A Tu-95 kifejlesztését az 1940-es évek végére kiéleződő hidegháborús szembenállás, a két katonai szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti "forró" háború kitörésével fenyegető egyre nagyobb nemzetközi feszültség hívta életre.

A Tu-95 a hidegháborús fenyegetés szülötte volt
Annak ellenére, hogy az 1930-as évek elején a szovjet repülőgépipar más nyugat-európai országokat megelőzve jelentős lépéseket tett a kor viszonyaihoz képest igen korszerű hadászati nehézbombázók kifejlesztésében, sajátos módon éppen a második világháború 1939 szeptemberében történt kitörése vetette vissza az évtized elején még igen ígéretesnek látszó szovjet stratégiai bombázóprogramot. Az 1922-ben saját repülőgép-tervező irodát alapító Andrej Nyikolajevics Tupoljev konstruktőrcsoportja alkotta meg a világ első monoplán, teljesen fémépítésű és korszerű alsószárnyas elrendezésű négymotoros stratégiai nehézbombázóját, a Tupoljev TB-3, vagy ANT-6 típusjelű gépet.

Az 1932-ben szolgálatba állított nehézbombázó 2000 kilométeres hatótávolságával és két tonna bombaterhével az akkori világ élvonalába tartozó konstrukciónak számított.
Az 1930-as évek második felében kibontakozó sztálini tisztogatási hullám nem csak a hadseregnek, hanem a légierőnek és a repülőgépiparnak is súlyos károkat okozott. Éppen azért, amikor a náci Németország 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, a vörös légierő jelentős technikai hátrányban állt a német Luftwfféval szemben. A világháború éveiben a szovjet hadvezetés mindent a szárazföldi hadműveleteknek rendelt alá, így a harci repülőgépek fejlesztését is. Emiatt a hadászati nehézbombázók helyett az olyan közvetlen csapattámogatást nyújtó taktikai, illetve könnyű-bombázógépek fejlesztése és gyártása kapott prioritást mint például az Iljusin Il-2 Sturmovik, vagy a Tupoljev Tu-2 harcászati bombázóké.

Ennek tudható be, hogy amikor 1945-ben az európai és a csendes-óceáni térségben is véget értek a hadműveletek,
a Szovjetuniónak gyakorlatilag nem volt hadászati nehézbombázó flottája.
A negyvenes évek második felére kibontakozó hidegháborús szembenállás és az 1949-ig kitartó amerikai atommonopólium árnyékában mindez komoly hátrányt jelentett a szovjetek számára. Miután 1949-ben a saját atombomba kifejlesztésével a Szovjetunió is atomnagyhatalommá vált, még sürgetőbb lett az igény egy olyan nagy hatótávolságú nehézbombázó kifejlesztésére, ami potenciálisan alkalmas az amerikai interkontinentális célpontok támadására is. A második világháború utolsó éveiben Szibériában kényszerleszállt néhány amerikai Boeing B-29 Superfortress lemásolásával megalkotott és 1947-ben hadrendbe állított Tupoljev Tu-4 - az amerikai Superfotress tökéletes másolata -, valamint továbbfejlesztett változata, a Tu-80 azonban nem volt alkalmas ezeknek az új céloknak a teljesítésére.