Tejallergia

Aggódik a magyar kisdiákok allergiája miatt az egyik minisztérium, ami figyelmes, gondoskodó vezetési szemléletről tanúskodik. Mindez úgy derült ki, hogy az oktatási tárca a hét elején többek között azzal indokolta az iskolatejprogram év eleji befullasztását, hogy a gyermekek tizenöt százaléka érzékeny a (más, meg nem erősített, alapvetően jobboldali források szerint a vitaminokban, fontos ásványi anyagokban igencsak bővelkedő) italféleségre.
A maradék nyolcvanöt százaléknyi apróság azért nem kaphat tejet mostantól, mert az egy termékre fókuszáló akciók helyett az országvezetés átfogó koncepciót léptetett életbe. A volt országimázsforrásokból juttatnak arra – még néhány hónapig akad rá pénz –, hogy rászorultsági alapon kiegészítő támogatást kaphassanak a kisdiákok étkezésüknél. Erről az iskolafenntartók maguk dönthetnek, így akár maguk is folytathatják az iskolatej-akciót (noha most már mindenki előtt köztudomású, hogy ez egészségre veszélyes).
Az egész történetben egy kicsit sok a „ha”: a kiegészítő támogatás megkapható, a döntés a támogatás növeléséről meghozható. A kétdecis tejespoharak viszont érdekes módon eddig nem feltételes, hanem kijelentő módban álldogáltak – a csekély számú jó torgyáni ötlet egyikeként – reggelenként csaknem négyszázezer gyerek iskolapadján kilenc megyében. Egy részüknek ez volt az aznapi reggelije. (Így tényleg érzékenyen érinthette őket, hogy januártól megszűnt a program.)
A másik gond, hogy a miniszteriális emberek valahogy elfelejtettek szólni: úgy adnak az egyik kezükkel – bő választási hírveréssel persze – valamit, hogy közben a másikkal titokban el is vesznek. Miközben állítólag friss milliárdok jutnak a diákétkeztetés megsegítésére, eltűnik az az évi kétmilliárd forint, ami a tejakció folytatására kellett volna. Merthogy ezt a pénzt ez évre nem tervezték be se az ifjúsági, se az oktatási tárca büdzséjébe és különösen nem a Miniszterelnöki Hivataléba. Volt is nagy kapkodás, egymásra mutogatás, amikor be kellett számolni a rossz hírről.
Valószínűleg nem számítottak arra, hogy a finanszírozásban részt vállaló önkormányzatok vagy a tejforgalmazók már hetekkel a szállítási-együttműködési szerződések „kifutása” előtt levelekkel fogják ostromolni őket: mi lesz az iskolatejjel. Lehet, hogy arra gondoltak: annak a néhány százezer vidéki apróságnak és tanáraiknak fel sem tűnik, hogy kedden már nincs ott a megszokott tejesautó? Mindezzel sikerült elérni, hogy cégek, állampolgárok serege teljes bizonytalanságban maradhasson az utolsó pillanatig. Egy tanács döntéshozóknak válságmegelőzésre máskor: gondolkodás előtt meg kell inni egy pohár tejet, ami – közismerten – tiszta fejet ad.
A tej föle alatt savanyúbb szájízzel esetleg még egyéb összefüggések is fellelhetők. Például hogy esetleg azért rossz ital a tej, mert nem a mostani időkben, hanem már korábban kezdték el adni, ráadásul nagyon sokaknak? Megtörténhet, hogy valakiknek nem érdeke az, hogy a hazai tejágazat túltermelési válságát – a szakma könyörgése ellenére – a program országos folytatásával orvosolja?
De az is lehet, hogy valakik ezt egyszerűen nem gondolták végig. Vagy tej helyett a koktélt szeretik.