A SpaceX közli a NASA-val, hogy a Holdra bizony még várni kell

Egy dokumentum szerint a SpaceX több mint egy évvel is elhalaszthatja a NASA Artemis 3 indítását.

2025. 11. 18. 15:54
Kirt Stallings, a NASA ER-2 pilótája a szállító járműben Fotó: Christopher LC Clark Forrás: NASA
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Starship még nem teljesített teljesen sikeres orbitális repülést – pedig ez a hajtóanyag-átadás előfeltétele. Ráadásul a SpaceX-nek még dolga van a Starship 2-vel, a rakéta legújabb és legnagyobb verziójával. Úgy számolnak, hogy a V2 – amely a HLS alapjául szolgál majd – 2026 elején debütál majd.

Forrósodik a verseny, újra kopogtat a Blue Origin

Bethany Stevens a NASA-tól korábban a Gizmodónak elmondta, hogy a kormányzati űrügynökség mind a SpaceX-től, mind a Blue Origintől kapott terveket az emberes Holdra szállásra.

Stevens hozzátette, hogy az amerikai kormány javaslatokat vár a repülőgépipartól, és ezek beérkezése után választja ki a legjobbat.

Azt mondják, még az is lehetséges, hogy a nagy vetélytárs Blue Origin elhappolja az Artemis 3 szerződést a SpaceX-től. A konkurens űrvállalat ugyanis szintén fejleszti saját, emberes Holdra szállóját, a Blue Moon Mark 2-t (MK2). A NASA már le is szerződött az MK2-re az Artemis 5-ös küldetésre. Bár ez a küldetés még néhány év múlva lesz, a cég 2026 januárjában be akarja mutatni a leszállóegység pilóta nélküli változatát.

A Blue Origin amerikai magántulajdonban lévő űrhajózási vállalat, amit Jeff Bezos, az Amazon e-kereskedelmi óriás alapítója hozott létre 2000-ben. Bezos a világ hol második, hol harmadik leggazdagabb embere (az első Elon Musk), ő a Blue Origin egyetlen tulajdonosa: hosszú ideig évente egymilliárd dollár értékben adott el Amazon-részvényeket a Blue Origin finanszírozására.

Aktuális hír, hogy a New Glenn – a Blue Origin megarakétája, amellyel a Holdra szálló egységeit indítaná – a múlt héten sikeres második tesztrepülést hajtott végre, megnyitva az utat egy potenciális pilóta nélküli Holdra szállás lehetősége előtt. Ahogy Elon Musk Starship HLS fejlesztése késik, úgy jelent a Blue egyre nagyobb veszélyt az Artemis 3-ra kötött szerződésére.

Fontos fejlemény, hogy a New Glenn rakétát hajtó, újrafelhasználható gyorsítórakéta hibátlanul levált a rakéta felső fokozatáról, és első alkalommal lebegő leszállópályán landolt az Atlanti-óceánon. Ezt eddig csak Elon Musk cége tudta végrehajtani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.