Választások előtt Oroszország

Oroszország viharos belpolitikai év előtt áll. A nemzetközi porondon mindez lényegében nem befolyásolja a Kreml politikáját. Tovább növelheti presztízsét Oroszország, hiszen Washington erősen felértékelte a terrorizmus elleni harcban való elkötelezettségéért. Mindez persze nem kábíthatja el az ország vezetőit, hiszen a világ és ők is tudják, hogy nem örök érvényű az Egyesült Államok és Oroszország mostani szövetsége. Európával más a helyzet, a modernizáció és a gazdasági felemelkedés kényszere szervesebben alapozza meg kapcsolatukat. Moszkva mindenesetre a nemzetközi színtéren nyugodt évre számíthat, az Irak körüli nézetkülönbség lényegében már inkább retorikai, ráadásul a háborús feszültség továbbra is magasan tartja az orosz gazdaságnak oly fontos olajárakat. Így aztán nem okozhat gondot az idén esedékes tizenhétmilliárdos adósságtörlesztés sem. Más kérdés, hogy a szerkezeti reformokat fel kellene gyorsítani ahhoz, hogy az orosz gazdaság ne az olaj világpiaci árától függjön.
A választás éve azonban sehol nem kedvez a mély reformoknak. Így van ez Oroszországban is, amelynek erőit a decemberi parlamenti választások kötik le. Ennek jegyében lényegében csendesen átrendeződött a politikai paletta. A látványos törések, felépülések, a parlamenti küszöb 2007-től hét százalékra emelése ellenére is gyenge, kialakulatlan még a pártrendszer, klasszikus értelemben például csak a kommunista KPRF tekinthető igazi pártnak.
Mindezen általános jegyek mellett szembetűnő, hogy a rendszerváltozás óta először ismételhet a hatalom pártja. Úgy látszik, hogy csak többszöri kísérletre sikerült valahogy összekovácsolni az Egységes Oroszországot (Jegyinaja Rosszija). Probléma persze még akad bőven. Elsősorban azért, mert nem nagyon látszik szociális igény a társadalom széles rétegeinek érdekeit képviselő pártra. Ez alól az általános vonás alól a KPRF tetszik kivételnek, ám a kommunisták sem valamiféle érdeket, sokkal inkább a szociális sértettség érzését képviselik. A hatalom pártja egyfajta osztályérdeket, a nómenklatúráét képviseli, ezzel az attitűddel azonban nem tudja igazán megszólítani a tömegeket. Mutatja ezt az is, hogy a szentpétervári választásokon ötven mandátumból hetet szereztek meg. Így aztán egyelőre megint nem marad más, mint hogy erősen építeni kell Putyin elnökre, akinek mandátuma végén szintén nem jön rosszul e szoros kötődés. No, de az Egységes Oroszországnak már a középtávú sikerért is előbb-utóbb el kell választania magát ettől. Decemberig azonban ehhez kevés az idő, így nem marad más, mint a hatalom oldalvizén megpróbálni beevezni a dumába. Segíthet a helyzeten a KPRF nyílt szakadása, Gennagyij Szeleznyov kiválása és pártalapítása. Mindez, ha egyelőre csendesen is, de kifejezi e választói réteg Zjuganovék iránti szimpátiájának gyengülését is. A „londoni száműzött”, Borisz Berezovszkij bejelentkezése ugyanis aligha növelheti e körben a népszerűséget. Az elektorátus átrendeződésének esélyére ugrásra készen azonnal fellelte önmagában a szociális érzékenységet a liberális Jobboldali Erők Szövetsége és Grigorij Javlinszkij szociálliberális Jablokója is.
Mindez azonban csak felvezetés a 2004. márciusi elnökválasztáshoz, amely egyesélyesnek látszik, ám figyelmeztető lehet Mihail Kaszjanov kormányfő jelölése, s további nehézségeket okozhat a hatalomnak a csecsenföldi helyzet rendezetlensége.