Őskori leszámolás: az ember és a gigantikus lajhár összecsapása

Több mint 30 ezer éve élhetett az a pleisztocén kori ember, aki óriás lajhárral szemben vette fel a harcot. A kutatók egy Uruguayban talált fosszílián azonosították az emberi eredetűnek tűnő sérülés nyomait, amelyek azt sugallják: a megafauna nem csupán a táj uralkodója, hanem az őskori vadászok célpontja is volt. A történet, amely egyetlen szúrt sebből bontakozik ki, új fényt vet az emberiség dél-amerikai megjelenésére és túlélési stratégiáira.

Az őskori vadász és az óriáslajhár küzdelme Fotó: Open AI

Ősi vadászat nyomai a különleges lelőhelyen

Az Arroyo del Vizcaíno lelőhely Uruguay déli részén, Sauce városának közelében található. Kivételes mennyiségű és állapotú megafauna-fosszíliát rejt, különösen az óriás lajhárokhoz tartozó Lestodon nemzetség példányait. Több mint kétezer csontmaradvány került elő, amelyek radiokarbonos kormeghatározása szerint 33 000 évesek. Ez a kor az amerikai kontinens egyik legősibb emberi jelenlétére utaló pontjává teszi a lelőhelyet.

A pleisztocén időszaki  hatalmas őslajhár, a Lestodon armatus Dél-Amerika területén élt   Fotó: Pinterest/CRCiencia

Az elmúlt évek során különféle tanulmányok gépi tanulás és statisztikai módszerek segítségével mutatták ki a csontokon lévő vágásnyomokat. Ezek emberi tevékenységre utalhatnak, de a tudományos közösség eddig óvatosan kezelte ezek jelentőségét. Most azonban új nyom került elő. A kutatók egy Lestodon armatus példány sarokcsontján (calcaneus) furcsa, kúp alakú, 40 mm mély perforációt találtak. A mikroszerkezeti vizsgálatok – CT-felvételek, szilikonformák, kopás- és törmelékelemzés – alapján a sérülést nem ragadozó okozta, és nem csontbetegségről vagy elpusztulás utáni törésről van szó.

Az óriás őslajhár fosszilis csontváza   Fotó: Wikimedia Commons

A csonton nem figyeltek meg regenerációs jeleket, ami arra utal, hogy a sérülés közvetlenül az állat elpusztulása előtt vagy röviddel utána keletkezett. Az ütközés erőteljes volt, és egy tompa, behatoló tárgy eredménye.

Őskori fegyver nyomát rejti a csont

A mikroszkópos elemzés párhuzamos barázdákat, növényi rostokat és kollagént mutatott ki az üregben. Mindez arra utal, hogy a sebet valószínűleg szerves anyagból – például fából, csontból vagy elefántcsontból – készült szerszám okozta. A forma alapján egy hegy nélküli, kúp alakú tárgy hatolt be a csontba, talán lándzsa vagy bunkósbot részeként.

Cro-magnoni vadász a késő pleisztocén korból   Forrás: Zdenek Burian

A becslések szerint a lyuk létrehozásához legalább 120 joule energia kellett – ez olyan mértékű, amit csak közeli támadással lehetett elérni. A kutatók szerint a támadás 1-2 méteres távolságból történhetett. A seb helye és szöge (kb. 60 fokos dőlésszög) alapján a támadó valószínűleg mozgásképtelenné akarta tenni az állatot. 

A talált csontokon vágásnyomok és eszközhasználat nyomai is fellelhetők. 

Bár a konkrét szerszám nem került elő, kaparókat és más kőeszközöket találtak a környéken. Legalább negyven másik csont is hordoz olyan nyomokat, amelyek mészárlásra vagy húsfeldolgozásra utalnak. Ez a minta tovább erősíti a hipotézist, hogy a helyszínen tudatos emberi beavatkozás történt.

Új mérföldkő a dél-amerikai megafauna történetében

Amennyiben a sérülés valóban emberi eredetű, ez lehet Dél-Amerika egyik legkorábbi bizonyítéka a megafauna aktív vadászatára. Ezzel megelőzné a Clovis-kultúra híres eszközeit Észak-Amerikában vagy a Monte Verde-i (Chile) kőipart is.

Pleisztocén megafauna Dél-Amerikában, a háttérben egy felágaskodó őslajhárral    Forrás: YouTube

Hasonló nyomokat már korábban is azonosítottak Argentínában, Mexikóban és Venezuelában, de a közvetlen fegyver okozta szúrt sebek eddig nagyon ritkák voltak. Nem rekonstruálható teljes biztonsággal, mi történt azon a réges-régi napon. De a bizonyítékok arra utalnak, hogy egy korai ember elég közel merészkedett egy hatalmas állathoz ahhoz, hogy egy primitív, de hatékony fegyverrel megtámadja. Talán egyedül, talán csoportban. Lehetett tervezett vadászat, de lehetett védekezés is.

Ami megmaradt, az egy megsebzett csont – örök tanúságtétel arról, hogy az emberek és a vadállatok nemcsak megosztották a teret, hanem összecsaptak benne.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.