Feltételekhez kötné a támogatást Brüsszel

A 2024-es európai parlamenti választások jelentős politikai átrendeződést hoztak: a jobboldali pártok erősödése nyomán a migrációellenes irányvonal meghatározóbbá vált a brüsszeli intézményekben. Az Európai Bizottság azon költségvetési reformja, amely migrációs együttműködéshez kötné többek között az afrikai országoknak nyújtott segélyeket, egyértelműen erre az átrendeződésre reagál.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Fotó: Anadolu via AFP

2025. július 16-án jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az unió 2028–2034 közötti hétéves költségvetési tervezetének főbb sarokpontjait. A tervezet egyik legfontosabb újítása, hogy az unió most először egységesen, világos feltételekhez kötné a fejlesztési támogatásokat: csak azok az afrikai és más, a Globális Délhez tartozó országok számíthatnak jelentős uniós forrásokra, amelyek igazolható eredményeket mutatnak fel az illegális migráció visszaszorításában – írja elemzésében Tárik Meszár, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.

Az új szabály szerint csak azok az országok kaphatnának pénzt az EU-tól, akik együttműködnek az illegális migráció visszaszorításában (Fotó: AFP)

Az új „pénzért migrációs együttműködést” elv nem légüres térben született meg: a 2024-es európai parlamenti választásokon megerősödtek a migrációkritikus, konzervatív pártok, és ennek egyenes következménye lett, hogy Brüsszelben jóval határozottabb, a geopolitikai érdekeket előtérbe helyező, reálpolitikai logika vette át a korábbi normatív, értékalapú gondolkodás helyét.

Az új költségvetési logika: biztonságpolitika és geopolitika a támogatás mögött

A bizottság reformtervezete már nem csupán a hagyományos, fejlesztési vagy humanitárius támogatás szempontrendszeréből indul ki. Élesen előtérbe kerültek a geopolitikai és biztonsági megfontolások: a források elosztását a jövőben földrajzi és stratégiai prioritások mentén szervezik. Az összes támogatási programot egy ún. Globális Európa Alap felügyelete alá vonják, régiók szerint csoportosítva: Európa; Közel-Kelet, Észak-Afrika és az Öböl-vidék; szubszaharai Afrika; Ázsia–Csendes-óceán; Amerika–Karib-térség, s egy külön szekció a stratégiai jelentőségű projekteknek.

Az új mechanizmus egyik újdonsága, hogy – az eddigi „tiszta” fejlesztési kritériumokon felül – a migrációs együttműködés eredményessége is központi mutatóvá válik – mutat rá Tárik Meszár. 

Ha egy partner- vagy tranzitország nem hajlandó, vagy nem képes kellően visszaszorítani az irreguláris migrációt, akkor az EU mérsékelheti, akár fel is függesztheti a neki járó támogatásokat – még abban az esetben is, ha egyébként gazdaságilag rászoruló térségről van szó.

Ez a hozzáállás világos politikai üzenet is: az unió belpolitikájában uralkodóvá váló migrációkritikus irányvonalat most egyértelműen külpolitikai nyomásgyakorlásra fordítják, ami korábban csak részleteiben, most először azonban átfogó rendszerként jelenik meg.

Migrációs trendek 2025-ben: csökkenés mellett kiéleződő régiós feszültségek

A Frontex adatai szerint 2025 első felében 20 százalékkal csökkent az irreguláris határátlépések száma 2024-hez képest. A kritikus útvonalak viszont térben és időben áthelyeződnek: miközben a nyugat-balkáni migrációs útvonalon több mint 50 százalékkal kevesebb illegális határátlépést regisztráltak, a közép- és nyugat-mediterrán utak forgalma nőtt, sőt, Görögország a líbiai származású menedékkérelmek feldolgozását három hónapra fel is függesztette, miután néhány nap alatt több mint kétezer ember érkezett egyetlen szigetre. Ez a görög döntés szimbolikus is: egyrészt mutatja a tagállami frusztrációt, másrészt rávilágít arra, hogy a jelenlegi uniós jogi keretek (mint például a „dublini rendszer”) egyre kevésbé fenntarthatók a növekvő migrációs nyomás mellett – olvasható az elemzésben.

A migrációs együttműködés kétoldalú mechanizmusa: win-win vagy egyenlőtlen alku?

Az uniós migrációkezelés egyik kulcsa az utóbbi években az, hogy ne az EU saját határain belül, hanem már a kiinduló vagy tranzitországokban igyekezzen kordában tartani az irreguláris migrációt. Ennek érdekében az EU számos kétoldalú megállapodást kötött, minden esetben jelentős (több száz millió vagy milliárd eurós) pénzügyi ösztönzővel. Noha hivatalosan kölcsönösen előnyös partnerségként mutatják be ezeket, a tapasztalat azt mutatja, hogy a végrehajtás során gyakran súrlódások, jogi, politikai vagy humanitárius aggályok merülnek fel.

Tunézia: politikai feszültség, szelektív együttműködés

2023-ban Tunézia partnerségi szerződést írt alá az EU-val, vállalva az embercsempészet visszaszorítását, a parti őrség megerősítését s a migránsok visszafogadását, cserébe közvetlen és hosszú távú, összesen kb. egymilliárd eurós támogatásért. Az együttműködés azonban hamar elakadt: a tunéziai vezetés azt sérelmezte, hogy a feltételek nem átláthatók, s inkább az EU biztonságpolitikai érdekeit szolgálják, mint a tunéziai társadalomét. Az első részletet 2023 őszén vissza is utasították. A legfőbb okok között belpolitikai feszültségek, nemzeti szuverenitási érzékenység, valamint az együttműködés egyoldalúságának érzete áll – mindez alapjaiban kérdőjelezi meg a modell fenntarthatóságát.

Egyiptom: rekord nagyságrendű támogatás, de kérdőjelekkel

Az EU–Egyiptom partnerség 2024-ben új szintre lépett: Brüsszel 7,4 milliárd eurós támogatási csomagot ajánlott fel, amelyből a migrációkezelésre szánt összeg 200 millió euró, míg az összeg nagyobb része gazdaságstabilizációs célt szolgál. Miközben a befolyó források jelentősen segíthetik a gazdasági kihívásokkal küszködő országot, a kritikus hangok szerint az együttműködés egy autoriter rezsim kezébe ad jelentős uniós forrásokat, miközben a kontrollmechanizmusok korlátozottak. Az első egymilliárd eurót 2025-ben már folyósították, ám a fennmaradó összegek sorsa Egyiptom jogállamisági, gazdasági reformjainak előrehaladásától is függ.

Líbia: kaotikus helyzet, minimális uniós befolyás

Líbia a migrációkezelés egyik kulcsországa, azonban az állami legitimáció töredezett, az együttműködés sokszor fegyveres milíciák vagy nem állami szereplők bevonásával zajlik. 2025-ben a keleti országrész vezetése kiutasította az EU delegációját, ami jól jellemzi a partnerség törékenységét. Emellett a nemzetközi jogvédők élesen bírálják az uniós pénzből támogatott líbiai parti őrség túlkapásait és az emberi jogok rendszeres megsértését.

Marokkó: „mintapartnerség” árnyoldallal

Marokkó 624 millió eurós uniós támogatási csomagban részesült, amely nemcsak migrációs, hanem energetikai és zöld átállási célokat is szolgál. Az együttműködés stabil, példaértékűnek tűnik, azonban a migránsokkal szembeni hatósági fellépések miatt itt is többször felmerülnek humanitárius és jogi aggályok.

Libanon: kiszervezett határőrizet, humanitárius vészfék

Libanon egymilliárd eurós csomagban részesült, a fő cél a szíriai menekültek helyben tartása, az EU-ba irányuló továbblépés megakadályozása. Mégis, a támogatások átláthatatlan rendszeren keresztül áramlanak, a menekültek helyzete rendkívül bizonytalan, s a politikai instabilitás miatt komoly visszaélések veszélye is fennáll – hívja fel a figyelmet a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.

A „pénzért migrációs kontrollt” új típusú rendszere: fordulat vagy csapdahelyzet?

Az EU évtizedekig azt hangoztatta, hogy külpolitikáját érték- és normaalapú megközelítés vezérli, most azonban a fejlesztési együttműködések nyilvánvalóan eszközzé váltak a migrációs nyomás csökkentésére. Az új modell, amely „pénzért migrációs kontrollt” (cash for migrant control) kér, nem példátlan (már a 2016-os EU–Törökország megállapodás is ezt a logikát követte), de most először válik a teljes költségvetési ciklust és a forráselosztás logikáját is meghatározó központi elvvé. Mindezt az egyre hangosabb választói nyomás és a konzervatív pártok erősödése hozta felszínre.

Az EU új külpolitikai megközelítése így kettős kihívás elé állítja a döntéshozókat: egyszerre kell érvényesíteniük a tagállami érdekeket, miközben meg kell őrizniük az unió hitelességét is mint értékalapú, felelős nemzetközi szereplőt. A következő években fog eldőlni, hogy ez az egyensúlyozási kísérlet fenntartható-e, vagy hosszabb távon inkább aláássa azokat az alapokat, amelyekre eddig az uniós külpolitika épült 

– vonja le a következtetést elemzése végén Tárik Meszár.

Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: Anadolu via AFP)