Megpróbálunk megvédeni benneteket – üzente George W. Bush a minap az FBI főhadiszállásán folytatott egyeztetés után. Az elnök nem kertelt, és az amerikaiakkal nyíltan közölte, hogy folyamatos és komoly terrorveszéllyel kell szembenézniük. A CIA igazgatója mindezt konkretizálva az al-Kaida készülő akciójáról beszélt, sűrűn emlegetve szeptember 11-ét. A készültséget a második legnagyobb fokozatba, narancssárgára emelték, a lakosságot azonban ez aligha nyugtatta meg. Pedig ha jobban odafigyelnek, akkor Colin Powell szavaiból azt is kiolvashatták volna, hogy mindez inkább csak az Irak elleni támadás lélektani előkészítésének része, semmint konkrét veszély. A külügyminiszter jobb híján igyekszik összehozni Szaddám Huszein rendszerét az Oszama bin Laden nevével fémjelzett terrorszervezettel. Szeptember 11. után több sem kellett az amerikaiaknak, s máris érezhetően nőtt az Irak megtámadását támogatók száma.
Hasonlóan hisztérikus hangulat hatja át a napokban az Egyesült Államok fő szövetségesét, Nagy-Britanniát. A Heathrow repülőtér körül páncélosok cirkálnak, a hadsereg vette át az ellenőrzést. A Scotland Yard ezer fegyveres rendőre mellett 450 katona vigyázza a rendet. A hatóságok szerint a készültség indokolt a légi folyosók körzetében is, hiszen számítani lehet arra, hogy a földről készül terrortámadás a légi járatok ellen. Az ellenzék közben óvatosan kételkedik, és információk híján túlzottnak tartja e terrorgyanút. A hatalom kijelöli az elsődleges védelem alá eső objektumokat, s hirtelen eszébe jut, hogy a Buckingham-palotában nincs búvóhely – így aztán gyorsan elkezdik az építését. A lakosság pedig nem tehet mást, mint fél.
A láthatatlan ellenség emlegetése mindkét országban szoros kapcsolatban van egy konkrét, nevezetesen az Irak ellen készülő háborúval. A helyzet paradoxona, hogy a háborúval fenyegetett Irakban és a tőle több ezer kilométerre lévő, támadásra készülő Egyesült Államokban az átlagember ugyanúgy készül. Bagdadban élelmiszert halmoz fel, és a létfontosságú vízutánpótlást próbálja valahogy biztosítani. A washingtoni polgár biológiai és vegyi támadástól tartva szintén vizet, élelmiszert készletez, takarót, zsebrádiót, elemlámpát, ollót, szigetelőszalagot készít össze, s kijelöli a lakás egyik szobáját, amelyet szükség esetén légmentesen lezárhat. Az áruházláncok háztartási osztályain pedig pillanatok alatt kiürülnek a polcok. A híradásokban eközben bemutatják, miként oltják be a Perzsa-öböl térségébe induló derék tengerészgyalogosokat. Egyúttal megnyugtatnak mindenkit, hogy a régióban tartózkodó amerikai civilek gyors kimentését megszervezték. Mi sem természetesebb azonban, minthogy e mindenre kiterjedő információk csak fokozzák a feszültséget az országban. Az átlagember szeretne már túl lenni Szaddámon, egyre idegesebben nézi az ENSZ-ben folyó jogi, diplomáciai csűrés-csavarást és mindinkább elege van az akadékoskodó franciákból.
A háború szele a közvetlenül nem érintett országokat is megcsapta. Elég arra gondolnunk, hogy Magyarországon is folyamatosan nyugtatja a kormány a lakosságot. S mint az ilyenkor lenni szokott, a társadalom e nyugtató szavaktól csak idegesebb lesz. Már csak azért is, mert az amerikaiakhoz, britekhez hasonlóan legfeljebb félinformációkat kap, például az iraki ellenzékiek taszári kiképzéséről. Nem nyugtathatja meg a lakosságot az a tény sem, hogy az Egyesült Államok most a köz- és vasutak, valamint a légtér használatát kérte Magyarországtól. Ezzel ugyanis hazánk is hadviselő féllé válik. Ezt a tényt az áthaladó konvojok, a repülőgépek zúgása is nyomatékosítja majd. S ha valakinek ez kevés lenne a háborús érzésből, annak ott lesz még az olaj emelkedő ára!
A Perzsa-öböl térségének talán leginkább érintett frontországában, Kuvaitban közben már folyik a visszaszámlálás; lezárták az iraki határt, s a külföldi tudósítók fényképezőgépeinek, kameráinak pergőtüzében egymást érik a polgári védelmi gyakorlatok. Az egész olyan, mint egy színielőadás, igazi hanghatásokkal, „festéktől vérző” sebesültekkel, a vészhelyzetekre kidolgozott forgatókönyvek pedig részletesebbek, mint a hollywoodi filmeké. Művészek, színészek, énekesek veszik ki a részüket a felvilágosító kampányból. Ennek ellenére az utóbbi időben 60 százalékkal megnőtt a külföldre repülőjegyet váltók száma. Az oktatási minisztérium már elkészítette a tanév meghosszabbításának tervét. Készen állnak az óvóhelyek, fél évre elegendő élelmiszertartalékot halmoztak fel, s kiosztották a gázmaszkokat. Némi izgalmat csupán az okozott, hogy az Al-Qabas című lap által megkérdezett – az országban állomásozó cseh vegyvédelmi alakulatban szolgáló – szakértők szerint a gázálarcok állítólag többségükben használhatatlanok. Az amerikaiak is készülnek a támadásra. A hét végén lezárták és hadműveleti övezetté nyilvánították az ország 60 százalékát. E körzetből nemcsak a lakosságot telepítik ki, de még az állatokat is elhajtják, például a szomszédos Szaúd-Arábiába. A hónap elejétől kettes fokozatú a belügyi alakulatok készültsége is, s ha a helyzet fokozódik, az ehhez hasonló információkat a médiára érvénybe léptetendő katonai cenzúra szűri meg.
A térség országaiban az 1991-es Amerika melletti kiálláshoz képest visszafogott a hangulat. A katonai akciókban egyetlen állam sem vesz részt, ehelyett az esetleges háború következményeitől retteg, s esze ágában sincs az Egyesült Államok költségeiből kivenni a részét, mint 12 évvel ezelőtt. Jordánia ugyanakkor – némi meglepetésre –, ha nem is nyílt, de hatékony közreműködést ígért. Átengedi légterét, és kórházakat bocsát a sebesültek rendelkezésére. E nyitottság magyarázata, hogy kiderült, Oroszország nem tudja időben leszállítani a légvédelmi rakétákat. Jordánia így kénytelen volt Amerikához fordulni segítségért, s Washington a már említett jószolgálatért cserébe két-három Patriot rakétakomplexumot telepít Amman köré. Az ország vezetőit azonban talán ennél is jobban izgatja, hogy miként pótolja a háború esetén megszűnő iraki olajszállításokat, s mit kezdjen a várható menekültáradattal. Ugyanezen törik a fejüket a szaúdi csinovnyikok is, akik nyilvánosan a háború elkerülhetőségéről beszélnek, titokban azonban megjavították és ellenőrizték a 12 éve nem használt légvédelmi szirénákat. Külön megerősítik az olajkutak védelmét, akárcsak Iránban. A teheráni vezetés ugyan érthető antipátiával viseltetik Szaddám iránt, iraki támadástól mégsem tart. A legnagyobb veszélyt szerintük az esetlegesen eltévedő amerikai rakéták jelenthetik. A térségben megnövekedő amerikai befolyásról nem is beszélve! Az iraki határ közelében 19 menekülttábort készítettek elő, ahol közel egymillió embert képesek fogadni. Mint mondják, az irakiakat ennél tovább nem engedik. A térség egyik legerősebb hadseregével rendelkező Törökország aligha félhet; csapaterősítéseket küldött a határ körzetébe, legfeljebb a kurdok miatt aggódik. Éppen ezért nemigen bújhat ki az alól, hogy adott esetben a területéről is támadások induljanak. A térség országai közül a leginkább talán Izraelben félnek a háborútól, bár erősen támogatják Szaddám Huszein megbüntetését. A gázmaszkokat itt kezdték el legelőbb szétosztani, s az 1991-es háborúból okulva – amikor 32 iraki Scud rakéta csapódott izraeli területre – tovább erősítették a légvédelmet.
A Perzsa-öböl térségébe közben egyre nagyobb katonai erő összpontosul, az idegek pattanásig feszültek. Az ENSZ-ben még folyik a sokak által már csak színjátéknak tartott vita, miközben a háborút kevesen tartják elkerülhetőnek. A hadviselő felek már megjelentek a színen, s a világ dermedten figyel.
autós olvasnivaló
Úgy néz ki, mint a területi képviselő autója, de ez a Focus versenypályán van igazán elemében
