Veszélyek a megosztott félszigeten

Míg a világ az iraki háborús készülődésre figyel, a Koreai-félszigeten zajló események korántsem váltanak ki hasonló visszhangot. Noha a phenjani rezsim döntése, miszerint újjáéleszti nukleáris programját, önmagában még nem jelent háborút, a konfliktus veszélye nem elhanyagolható.

Elkerekedett szemek figyelték világszerte, amint 1998 nyarán Észak-Korea kipróbálta új háromfokozatú rakétáját, amely – ha a kísérlet sikeres – az interkontinentális hordozóeszközökkel bíró hatalmak sorába emelhette volna az országot. A Taepodong nevű rakéta azonban – miután elhaladt Japán fölött – a Csendes-óceánba hullott, s ezzel időlegesen szertefoszlottak azok a phenjani álmok, hogy egy apró, néhány tucat kilogrammos műhold föld körüli pályára történt állítása címén tartsanak erődemonstrációt.
Észak-Korea azonban távolról sem csak a nagy hatótávolságú hordozóeszközökre és az ezek harci részét képező tömegpusztító fegyverekre koncentrál. Sőt, az amerikai hadvezetésnek elsősorban nem ezek miatt vannak álmatlan éjszakái. Jobban tartanak a hagyományos, de óriási tömegben rendelkezésre álló erőktől, amelyek jelentős százalékban (60%) a demilitarizált övezettől nem messze (legfeljebb 100 kilométerre), ugrásra készen várakoznak. Phenjan becslések szerint legalább egymillió embert tart fegyverben, s ennek 90 százaléka a szárazföldi haderőben szolgál. A rengeteg katona óriási számban rendelkezésre álló, igaz, primitív technológiájú, elavult fegyverrel van felszerelve. A fenyegetés legfontosabb eszköze mintegy tizenegyezer tüzérségi eszköz, amelyek maximálisan 30-40 kilométeres mélységben minden előzetes figyelmeztetés nélkül lövedékekkel képesek elárasztani Dél-Korea sűrűn lakott területeit. Ez a tüzérségi előkészítés minden létező ellenállást képes rövid távon semlegesíteni, így semmi sem akadályozhatja meg, hogy az észak-koreai erők mobil csapatai (mintegy 3000 harckocsi, 2500 páncélozott szállítójármű) akár jelentős mélységben behatoljon Dél-Koreába. Csak a néhány nap múlva beérkező erősítésekkel együtt tudnák megállítani az előrenyomulást.
Az észak-koreai légierő alárendelt szerepet játszana a konfliktusban, és ahogy az Oszanban állomásozó amerikai vadászrepülő ezred parancsnoka egy interjúban kifejtette: „arra számítunk, hogy az első nap végére számos ászt avatunk”. Lidérces álmaikban nem is a néhány száz, javarészt elavult MiG szerepel, hanem meglepő módon a kétfedeles, 160 km/h-val ballagó An–2-es szállítógép. Ezek ugyanis éjjel, alacsonyan, diverzánsok százait juttathatják délre, felforgatva az amerikaiak és a dél-koreiak ellenállását.