A Liga főtitkára felszólalásában hangsúlyozta, pártja nem változott az elmúlt évtizedekben, céljuk továbbra is Brüsszel megváltoztatása. Mint mondta:
Az Európai Unió a bürokraták, bankárok, pénzemberek, lobbisták és bevándorláspártiak kezében van. Hozzájuk csatlakoztak az úgynevezett környezetvédők, de valójában semmi sem működik, az összeomlás szélére került. Mindaz, ami most van, működésképtelen, a birodalom vége. A Green Deal egy ipari, ökológiai, gazdasági gyilkosság, mely Kínának hozott hasznot. Éppen ezért nem a határidőket kell kitolni, hanem az egészet el kell törölni.
Azt is hangsúlyozta, atomenergia nélkül sohasem lesz versenyképes Olaszország.
Mattei Salvini örömét és megelégedését fejezte ki XIV. Leó pápa megválasztása kapcsán, aki az egység reményének üzenetét hordozza. A Regina coeli imádság után elhangzó üzenetében egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy elég a háborúkból. Reméli, hogy Brüsszelben is meghallják a hangját, hiszen sokan vannak olyanok, akik nem a békéért dolgoznak. A kontinens felfegyverkezésével kapcsolatban elmondta, hogy az Olaszország közbiztonságának megszilárdítására költött források jogosak, fegyverkészletek vásárlása miatt azonban nem hajszolhatják adósságba az olaszokat. Olaszországnak joga van védelmezni magát, Európának pedig kötelessége az országhatárok védelme.
Ez jelenti az igazi krízishelyzetet. Hogy illegális bevándorlók milliói szállják meg hazánkat, és nem vagyunk képesek egyedül szembenézni ezzel a helyzettel
– jelentette ki Salvini.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!