A Reuters fotóriportere kérdésünkre elmondta: nem először tudósít harci cselekményekről, így már a horvátországi események óta rendszeresen fényképez a „tűzvonalban”. A 90-es években megjárta Boszniát, Koszovót, Macedóniát, tavaly pedig Izraelből küldte képeit a Reuters számára. Talán ezért is tudja egy kicsit más szemszögből nézni az effajta veszélyes munkát. Mint Balogh László kérdésünkre beszámolt róla: sokszor volt már veszélyes helyzetben, s egy ízben csak a szerencsének köszönhette az életét. Mintegy öt centiméterre a feje fölött csapódott be a járműbe egy géppisztolygolyó. Szerinte azonban ez a veszélyhelyzet is csak azért állt elő, mert nem tartotta be az utasításokat, ezért úgy véli: a fotósok és tudósítók legtöbbször saját „felelőtlenségüknek”, vagyis vakmerőségüknek köszönhetik sérüléseiket.
A pszichológiai tréningről szólva úgy nyilatkozott: természetesen a katonai szakemberek mindent elkövettek, hogy ők megfelelően tudjanak reagálni a lelkileg nagy igénybevételre, ám a háborús szituációkat, az emberek szenvedését, halálát sohasem lehet megszokni. Hozzáfűzte: az esetleges halál közelsége is ugyanilyen megszokhatatlan állapot, leküzdeni lehet ugyan a félelmet, ám hozzászokni lehetetlen.
Amúgy a mostani felkészítés nem az első volt a tudósítók életében. Ezelőtt öt esztendővel a BBC kezdeményezésére jött létre az első ilyen kiképzés, s azóta a nagy tévé- és rádiótársaságok haditudósítói számára rendszeresen tartják az ilyesfajta tréningeket. A háborús helyzetektől függetlenül a Reuters is rendszeres időközönként megtartja továbbképzését, hogy a régebben tanultak ne menjenek feledésbe, s az új háborús fegyverekre, veszélyhelyzetekre is a lehetőségek szerint a legfelkészültebben reagálhassanak a sajtó munkatársai.
A mostani felkészítés öt napon át, reggeltől estig tartott. Imitált helyzetekben tanulták a bombák felismerését, s a biológiai fegyverek elleni védekezést. A tudósítóknak egyébként kilenc másodperc áll rendelkezésükre, hogy a gázálarcot felvegyék. Amennyiben biológiai fegyver bevetését észlelik, és fennáll a veszélye, hogy már hathatott szervezetükre, a combjukba szúrt injekcióval védekezhetnek a roncsoló hatás, illetve a fertőzés ellen. Fontos tudnivaló: fegyvert nemhogy nem kaphatnak a haditudósítók, de óvakodniuk kell még attól is, hogy bármilyen veszélyes szituációban támadóeszközöket használjanak. Ez a kitétel annyira szigorú – éppen a sajtómunkatársak testi épsége védelmében –, hogy még azon a járművön sem szabad fegyveresnek tartózkodnia, amelyiken utaznak. El kell kerülni ugyanis minden olyan helyzetet, hogy a másik hadviselő fél támadástól tarthasson a részükről.
Nemcsak a fotósfelszerelés miatt lesz nehéz közlekedniük a fotóriportereknek a frontvonalban. Mint az előbbiekből is kitűnhetett, meglehetősen komoly „védelmi apparátust” kell hordozniuk alapvető munkaeszközeiken kívül. A vegyvédelmi ruhán kívül – amelyet folyamatosan maguknál kell tartani – elsősegélynyújtó csomagot, sisakot és golyóálló mellényt is kell magukkal vinniük, az állandó kommunikációt pedig két szatellittelefon segíti. Így minden esélyük meglehet arra, hogy túléljék a veszélyes helyzeteket.
A Reuters fotóriportere kérdésünkre – miként kell viselkedniük abban az esetben, ha fogságba esnek az elővigyázatosság ellenére – elmondta: minden kiképzésen alapvető kritériumként fogalmazzák meg számukra, hogy foglyul ejtőikkel ne keressék úgymond a szemkontaktust. Függetlenül tehát az eltérő kultúráktól és szokásrendszerektől, az esetleges foglyul ejtők mindig az agresszivitás jeleként érzékelik, ha valaki a szemükbe néz. A másik direktíva az volt a számukra, hogy mindenben kövessék az utasításokat, ellenállást ne fejtsenek ki. Balogh László ugyanakkor leszögezte: eddig még nem került ilyen helyzetbe, mint ahogy általában ritkán szoktak előfordulni hasonló szituációk.
Fotós kollégánk leszögezte: senki sem azért vállalja a haditudósítói munkát, mert a szenzációt keresi, vagy örömét lelné a háborús szenvedések közvetítésében. Abban
Ciprus
Ciprus lángokba borult, többen meghaltak + videó
