Csaknem teljes egészében megvalósul a jogharmonizáció előrehaladtával a hazai szabályozás EU-konformitása. A fizetési fegyelem alacsony volta miatt azonban továbbra is fennmarad a vámfizetések biztonságát szavatoló feltételrendszer – nyilatkozta lapunknak a változásokkal kapcsolatban Sipos Jenő, a testület szóvivője. Hozzátette: ez nemcsak a költségvetés, de az ügyfelek érdeke is. A vámszámla alternatív lehetőségével bővítették a biztosítéknyújtási és vámfizetési módozatokat, s bővített alanyi jogkörrel szabályozták újra a vámfizetésre jogosultakat. A vámfizetésre kötelezett ügyfeleknek lehetőségük nyílt arra, hogy bármely kereskedelmi banknál a vámhatóság javára és rendelkezésére számlát nyisson, melyről a vámhatóság minden hó 15-én és utolsó napján egy összegben leemelheti a vámterhet. Az ügyfél ezáltal mentesül a határidők figyelésétől, az adminisztrációtól, ugyanakkor a számlán megfelelő összegű pénznek kell lennie. A szóvivő aláhúzta: pozitívum az ügyfeleknek, hogy számlájukon a vámfizetési céllal lekötött összeg a fizetési határnapig az ügyfeleknek kamatozik, szemben a korábbi vámbiztosítéki számlával, amelyre nem járt kamat. Ha az ügyfél előre leköti a vámteherként levonandó összeget, akkor a vámárut számára azonnal kiadják. Ez az új megoldás nem kötelező, de kiváltható vele a bankgarancia és a kezesség is.
A kabinetfőnök ismertette: közvetett képviselővel – aki csak vámügynök lehet –, a fuvarozóval és a szállítmányozóval bővült a vámfizetésre kötelezettek köre, s az új szabályozás a vámáru felett rendelkezőként ismeri el őket. Változás továbbá, hogy a közvetett képviselő is szerezhet jogot halasztott fizetésre, ehhez azonban háromhavi vámtehernek megfelelő mértékű vámbiztosítékot kell nyújtania. A közvetett képviselő ugyanakkor választhat az új lehetőség és a korábbi, a vámteher azonnali vámszámlán történő lekötése között.
A vámszabad területek szabályozása az EU-csatlakozást követően változik, s az hátrányosan érinti az itt dolgozókat. Nekik a hátralévő másfél évben dönteniük kell arról, milyen belföldi területen dolgoznak tovább. Hazánkban 139 vámszabad terület működik, 90 százalékuk külföldi kézben van, s össztermelésük 87 százalékát az EU-ba exportálják. A vámszabad területek azért kedveltek a befektetők körében, mert egy 1996-os szabály szerint apport vám- és áfamentesség illeti meg őket, amely jelentős szempont a jövedelmezőségben.
Wladár Sándor újabb lépést tett az őt ért ordenáré támadás után
