Tehetetlenül

Négyszázezer magyar ember. Ennyien kértek ez idáig magyarigazolványt Felvidéken és Erdélyben. Aki járt az utóbbi egy évben a szomszédos országok magyarlakta területein, az tudja, tapasztalhatta, kis ereklyeként őrizgetik a családok a címeres könyvecskét. Biztonságos helyen, a fiók alján vagy éppen a nagyszobai vitrinszekrény polcán, hogy mindenki láthassa. Mi, itt, politikai csaták szurkolóiként figyeljük a státustörvény körül ismét kiújult hercehurcát, ők, odaát, már megint értetlenül figyelik a történéseket. Hosszú évtizedeken keresztül Európától, a vén kontinens nyugati részétől várták a csodát. Az anyaország ugyanis cserbenhagyta, elárulta őket. Most itt van Európa, karnyújtásnyira mindössze. S odaát szinte nem hisznek a fülüknek. Az anyaország állítólag demokratikusan megválasztott kormánya éppen Európára hivatkozva akarja elvenni tőlük a magyarigazolványt. Egy német úr, bizonyos Günter Verheugen nem tartja jónak, hogy a nemzet szó többször és hangsúlyosan szerepel a kedvezménytörvényben. És a koronás címer feltüntetése sem helyénvaló az EU-bővítési főbiztos szerint, mert így útlevélre, személyi igazolványra emlékeztet a dokumentum. Nem értik odaát, hiszen a németek (szászok, svábok) sorstársak voltak Erdély földjén. Igaz, őket pénzért kiváltotta az anyaországuk az embertelen diktatúrából. Most meg azért kapnak támogatást, hogy visszatérjenek, vállalkozzanak. Van-e korona a német márkán?
Tudathasadások sora. Egy Erdélyből származó magyar miniszterelnök Európára hivatkozva igyekszik eltörölni azt a jogszabályt, amely nem tesz igazságot, nem is próbál, csak ad egy jelzést. Felmutatja az összetartozás jelét, igyekszik legalább jelképes módon kiemelni a másodrangú állampolgárok sorából azokat, akikkel csúnyán elbántak a nagyhatalmak, s akiket most sem látnak szívesen saját szülőföldjükön. Az Erdélyből származó magyar miniszterelnök pezsgőzik egyet Erdély elcsatolásának évfordulóján román kollégájával, majd Bukarestbe küldi külügyminiszterét, hogy ott bizonyos hét alapelv homályos emlegetése kapcsán tort üljön a kedvezménytörvény temetésén. 2004, illetve 2007 Szlovákia és Románia EU-csatlakozásának tervezett dátuma – eddig érvényes Kovács László tervezete szerint a státustörvény a felvidéki és erdélyi magyarokra. Mert Európa így kívánja – hangzik a hazug kormányzati érv. Melyik Európa? A dél-tiroli nemzettársait támogató Ausztria? A Németországban élő dánokat jogszabály révén segítő Koppenhága? Vagy az albániai görögöknek még a munkavállalás szintjén is az anyaországiakéval azonos jogokat biztosító Görögország?
Számunkra itt, Magyarországon, tiszta a kép. Kovácsék boszszút állnak a Fideszen. Mert a státustörvényhez sosem volt igazán közük a szocialistáknak. Akkor sem, amikor aktuálpolitikai megfontolásból megszavazták. Most bosszút állnak, s az érdekli őket a legkevésbé, hogy milyen lelki károkat okoznak odaát. Nekünk, itt élőknek tehát tiszta a kép. Kicsit hőbörgünk, méltatlankodunk, talán egy alkalommal még az utcára is kivonulunk tiltakozni, aztán pedig szurkolunk tovább, a következő választásokig. Ilyenek vagyunk.
De mit csinálnak odaát, ahol értetlenül állnak Kovács bosszúja, az Erdélyből származó miniszterelnök december elsejei koccintása és egy bizonyos Verheugen nevű úr címerfricskázó megjegyzései előtt?