A huszonkét éve tartó program

A Columbia űrsikló szerencsétlenségével tragikus fordulatot vett (igaz, nem először) az immár csaknem 22 éve tartó amerikai űrsiklóprogram. A Columbia 1981. április 12-én indult első útjára. A startot eredetileg április 10-re tervezték, de egy számítógépes rendellenesség miatt le kellett állítani a visszaszámlálást. Így két nappal később emelkedett a magasba a floridai Cape Canaveralról, fedélzetén a Holdat is megjárt veterán John Younggal és az újonc Robert Crippennel.
Az űrrepülő első útja két napig tartott, célja pedig a gép berepülése volt. A későbbiekben az űrsiklóflotta négytagúra bővült: szolgálatba állították a Challengert (1982), a Discoveryt (1983) és az Atlantist (1985). A Challenger 1986-os tragédiája után (az indítást követő 72. másodpercben felrobbant, hét űrhajós életét követelve) 1991-ben került a flottához az Endeavour.
Az űrsikló a korábbi űrhajókkal szemben többször is felhasználható jármű. Míg az űrhajók ejtőernyős fékezéssel tértek vissza a földre, az űrrepülőgép indításkor és a Föld körüli pályán űrhajóként működik, de miután visszatért a sűrű légkörbe, siklórepülésben száll le. Szemben a korábban kifejlesztett űrhajók utasaival, akik az ejtőernyős ereszkedéskor már csak tétlen részesei a leszállásnak, az űrsikló pilótájának a talajfogás pillanatáig kell figyelnie, s feladatát nehezíti az is, hogy – mivel a sikló hajtóművei ekkor már nem működnek – csak egy leszállási kísérletre van lehetősége, átstartolásra nem. Egy-egy űrrepülőgépet száz indításra terveztek. Mostanáig a négytagú siklócsalád tagjai tervezett élettartamuknak csak kis részét érték el (a Columbia mostani útja a 28. volt), hadrafoghatóságukat a közelmúltban még további húsz évre tették. Az űrrepülőgép az egyik legösszetettebb műszaki berendezés: több mint 2,5 millió alkatrészből áll. Elektromos vezetékeinek hossza együttesen majdnem 370 kilométer. A külső burkolat 38 ezer hővédő csempéből áll. Az űrrepülőgép-rendszer tömege indításkor 1890–2010 tonna, amelynek nagy része a nagy hajtóanyagtartályban és a két gyorsítófokozatban lévő üzemanyag. (Az űrsikló saját teljes tömege mindössze 105 tonna.) Teljesítménye 44 millió lóerő, óránkénti 28 000 kilométeres sebességre nyolc és fél perc alatt gyorsul fel.