Tollhegyen

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter nyilatkozott tegnap reggel a Napkeltében. Általában butaságokat szokott nyilatkozni Juhász Ferenc, de nem kell rá haragudni, alapvetően a jóindulat táplálja, szittya vér lüktet az ereiben, ha meg ki kéne rohannia Szigetvárról, biztos vagyok, meg sem állna az államhatárig, esetleg onnét is tovább futna.
Miről beszélt a fővitéz? Azt mondta, keltik itt a hisztériát a túloldalon, hetet-havat összehordanak, az a céljuk, hogy elbizonytalantsák az emberiséget, amely éppen hogy mankót szeretne tudni a hóna alatt, segítő kezeket, kézfogást, homlokra dobott csókot…
Itt jegyzem meg, Juhász kartársról az interjú közepette kiderül, igen jól tájékozott például Taszár ügyében, minden lövészárkot, bunkert, aknavetőt név szerint ismer, mint én a keresztanyámat. Juhász miniszter munkaadó cégnek nevezi a taszári bázist, elárulva ezzel, hogy nagyjából annyit ért a honvédelemhez, mint hajdú a harangöntéshez. (Bár az még belejöhet.)
De ne bántsuk Juhász minisztert, a zord külső mögött érző szív lapul. Juhász ember jó ember. Sok kellene belőle.
A kérdés összesen annyi, miért kell a hisztéria? Miért kell Taszár, Szigetvár, Mohács, Muhi-puszta, Világos?
Nem kell, Ferenc, köszönjük szépen. A szigetváriak szaladgáljanak, míg bírják szuflával, mi maradunk. Juhász kartárs helyesebben tenné, ha kimenőt adna az arra érdemes sorkatonáknak, az újoncoknak pedig friss lábbelit. (Ez is a miniszter feladata.)
Különben tényleg rendes ember ez a Juhász ember, a füle is jól áll, csak nem kéne belemennie a nagypolitikába, az egy számmal nagyobb az ő méreténél, lóg, lötyög, derékban harangozik.
Taszárról nem nyilatkozom részleteiben. Bonyolult ügy, rövid a leszállópálya.