Új nemzettudatra van szükség

Hazánk másodszor és végleg csatlakozik Európához. Ez az újságcím fejezi ki az Európai Unióval kötött előmegállapodás legünnepélyesebb értelmezését. Túlzásba esik, aki ezt lelkesen elfogadja. Durván hibázik, aki szőröstül-bőröstül elveti. Inkább az esély és a feladat tisztázására ügyeljünk sajátságos magyar szempontból. Ez nevezetesen a nemzeti azonosság jövőjében ölt testet.
Kezdjük a tisztázást a szerződő felekkel. Magyarországot az állam, az Európai Uniót egy államközi testület képviseli a csatlakozásban. A magyar állam jogköre azonban nem terjed ki a nemzet harmadára. A csatlakozási szerződés sem nemzetekről szól. Itt a gazdasági, a biztonsági, a jóléti fejlődési verseny szabványai érvényesülnek. Általános alapelvként a tagállamok az emberi méltósághoz, a békéhez, a demokráciához ragaszkodnak. Az Európai Unió mindezzel az élesedő világversenyben erősíti és védi magát. Egységét ezért óvja szigorúan.
A betagolódó államok így csak részben szolgálhatják a nemzetüket. Egy-egy nemzet csak részben számíthat az államra. Nemzete válogatja aztán, melyik milyen támaszt őriz meg és épít.
Látszólag a nemzeti azonosságok is versenyeznek. Ezt a versenyt azonban ki kell zárnunk. Európa mai nemzeteit elsősorban a hagyományokban gyökeredző anyanyelvi, szellemi, érzelmi, közösségi azonosság jellemzi. Ennek belső értékrendje egy és oszthatatlan. Ezen az alapon beszélünk a nemzeti értékrendek egyenrangúságáról. A nemzeti értékrendek nem versenyeznek egymással, hanem gazdagítják egymást. A versenyzés kényszerében és elszántságában mindenki megáll ezen a határon.
Más kérdés, hogy a nemzeti azonosságot vállaló egyének és csoportok cselekvőképessége a jövőben mire jut. Először az esélyt érdemes felmérnünk. Nos hát az Európai Unió jogrendje tiszteletben tartja az anyanyelvi, a szellemi, az érzelmi, a közösségi nemzeti azonosságot. Az egyenrangúság és a kölcsönös sérthetetlenség jegyében a nemzeti azonosságok értékei, alanyai, intézményei, szervezetei még támogatást is élveznek.
Ebben inkább jó hírt jelent a csatlakozás. Végre bebizonyosodik, hogy az uniós alapelvekre és szabványokra mutogatva a nemzeti azonosságot nem lehet zsarolni, fenyegetni, alacsonyrendűnek bélyegezni. Ez a nem létező front nem követel áldozatot. Igaz, ez még együtt sem jelent kibontakozást, teljesedést. De esélyt ígér erre.
Itt kezdődik a feladat. Történelmi és mai szükségesség, hogy erről közösen gondolkozzanak a szétszórt magyarok. Most például egy Romániában élő magyar történész egy svédországi magyar kiadványban értekezik az egész nemzet jövőjéről. Jakó Zsigmond új nemzettudatot sürget: „Napjainkban, az államnemzet széthullása után teljesen új nemzettudatra kell mindnyájunknak, otthon maradottaknak és idegenbe szakadtaknak egyaránt átváltanunk. Semmivel sem kisebb feladat ez, mint amit a pogányságból a kereszténységbe való átváltás jelentett egykoron. Mindez megtetézve szemléleti-gazdasági-szervezeti beilleszkedéssel egy olyan Európában, melynek hagyományos közös értékeit, korábban sem erős szolidaritását az amerikanizálódás máris alaposan kikezdte. Ráadásul mindkét feladatot a kommunizmus fél évszázados tudati és értékrombolásának terhei alatt nyögő nemzedékeknek kell megoldaniuk.” A súlyos érvek a magyar politikai és értelmiségi osztály szerepének és felelősségének súlyára figyelmeztetnek.
Új nemzettudatunk megteremtése főleg a felelősség megújítását igényli ebben a körben. Magyarországon és az erdélyi, a kárpátaljai, a felvidéki, a délvidéki nemzetrészek politikai környezetében azonban a jobboldal és a baloldal egyként kényszerpályán mozog. Különösen a hazai nemzeti képviseletet zúzta szét a hosszú kommunista gyarmatosítás. Először ez vár helyreállításra.
Furcsa, de érthető, hogy a régi beágyazottság a baloldal kényszerpályáját nyújtja meg. Balközépre igyekvő irányzatként éppen szívós kapcsolataiból nem bír és nem akar végleg kiszabadulni. Viszonya a nemzethez ezért nem egyértelmű. Nem bízik magában, ezért nem bízik a nemzetben. Belső gyengeségében külső erőre szorul. Ez a felemás baloldal a nemzet azonossági vágyát is felemásan éli meg. A külső kötődésű modernizálást támogatja. Ezzel használ. A belső önrendelkezés erősödését fékezné. Ezzel rombol. Saját gyökeres megújulása helyett megelégszik a régi beágyazottság megújításával. Nyílt politizálás helyett így rejtőzéshez és önigazoló megtévesztéshez folyamodik. Ezzel a világos alternatívák megjelenését akadályozza.
Végül ebből a magatartásból ered a rendszerváltozás alkati torzulása, a bizalmatlanság. A politikai és a véleményformáló értelmiségi osztály jobboldalát és baloldalát ezek a túlélő kapcsolatok, rejtett érdekek, önigazoló megtévesztések kényszerítik bele a bizalmatlanság hidegháborújába. Ez minden résztvevőt érint.
Most az uniós csatlakozás szinte ellenkényszerrel ér fel. Az Európai Unió persze nem magyarpárti. De általában sem a nemzeti azonosság síkján mond igent vagy nemet. Mindenesetre a versenykényszer megvilágítja a valóságos viszonyt belső és külső érdek között. Ebben a keretben a nemzeti azonosság politikai és szellemi képviselőinek új pályára kell állniuk. Nyílt mozgástérben, nyílt elkötelezettséggel teszik a dolgukat. A magyar nemzeti azonosság sajátossága azt követeli, hogy ez a mozgástér az újraegyesítés tere legyen. Lehet is. Ilyen távlatra készíthet fel az új nemzettudat. Ezért van szükség új nemzettudatra.
Ha új nemzettudatról beszélünk, a nemzeti újraegyesítés belső képességeihez érkezünk. Az új mozgástér ugyanis akkora lesz, amekkorát a belső szellemi, érzelmi, közösségi, akarati képességek betöltenek és megtartanak. Egyének, családok, kisközösségek, hagyományos és új értékeket ápoló egyesületek, szellemi műhelyek, politikai szervezetek vesznek részt ebben. Itthon az államot is rábírhatják a nemzeti azonosság széles anyagi és intézményi támogatására. Ez az új nemzettudat meggyorsíthatná a létező alapok és erők, bennük a státustörvény eddigi eredményeinek kiteljesedését.
Talán unalomig is hivatkozunk mindenben a megújításra, a megújulásra. A végkövetkeztetés is ebbe torkollik bele. Az új nemzettudat kezdeményezését és szervezését legtermészetesebben a hazai jobboldal vállalhatja. Neki kell vállalnia. Eddigi pályája a nemzeti önrendelkezés képviseletéhez köti. Most azonban magának is meg kell újulnia.
Mind többen járnak már ezen az úton. Ez a csoport leveti a bizalmatlanság hidegháborújának rátapadt szövedékét. Hátat fordít a sérelmeknek, a panaszoknak, a mást hibáztató kibúvóknak. Részletekbe vesző viták helyett azon dolgozik, hogy egyértelmű szellemi és politikai távlatot tűzzön ki a nemzet lehetséges újraegyesítésére. Ez a megújuló jobboldal úgy töltheti be nemzeti szerepét, ha súlyát és tekintélyét az európai jobboldalon is emeli. Ennek akadályaival és akadályozóival szembe kell néznie. A magyar jobboldal 1989 óta eleve jobbközépként működik. Mai és holnapi cselekvőképességét veszélyezteti, aki akár a szélsőség, akár a meddő semleges közép irányába taszítana értékes erőket.
Szerep és felelősség éppenséggel a jobboldal maradéktalan és hatékony összefogására int. Sokban ezen múlik az új nemzettudat megteremtése. Az meg a nemzeti újraegyesülés jövőjét alakítja.

A szerző az MDF országos választmányának tagja