Lassan, de biztosan szerelkeznek fel az olasz egyetemek; gondosan beszereznek mindenféle, -fajta berendezést és szakkönyvet, amely hasznos és szükséges lehet oktatóik-kutatóik vállalkozói szellemének erősítéséhez, aztán be is indítják vállalkozásaikat. Okosak és élelmesek, s nekik köszönhetően Amerikából ezúttal egy jó dolog vétetik át és honosíttatik meg.
Egyetem és vállalkozás, vállalkozó egyetemek és professzorok – ez az az amerikai modell, amellyel immár egyre több olasz egyetem dicsekedhet. Tíz esztendővel ezelőtt a „vállalkozás” még szitokszó volt az itáliai athenaeumokban (is), mára azonban jócskán megváltozott a társadalmi környezet; a korhangulat. Az egyetem és a vállalkozás közötti frigyet jó szemmel nézik, s nincs – legalábbis hivatalosan –, aki ne adná rá áldását.
Tegyünk csak rövid látogatást az interneten, az olasz egyetemek neve alatt! Olyan mágikus szavak jelennek meg, mint „technológiai transzfer” vagy „szabadalmi iroda”… Még akár öt esztendővel ezelőtt is ismeretlen, pontosabban méla undorral fogadott kifejezések voltak ezek az egyetemi katedrákon és folyosókon, s nem csak a bölcsészeknél. Az elmúlt néhány esztendőben azonban sok olasz egyetem fölébredt: irodákat, de legalábbis internetes helyeket létesítettek szabadalmi ügyeknek, műszaki-technológiai inkubátoroknak, vállalkozásfejlesztő módszereknek. Egyszóval, az egyetemek kaput nyitottak az ipar s általában a gazdasági szféra felé. S különösen szorgalmazzák oktatóik felkészülését a vállalkozói szféra ügyeiben. A cél: az egyetem(ek) körül vállalkozások sokasága sürgölődjön, és főleg a tőke, egyfajta édes és hasznot hozó kölcsönösség reményében. Az egyetem adja az észt, a vállalkozás pedig a pénzt.
Nem teljesen új az ötlet. Egyszerű másolmány. Az Egyesült Államokban találták ki, s ott már több mint két évtizede működik. Így vált naggyá például a Szilikon-völgy; Stanford és Berkeley egyeteme adta az „alapanyagot”, azaz a briliáns elméket, aztán a Szilikon-völgyben megtelepedett és virágzó cégek segítették-segítik az egyetemi központokat. Hasonlóval dicsekedhet a keleti part elitvárosa, Boston is. Itt az elmúlt esztendőkben megszaporodtak a biotechnológiai cégek, melyek a Harvard és a MIT orvosi és tudományos fakultásaival élnek szimbiózisban.
– Az egyetemet Itáliában is a vállalkozói szféra természetes munkatársának kellene tekinteni, vagy legalábbis előbb-utóbb ezt kellene elérnünk – véli Riccardo Pietrabissa, a milánói műegyetem docense. S szó ami szó, az olaszok iparkodnak is. A milánói és a torinói műegyetem, a bolognai egyetem, a La Sapienza Rómában és a nagy hírű sienai alma mater már jól kiépített és működő kapcsolatrendszerrel és tevékenységgel dicsekedhet. A bolognai egyetem ipari kapcsolatokkal foglalkozó irodájának felelőse, Miretta Giacometti – aki egyébként közgazdász professzor – elégedetten nyilatkozta a minap a Panorama című Berlusconi-hetilapnak, hogy tíz év alatt sikerült virágzó, azaz a szó szoros értelmében profitábilis kapcsolatokat kialakítani a vállalkozói szférával. Az egyetem külföldi vállalatoknál szerez ösztöndíjat hallgatóinak, s külhoni fiatal diplomásokat láttat vendégül olasz vállalkozóknál. Ugyanilyen programja van a sienai egyetemnek is.
Sok athenaeum az idei tanév elején fogadott el új szabályozást arról, hogy maga az egyetem hozhasson létre olyan vállalkozásokat, melyek az egyetem kutatásainak ipari-kereskedelmi hasznosításával foglalatoskodnak. A pármai és a padovai egyetemen már működik ilyen iroda, pontosabban vállalkozás, s a hírek szerint sikeres is. „Ehhez persze az kellett, hogy megváltozzék a felfogás!” – magyarázza Luciano Caglioto vegyészprofesszor. Vagyis az egyetemi kutatóknak ma már nem „zsenánt”, ha pénzről beszélnek, s nem vizslatják sandán azokat a kutatókat, akik eredményeik „pénzre váltását” szorgalmazzák.
A „pénzre váltásnak” sokféle módja van. A legegyszerűbbnek tartott az, amikor afféle szabadalmi irodát létesítenek az egyetem kebelében, s ez az iroda gondoskodik a kutatások eredményeinek menedzseléséről. Az elmúlt években gombamódra szaporodtak az ilyen irodák; amelyek egyébként jócskán megkönnyítik a kutatók és a professzorok dolgát. A szellem embereinek ugyanis mindösszesen annyi a dolguk, hogy bejelentik eredményeiket, javaslataikat az irodán, amely először – közvetlenül vagy külső szakértőket megbízva – ellenőrzi, hogy a bejelentett újdonság valóban új-e, s ha igen, akkor megindítja a szabadalmaztatási eljárást is. Az iroda minden költségét az egyetem fedezi, a bevételeket pedig megosztják az egyetem és a kutatók között. Az arányokat az egyes egyetemek belső rendelkezései szabályozzák.
Az olasz egyetemek élelmesebbjei – amelyek valóban a fejlődés és az innováció motorjaivá akarnak válni – úgynevezett vállalkozásfejlesztési inkubátorházakat alakítanak ki. Azaz kezdő vállalkozók számára titkárságot, telefont, faxot, internetet és fontos információkat adnak (például arról, hogyan kell és lehet finanszíroztatni valamit), majd amikor a pályakezdő „megizmosodik”, előzetes szerződés alapján „visszaad” valamit az egyetemnek. A torinói műegyetemen például manapság huszonkét kezdő vállalkozó élvezheti ezt az inkubátort.
E kezdeményezéseket sok helyütt az önkormányzat és egy-egy nagyobb bank is segíti. A Cariplo (lombard bank) alapítványa például egy „Tre” nevű kisvállalkozást támogat, amely 2000-ben alakult a milánói egyetemen, és tizenkét alkalmazottjával műholdas adatszolgáltatással foglalkozik – rendkívül sikeresen: francia, holland, japán, norvég és brit kisvállalatokkal áll szerződéses viszonyban.
Úgy tűnik hát, hogy az olasz egyetemek „amerikanizálódása” sikeres. Mindazonáltal olasz egyetemi vezetők arra hívják fel a figyelmet, hogy nem elég az amerikai modellt formailag lemásolni. Az óceánon túli tapasztalatok ugyanis azért oly sikeresek, mert hátterükben a tőlük is független tudományos világ eredményei állnak: a számítógépes forradalomra vagy a biotechnológia és a molekuláris biológia „robbanására” az egyetemek csupán a megfelelő válaszokat adták. S ez a lényeg.
Frank Sándor
Bekavart a város, ugrott a szegedi halfesztivál
