "varacskosdisznó" gyenge pontját a magas, buborék kiképzésű polikarbonát kabintető, illetve az alacsony, 680 km/órás bevetési sebesség jelenti, ami miatt a csapásmérés befejezése után csak lassan tudja elhagyni a harcteret.
Az 1991-es Öböl-háború harci tapasztalatai azonban rácáfoltak erre a megállapításra, mivel a bevetések számához képest igen alacsony gépveszteséget kellett csak elkönyvelni, ezzel szemben a magas buborékkabin a pilótáknak minden irányban kitűnő kilátást biztosított. Noha úgy tervezték, hogy az A–10-et az iraki háború után kivonják a hadrendből, de a kiváltására tett kísérletek kudarcai miatt erről végül letettek. A harcászati célokra átalakított F–16 vadászbombázó védettsége ugyanis meg sem közelítette a "varacskosdisznóét", továbbá megoldhatatlan volt a hatalmas GAU–8 Avanger gépágyú alkalmazása az F–16 repülési biztonságának súlyos veszélyeztetése nélkül.
Az A–10 gépágyúja jelesre vizsgázott az Irak elleni háborúkban, amellyel számos iraki T–55-ös és T–72-es harckocsit, valamint rengeteg páncélozott csapatszállítót semmisítettek meg a "varacskosdisznók". Az 1990-es évektől kezdve több felújításon is átestek a szolgálatban tartott A–10-sek, így többek között modern digitális GPS fedélzeti navigációs és célzórendszert kaptak, valamint alkalmassá tették éjszaki bevetések végrehajtására is őket. Jelenleg még 173 A–10 áll aktív szolgálatban és a legutolsó tervek szerint egészen 2035-ig maradnak hadrendben az Egyesült Államok légi erejében.
A Fairchild Republic A–10 Thunderbolt II :
- az Egyesült Államok légi erejében 1977 óta szolgálatba álló harcászati csapásmérő gép,
- amelynek fő fegyvere, az 1,8 tonnás és több mint 5 méter hosszú GAU–8 Avenger gépágyú, a legnagyobb repülőbe épített csöves tűzfegyver,
- erős páncélzatának köszönhetően rendkívüli a túlélőképessége,
- és korszerűsített példányai még 2035-ig fognak szolgálatban maradni.
