Kik voltak az esszénusok? Hogy kerültek a kumráni barlangokba? Saját jószántukból választották ezt a lakóhelyet vagy kényszerből? Miért rejtették el kétezer éve a tekercseket? Mi lett a sorsa a közösségnek: szembeszállt a római légiókkal vagy elmenekült? Kik, mikor és mire használták még a környékbeli barlangokat? Mit mondanak el róluk a földből előkerült tárgyak? Kérdések, amelyekre a tudósok most új módszerekkel keresik a választ, hogy jobban megismerjék a XX. század legjelentősebb régészeti leletét.
A Holt-tenger partján egy barlangban 1947-ben egy beduin pásztorfiú agyagkorsókban ősi bőrtekercseket talált. A cserépedények kétezer éven át megőrizték a kéziratokat, amelyek a jelenleg ismert legrégebbi héber nyelvű dokumentumok. A felfedezés nyomán megindult kutatások során végül tizenegy barlangból kerültek elő iratok, tízből cserépedényekkel együtt. A közelben a régészek feltárták Kumrán települést, amelyben a barlangokkal megegyező stílusú és anyagú kerámiákat találtak. Ennek alapján Roland de Vaux, az ásatás vezetője a barlangok használóit és a település lakóit azonos népességnek tartotta.
Hosszú ideig nem fordítottak kiemelt figyelmet a kutatók a tekercsek környezetében talált tárgyakra, anyagokra, hiszen a nagy feladat mindenekelőtt a szövegek elolvasása, megfejtése volt. Évtizedekig tartott a munka, a közvélemény pedig az egyre gyakrabban felröppenő álhírek és találgatások miatt mind türelmetlenebb lett. Tovább fokozta a kutatók körül gerjesztett hisztériát egy angol újságírópáros, Michael Baigen és Richard Leigh, akik magyarul is megjelent riportkönyvükben azt sugallták, hogy a Szentszék akadályozza a szövegek nyilvánosságra kerülését, mert ellentmondanak az egyház egyes tanításainak. Ma már a teljes szövegfordítás hozzáférhető, s kiderült, nincs semmiféle összeesküvés, politikai háttérjátszma, csupán a munka volt szinte emberfeletti s a tudósok energiája véges. Szintén kacsának bizonyult az a hír, amelyet másfél éve röppentettek fel magyar újságokban is, miszerint a Vatikán a holt-tengeri szövegek hatására felülvizsgálni, sőt átírni készül a Biblia egyes részeit.
A kumráni szövegek háromnegyed része biblikus irodalom, egy része viszont szektariánus, közösségi irat: szabályzatok, bibliaértelmezések, naptárak, liturgiák. Ma már általánosan elfogadott az a vélemény, hogy a szektariánus iratok szerzői az esszénusok, a pusztába kivonult aszketikus népcsoport tagjai; ők alkották a kumráni közösséget, a tekercseket pedig a római légiók elől menekülve rejtették a barlangokba. Vajon igaza van-e a feltárást vezető francia régésznek, De Vaux-nak: Kumrán valóban olyan település volt, amelyik nem tartott kapcsolatot a környezetével? Erre a kérdésre keresik most a választ a tudósok. A klasszikus régészet már elvégezte a dolgát, az anyag múzeumba került. A feladat most az, hogy „megszólaltassák” a textilt, a fémet, a csontot, a pergameneket, a kerámiát. Ezek ugyanis alkalmasak lehetnek a korszak technológiai, társadalmi állapotának meghatározására, valamint annak kiderítésére, hogy kapcsolatban állt-e a kumráni közösség a jeruzsálemi templomosokkal vagy Jerikó lakóival.
A kutatások egyik vezetője, Jan Gunneweg, a Héber Egyetem Régészeti Intézetének munkatársa internetes honlapján tette közzé az általa vezetett vizsgálatok fő irányait. Megtudhatjuk, hogy a barlangokban és környékükön fellelt textíliákat többek között egy grenoble-i laboratóriumban vizsgálják; a kutatók arra keresik a választ, hogy milyenfajta szálakat és milyen színezőanyagot használtak a közösségben. Más kutatók arra kíváncsiak, miféle állatok bőrét használták a tekercsek elkészítéséhez. Mert ahogyan Gunneweg professzor írja, talán elfeledett technológiákat is tanulhatunk a kumrániaktól. Egyébként hamarosan megjelenik az eredményekről beszámoló összefoglaló tanulmánykötet.
Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy hasznos információkkal szolgálhatnak a tekercseket rejtő kerámiák. Az agyagkorsók, cserépedények megfelelő vizsgálati eljárással elárulják készítési helyüket. „Ha megállapítjuk, hogy melyek a biztosan Kumránban készült darabok, melyeknél kétséges a helyi eredet, s ha találunk olyan tárgyakat, amelyekről azt mondhatjuk, kizárható, hogy helyi gyártmány lenne, a közösség zártsága máris jobban értelmezhető. Ha a biztosan nem helyi darabok származását igazolni tudjuk, célunkat elértük. Kumrán elhelyezhető Palesztina régészeti térképén: megtaláljuk a lehetséges érintkezési pontokat Kumrán lakói, valamint a Holt-tenger környéki más települések, illetve népcsoportok között” – írja Balla Márta, a kerámiák kémiai vizsgálatát végző kutató az Élet és Tudomány tavaly áprilisi számában. A Műszaki Egyetem atomreaktorában végzett analitikai eljárással, neutronaktivációs analízissel készítették el a minták kémiai ujjlenyomatát.
A kémiai ujjlenyomat éppoly egyéni és összetéveszthetetlen, mint az emberi, magyarázza Balla Márta. Kiolvasható belőle, hogy egy kerámiatárgy melyik fazekasműhelyben készült, ugyanis minden műhely más-más technológiát, anyagösszetételt, égetési eljárást használt. Több mint kétszáz minta vizsgálata után nem kétséges, hogy nem minden kerámiatárgy készült a kumráni műhelyekben. Elkülönítették tehát az azonos jegyeket mutató csoportokat, majd megpróbálják meghatározni, hogy egy-egy csoport tagjai hová, mely vidékhez, műhelyekhez köthetők. Ehhez továbbra is szükség van a Holt-tenger környékéről érkező mintákra. Mivel az összehasonlító vizsgálatoknak csak akkor van értelmük, ha a minták régészetileg jól azonosítható tárgyakból származnak, nem számíthatunk gyors eredményre, mondja a kutató. Egy vitatott kérdés azonban valójában eldőlt: a kumráni kerámiák nem mindegyike készült a településen. A kémiai anyagvizsgálat más, kisebb jelentőségű kérdéseket is megválaszolt. Kiderült például, hogy az az edény, amelyen héber betűkkel Róma nevét olvasták ki a tudósok, s amelynek papirusztekercsén Márk evangéliumát vélték megtalálni, kumráni eredetű edény, tehát biztos, hogy nem Rómából került oda. A kép folyamatosan tisztul, ám maradnak kérdések, amelyekre nem születik, talán nem is születhet megbízható válasz. Valószínűleg soha nem tudhatjuk meg teljes bizonyossággal, hogy milyen is volt a kumráni közösség, mivel foglalkozott, milyen szerepet töltött be a település a maga korában. S vajon az sem derül ki, hogy Kumránban készültek-e a holt-tengeri tekercsek?
origo.hu
Sztrók után a csúcson – Détári Vilmos hihetetlen története a kitartásról és az újrakezdésről
