A Magyar Kultúra Alapítvány és a Nemzeti Ifjúságkutató Intézet a közelmúltban tanácskozást rendezett a Kárpát-medencei ifjúság helyzetéről, jövőképéről, ezen belül a női és férfiszerepek változásairól. Az utóbbi évek újszerű, olykor meglepő jelenségeit kutatásaik alapján más-más nézőpontból vázolták Tóth Olga, Utasi Ágnes és Tábori Tímea szociológusok.
Számos olyan, a környezetből és külső elvárásokból fakadó kényszerhelyzet és minta van, amely komoly magánéleti gondokat okoz, s csöppet sem kedvez annak, hogy a gyereknek, serdülőnek, idősnek biztonságot és folyamatosságot nyújtó családi életforma mellett döntsenek.
Tíz esztendővel ezelőtt, amikor H. Sass Judit és Tábori Tímea középiskolásokat kérdezett meg az érvényesülési lehetőségekről és a párkapcsolatokban rejlő közös értékekről, a válaszokból harmonikus kép rajzolódott ki. Többnyire olyan házasságot képzeltek el, amelyben mindkét félnek egyformán fontos az érvényesülése, kreativitása, a világ megismerése. De ugyanilyen fontos értéknek tartották a családot, a gyengébbek segítését, a szülők egymás iránti felelősségét. A fiatal fiúk jövendőbeli karrierépítésében az is megfogalmazódott, hogy céljaik eléréséhez egy erős, őket támogató család álljon mögöttük. Ez az óhaj a hagyományos mintát követte, a sikeres férj és az időlegesen vagy véglegesen érte áldozatot hozó feleség képében. A lányok pedig már ekkor bizonytalanok voltak abban, hogy mi a fontosabb: megfelelni ennek az óhajnak, vagy saját pályájukra is figyelni.
Hogy a klasszikus férfi-női szerepekről már egészen kicsi korban határozott kép él, arról egy, az óvodáskorúak körében végzett vizsgálat adott figyelemre méltó képet. A gyerekek által készített rajzokban ekkor még többnyire a férfiak ültek a komputerek előtt, a női figurákhoz pedig a bevásárlótáska „járt”. Igaz, az anyukák olykor a bankkártyát is kezükben tartották mint a pénzügyi dominancia családon belüli kellékét. A „pénzköltés”, a családi kassza kezelése és a vele járó felelősség, a számonkérés terhe egyébként a magyar családok jelentős részében női feladat. Ez voltaképp az önbizalmat növelő tényező lehetne, a gond csupán az, hogy e mögött szintén a társadalmi viszonyokból adódó aránytalanság áll. A viszonylag jó anyagi körülmények között élő családokban a férfiak aránytalanul sokat dolgoznak, ezért az anyagiakkal kapcsolatos rövidebb távú, közös döntésekre sem idejük, sem türelmük nem marad.
Számos helyzet mutatja, hogy noha a fiatalok azzal az elhatározással indulnak a közös életnek, hogy segítik egymást, megosztják majd a gyermeknevelés, háztartás terheit, a körülmények vagy a kényelmesség hatására visszalépnek ettől. Szinte észrevétlenül fordulnak vissza a hagyományos szereposztáshoz: az egyik építi a pályáját, míg a másik gondoskodik róla. Csakhogy ez az utóbbi kívánalom olyan szeretetet, áldozatkészséget kíván, ami teljesen idegen a mai egoista, külsőségekre oly sokat adó „korszellemtől”. Megfigyelhető, hogy az utóbbi években a társadalmi közmegegyezés és a szűkebb családi kör is elfogadta az úgynevezett szabad párkapcsolatot. Kezdetben még nem lehet tudni, hogy amikor egy fiú és egy lány úgy dönt, együtt élnek, a nehézségekkel való közös megbirkózás is szóba jön-e, vagy csak a gondtalanabb időszakokra szövetkeznek. Főképp a fiatal értelmiségiek körében egyre gyakoribb a hosszabb-rövidebb ideig tartó, az együttélés gazdasági kötelezettségeit közösen vállaló párkapcsolat. Az együtt bérelt lakás, a rezsi, az élelmiszer költségeinek megfelezése a felnőttéletforma nehézségeinek „próbája” is. Ami pedig az érzelmi és szexuális hátteret illeti, az a lényeg, hogy az ajtó nincs végleg kulcsra zárva. Bármelyikük bármikor szabadon dönthet, elmegy, egyedül él tovább, vagy új párkapcsolatot létesít. A papír nélküli együttélésnek a praktikus okok mellett gyakran más okai is vannak. A szülők házasságának „negatív lenyomata”, esetlegesen a válás okozta gyerekkori szenvedések, bizonytalanság, óvatosság; vagy éppen az a fajta felelősség, hogy nem érzik még eléggé kiforrottnak személyiségüket az anyakönyvezető előtti vagy az egyház által szentesített fogadalomig. Sokak szerint előny az is, hogy egy ilyen kapcsolatban mindennap meg kell küzdeni a szerelemért, éppen azért, mert nincs mások által elvárt kötelezettség, közös vagyon. Mentális szempontból az sem megvetendő, hogy a fiatalok mindennapos életvitelébe, előforduló konfliktusaikba nem látnak bele a szülők. Igaz, nem is kérnek tőlük tanácsot és (jobb esetben) anyagi támogatást sem. Így a saját kárukon tanulnak meg dönteni, s viselni annak következményeit.
Míg úgy két évtizede a friss diplomás lányok gyorsan igyekeztek férjhez menni, ma erről szó sincs. Igaz, nyomokban még fellelhetők olyan elszólások, hogy nem vetnének meg egy jó partit, egy olyan férjet, aki „eltartaná” őket. Ám amikor ennek a helyzetnek a rájuk nézve negatív oldalai kiderülnek, eszük ágában sincs vállalni azokat. A hagyományos feleség szerepét, a főzést, mosást, takarítást, vasalást, a gondoskodás más formáit nem is ismerik. Nem tanulták, nem gyakorolták otthon, és életszemléletüktől szintén idegen. A dúsgazdag kérők egyébként sem tolonganak az egyetemek, főiskolák körül, így aztán a szürke hétköznapoknak megfelelően az álláskeresés, talpon maradás, jobb esetben az érvényesülés kerül előtérbe. A versenyhelyzet és egzisztenciális harc pedig csöppet sem kedvez az alkalmazkodás és lemondás különböző szintjeinek, amelyeket – valljuk be – egy hosszabb távra tervező kapcsolat, nevezzük házasságnak, magával hoz. A szabad együttélésben pedig – legalábbis elvileg – a személyes karrierek párhuzamosan építhetők. A „szabad együttélési forma” nem feltétlenül jelent felelőtlenséget, hiszen olykor négy-öt éves kapcsolatokról van szó. S a szétválások okai sem mindig érzelmi eredetűek. Igen gyakori, hogy épp a külső világ értékrendjére, kívánalmaira reagál eltérően a férfi és a nő. Az érzelmi harmóniát kikezdi a menedzser-életforma, a napi tíz-tizenkét órás munka. Az állandó készenlét az egyiket túlságosan maga alá gyűri, amit a másik nem tud vagy nem akar követni. Ám még így is gyakori, hogy mert szeretik egymást, tudatosan vállalnak gyermeket. Új jelenség, hogy a fővárosi óvodákban a szabad párkapcsolatból született kicsik száma immár a létszám egyharmadát teszi ki. A gond s a lelkiismeret-furdalás akkor következik, ha e gyermekeknek a „felnőttek” különböző választásaival járó, változó partnereit is el kell viselniük. Ők azok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy hányattatásuk a fiataloktól fokozottabban elvárt karrierépítésre és ezerféle okból táplálkozó érzelmi labilitásra vezethető vissza. Fogadkozások, vagy azok sem, praktikum, változó elképzelések, elvárások a világtól, a másiktól. Egy-két ilyen hosszabban tartó próbálkozás után gyakori, hogy a fiatal nők egyedül maradnak a gyerekkel, a felelősség és a nevelés összes lelki, anyagi súlyával. Értelemszerűen vágynak a nagyobb biztonságra, állandóságra. Ekkor már a házasság sincs ellenükre, sőt. Hajlandók olyan kompromisszumokra, amelyekről évekkel előbb még hallani sem akartak. Ha értelmiségi az illető, ekkor már nem ragaszkodik kifejezetten a diplomás férjhez sem, de ezek a próbálkozások ritkán sikeresek.
A huzamosabb ideig egyedül élők körében két erősen elkülönülő csoport figyelhető meg. Az egyik a magasan képzett nőké, a másik pedig a kevéssé képzett férfiaké. A magánélet színterein a többféle típusú párkapcsolat mellett az elképzelések is igen sokszínűek. A családszociológusok szerint néhány éve még nem merték volna nyíltan vállalni és kimondani: én úgy képzelem el az életemet, hogy nem lesz gyerekem. A közelmúltban pedig a megkérdezett fiatalok tíz százaléka (nő és férfi) adott ilyen választ. Mielőtt „önzésükön” elszörnyednénk, nem árt azt az erkölcsi és érvényesülési mintát szemügyre venni, ki számít ma sikeresnek, milyen érvényesülési értékeket, női és férfitípusokat sugallnak a társadalom széles rétegeire hatással lévő színes bulvárlapok, az elektronikus médiumok.
Vajon az érvényesülési kényszer, az állandó hajtás, a mindenáron való győzni akarás közepette változnak-e azok a tulajdonságok, amelyeket a másikban keresünk és becsülünk? Erre a kérdésre nemrégiben az első éves egyetemista fiúk többnyire azt a választ adták, a legfontosabb a nőiesség, a lágyság, a megértés. A lányok pedig az erőt, az okosságot, a kitartást tartották a leginkább kedvelt férfias jellemvonásoknak. A valóságban – panaszolták – mindez hiánycikk. Attól kezdve, hogy a munkahelyeken nincs helye a finomkodásnak, férfi vagy nő egymás riválisai. Vagy nézzük az előregyártott szépségideálokat! A férfiaknál a pénz, a jó autó, jó cucc, tökéletesen berendezett (lehetőleg lakóparki) lakás. Az ész egyáltalán nem fontos, pótolja a szteroidokon felpuffasztott izomzat. Miközben a gyermekét egyedül nevelő nő kényszerűségből próbál „férfias” lenni, a nők milliméterre kidolgozott teste, kíméletlensége, egyensminkje és bárgyú kvízműsorokról másolt harsány stílusa a „trendi”. Míg a külsőségekben tombol a nemek harca, a kevésbé pallérozott elméjű (vidéki) férfiak és a többdiplomás fiatal nők tucatjai panaszkodnak arra, hogy nem találnak társat maguknak. A társadalom egyre inkább atomizálódik, kisebb, zárt közösségek élnek egymás mellett. Hiába a diszkó, a tombolás, a mamutrendezvények testközelisége, ma sokkal nehezebb egy fiatalnak komolyabb kapcsolatot teremtenie, mint tíz évvel ezelőtt. Minden jel arra mutat, hogy a tömeges elmagányosodás nem pusztán az egyéni akaraton, hibákon, tévedéseken múlik. A minden érzelmet félredobó, külső mintát követő anyagi érvényesülés miatt a fiatalokban kialakult egy olyan életforma, amely a család és a munka egyidejűségét nem tudja elképzelni. Tudatában, értékrendjében az egyik kiszorítja a másikat. Az utóbbi években – egyes médiumok által is támogatva – a nemi devianciák értékké és követendő mintává emelése az indokoltnál sokkal nagyobb figyelmet és hangsúlyt kapott. Ez sem kedvezett a férfiak és a nők harmonikus kapcsolatának. Hogy mit tart majd értéknek a most felnövő generáció, azt az előzőekből csak sejteni lehet. Ami biztos: a szociológusok által végzett kutatásoknál a „boldogságskála” azoknál mutatott pozitív értéket, akik tartós párkapcsolatban éltek. Ettől persze még marad a szinglik, a középkorúak és a menedzserfiúk ünnepnapjainak magányossága.
origo.hu
Rendhagyó árverés – melltartók és bugyik milliós tételben a NAV kínálatában
