Aki járt már a szakkollégium épületében, kertjében, annak talán nem szorul különösebb magyarázatra az sem, milyen miliőben élhették mindennapjaikat az akkori jogászhallgatók. A hely szelleme szinte predesztinálja az önálló gondolatok születését. A Ménesi út 12. alatti villa a város közepén áll, mégis mintha el lenne szeparálva a külvilágtól, az árnyas fák idilli nyugalmat árasztanak. A Bibó ma ünnepli fennállásának huszadik születésnapját.
A nyolcvanas évek korántsem voltak idilliek, hiszen nem lehetett tudni, hogy a pártállami keményvonalasok meddig bírják, vereséget szenvednek-e? A jogállamiság, a rendszerváltás akkor még csak kevesek optimista jövőképe lehetett. Fiatalok közösséget teremtettek egy olyan korban, amikor a hatalom minden eszközzel igyekezett meggátolni az emberek közti kommunikációt, a valódi közösségek létrehozatalát. A Bibó tehát – névadójának, a nagy huszadik századi gondolkodónak szavaival – a szabadság kis köre volt, s szellemisége a valaha ott tanuló diákokon keresztül máig meghatározó a politikai közgondolkodásban.
Stumpf István, a kollégium első igazgatója kérdésünkre elmondta: ilyen történelmi távlatból már világosan látszik, hogy különleges időszak volt a Bibó István Szakkollégium születésének ideje és egyáltalán a nyolcvanas évek közepe, amikor a civil társadalom újraéledésének és a pártállami rendszer elleni lázadásának lehettünk tanúi. Ennek pedig egyik fő motorja az egyetemi mozgalom volt, amely a szakkollégiumi szerveződésekben csúcsosodott ki. Hozzáfűzte: feltétlenül ide kapcsolandó a társadalompolitikai körök és reformklubok mozgalma is, amelynek Diczházi Bertalan volt az egyik fő koordinátora, életre hívója. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a Bibó elsősorban a vidéki, többnyire első generációs értelmiség gyerekeinek közéleti színtere volt. Sok kritikus társadalomszemléletű diák volt köztük, aki rendkívül igényes volt saját magával szemben is. A politológus szerint olyan közösségként indultak 1983-ban, amelynek tagjai megtapasztalták, hogy autonómiájukat csak akkor tudják kivívni a pártállami rendszerben, ha nemcsak komoly tudásra tesznek szert, de rendkívül erős közösséget is alkotnak. Ez első megközelítésre csupán lázadó gesztus az egyetem megcsontosodott struktúráival szemben, mégis több annál, hiszen a diákság azt akarta megmutatni, hogy a jog nem pusztán a hatalom és a politika szolgálóleánya, hanem eszköz a védtelen emberek kezében a civil szerveződések újraélesztése érdekében. Stumpf István úgy gondolja, hogy a Fidesz – amelynek alapítói nagyrészt a szakkollégium falai közt tanultak – későbbi próbapereiben is azt próbálta körüljárni, mennyire használható a jog azzal a hatalommal szemben, amely a jogot saját monopolisztikus rendszerének megerősítésére használja. A Bibó-szakkollégium tehát a későbbi politikai szerepre is felkészített. Az itt tanulók nem egyszerűen értelmiségi szerepre készültek, hanem a cselekvő intelligencia szerepére, amellyel az egyetemen szerzett tudást a köz érdekében fejthetik ki. Ez a közösség lehet egy falu, egy lakóhelyi csoport, de lehet maga a nemzet is. A volt kancelláriaminiszter szerint az akkori értelmiségi közeg kedvezett a gondolkodni vágyó fiataloknak, „sikk” volt igényes könyveket olvasni, jó filmekért moziba járni, félellenzéki, társadalmi reformer előadásokat hallgatni. Egy-egy Valóság-cikket hosszú órákon keresztül vitattak a kollégiumban, s a Válasz 1945 és 1948 közötti számait is lemásolták, hogy aztán egymás közt körbeadják. Éppígy sikk volt rátalálni a Párizsi Magyar Füzetekre vagy orosz szerzőknek a szovjet totalitárius diktatúráról írt könyveit forgatni és szamizdat formájában terjeszteni. A politológus mutatja a Századvég első, 1985-ös számát, amelyet a szerzők, szerkesztők egymás számára dedikáltak, mert nem tudhatták, meddig fog élni a lap. A második szám is előkerül, amely szintén az alternatívakeresés jegyében született. Felelős szerkesztők: Gyurgyák János és Varga Tamás, szerkesztők: Bóka István, Kövér László, Máté János, Orbán Viktor. A szarvasi szakkollégiumi diáktáborról szóló cikkről – szerzők: Kövér László és Orbán Viktor – Stumpf István külön is megemlékezik, s egy részletet idéz az ott elhangzottakból. Kövér László azt mondta: „Mi, akik most itt ülünk, talán nemsokára ennek a társadalomnak vezető pozícióiban találjuk magunkat, akár tetszik, akár nem. Feljebb vagy lejjebb meghozott döntéseinkkel, munkánkkal egyének, csoportok s rajtuk keresztül az egész társadalom sorsát befolyásolhatjuk. S akkor, hogy eközben minél kevesebbet hibázzunk, az első lépés a valóság megismerése, amelynek mi is részesei vagyunk.” A Századvég Politikai Elemzések Központja vezetőjének konklúziója: teremtő, alkotó és mindenekelőtt tenni akaró generáció volt, amely megalakította a Bibó István Szakkollégiumot. Az volt az irányadó: hogy jó jogász legyél, tudnod kell, a jog milyen társadalomban funkcionál. Ehhez persze meg kell vizsgálni a szociológiai dimenziókat a szegénységtől a környezeti problémákon át a modernizációs kihívásokig. Vagy azt, hogy mit jelent az autonómia ügye egy demokratikus közéletben, még ha ezt nehéz is volt felvetni, hiszen nem szerepelt a párthatározatokban. Merthogy a rektorokon, kollégiumi igazgatókon azt kérték számon: vajon a civil társadalom a ’85-ös párthatározat melyik pontjában szerepel – idézi fel ironikusan a közelmúltat Stumpf István. A szakkollégisták viszont úgy gondolták, nem hajlandók integrálódni a létező struktúrákba, és keresték a formát, amelyben saját szellemi önkifejeződésük megjelenhet, ilyen értelemben tehát a szakkollégium közéleti gyakorlóterep is volt. Meg kellett tanulni, hogyan lehet a saját generációs sorstársakkal szót érteni, sajátos kiválasztási mechanizmusok működtek a valódi önkormányzatiság jegyében. A kollégiumi választmány elnökét választották, a kollégium igazgatóját úgyszintén. Stumpf István szerint a sok belső ellenőrzési pont a belső demokratikus közélet normáinak elsajátítását szolgálta, az önkifejezésre pedig lehetőséget nyújtott a szakkollégiumi értesítő éppúgy, mint a Századvég folyóirat. Igazi szellemi pezsgés jellemezte tehát ezt az időszakot, amelyben egyre fokozottabbá vált az igény a magyar történelem fehér foltjainak megismerésére, az 1956-os forradalom iránti tájékozódásra s arra, hogy olyan értelmiségieket, tudósokat hívjanak meg, akik mindezekről sokat tudnak mondani. Egyik alkalommal például meghívták Sólyom László jogtudóst – a későbbi alkotmánybírót –, tartson előadást a Bibóban, mert a hallgatókat élénken foglalkoztatta az egyik Valóságban megjelent, a Mit szabad és mit nem? című cikke. Sólyom László később elmesélte, meglepődött, menynyire érdekli az egyetemi ifjúságot egy gondolatsora, amelyet már előtte egy-két könyvében kifejtett, de visszhangtalanul maradt. Csakhogy ez a cikk akkor jelent meg, amikor szinte benne volt a levegőben, hogy a kommunista szentháromság – az egy párt, egy társadalmi szervezet, egy ifjúsági szervezet – normája hol törhető át, miként lehet félrelökni a tabukat. Sólyom írása pedig éppen azt érintette, mi módon segíthet a jog az emberek önszerveződésében. Az egész időszak a rendszerváltás nagyon fontos előkészítése volt – szögezi le Stumpf István. Sokszor éjszakába nyúlóan vitatkoztak a társadalmi kérdésekről éppúgy, mint a szervezeti és működési szabályzatról vagy arról, miként viszonyuljanak az egyetemi oktatás követelményrendszeréhez. Meg kellett tanulniuk az együttélés szabályait is, miközben a kollégisták jó részének volt bátorsága, hogy felvállalja azokat a politikai konfliktusokat is, amelyek végkimenetelét nem lehetett látni. Benne volt az a lehetőség is, hogy valakit eltanácsolnak az egyetemről, hiszen ott lebegett a kérdés: mi lesz, ha az állampárt ismét bedurvul? A régebbi időkben ugyanis volt arra eset, hogy például 1981-ben, a budapesti egyetemi, főiskolai találkozó, a „Befőtt” után kirúgták az egyetemről a szervezőket, holott az egyetlen bűnük az volt: alternatív ifjúsági szervezetet akartak létrehozni.
Kérdésünkre Stumpf István elmondta, a Bibó egyik értéke mindig is a többfajta értékvilág együttéléséből származott, abból, hogy senki nem akarta a saját egyéniségét a másikra kényszeríteni. Ha tehát az akkori szereplők ma sokszor eltérő politikai platformon állnak, az szinte törvényszerű fejlemény. Az antikommunizmus, a rendszerellenesség mindenesetre erős összetartó kapocs volt, és a sokszínűség ellenére cementként tartotta össze a társaságot.
– A szakkollégiumi rendszer több pilléren nyugodott. A társadalomtudományi karok oktatási rendszerében tapasztaltunk egy óriási hiányt, amit úgy éltünk meg, hogy miközben a jogrendszer az államhatalom és az állampolgárok közötti viszonyt rendezi többek közt, az oktatás leszűkült a jogszabályok társadalmi környezettől független bebifláztatására – nyilatkozta kérdésünkre Kövér László, a Bibó István Szakkollégium egyik alapítója.
Miután nemcsak felvételiztek történelemből, de sokan meg is őrizték a történelmi kérdések iránti vonzalmukat, szerettek volna egyfajta minőségi, a hivatalos oktatást kiegészítő intézményrendszert életre hívni a szakkollégiumokban. A Fidesz mai választmányi elnöke hangsúlyozta: a szakkollégium 1983-ban alakult ugyan, de előzménye már a Budaörsi úti kollégiumban is létezett. Miután azonban átköltöztek a Ménesi útra, ott a Közgazdasági Egyetem Rajk László Szakkollégiumának mintájára szerették volna egyfajta önkormányzati közösséggé formálni a Bibó-szakkollégiumot. Ezt az akkori jogszabályok nem igazán tették hivatalosan lehetővé, ám a jogi pongyolaságok és az egyetemi vezetők jóindulatú elnézése következtében mégis létrejöhetett az önkormányzati szisztéma.
– Mintegy eljátszottuk azt, hogy a saját ügyeinkben való döntési jog megillet bennünket, s a fikció végül megvalósult – fogalmaz Kövér László.
A költségvetési pénzek elosztásától kezdve a felvételeken keresztül a vezetőség megválasztásáig alapvető kérdésekben a kollégisták maguk dönthettek. Egyfajta korlátozott demokráciát szerettek volna létrehozni egy alapvetően antidemokratikus társadalmi rendszerben. A politikus úgy véli, fontos mozzanata volt a szakkollégium elindításának a hatvanvalahány alapító származása is. Úgy gondolja, a szakkollégiumoknak a mai napig az lenne a legfontosabb feladatuk, hogy a vidéki, nem feltétlenül értelmiségi származású diákok jelentős versenyhátrányát kiküszöböljék és segítséget nyújtsanak a felzárkózáshoz. A Bibó már kezdetben ilyen volt, amikor főként a Soros-alapítványnak köszönhetően olyan lehetőségeket tudott nyújtani a bentlakóknak, amiket a kollégium falain kívül nem kaphattak volna meg. Mérvadó volt számukra – s az a mai napig is – a minőségre való törekvés, a teljesítmény megbecsülése, a társadalmi valóság megismerése és lehetőségek szerinti megváltoztatása, de a szociális érzékenység is fontos eleme volt a Bibó-szakkollégium működésének. Ez az útravaló, a megszerzett tapasztalatok, tanulságok a mai napig determinálják azokat, akik a kollégiumban nőttek föl. Kövér László kérdésünkre megerősítette: tekintettel arra, hogy a kollégiumnak nem volt igazán politikai platformhoz köthető karaktere, a politizáló diákok akkori nézeteit nem lehetett egyszerűen beskatulyázni. Volt, aki erősen baloldali kötődésű publicistaként tűnt fel a kilencvenes évek elején, s volt, aki az SZDSZ-ben kötött ki a Fidesz után. A politikus utalt rá, a Bibót a Fidesz megalakulásának helyszíne miatt sokan hajlamosak összemosni a polgári párttal, holott történelmietlen lenne mindenkit, aki ’83-tól ’90-ig megfordult a kollégiumban, besorolni a támogatóik közé. Az viszont egyáltalán nem véletlen, hogy a Fidesz ebben az épületben alakult meg, hiszen a Fidesz alapító tagjainak jó része a szakkollégiumi mozgalomból érkezett – emelte ki. Kövér László szerint két vonatkozásban tért el az életük más kollégiumokban lakó diákokétól. Egyrészt maguk által szervezett programokkal, színielőadásokkal, rendezvényekkel tudták színesíteni a kollégiumi életet, így egészséges munkamegosztás alakult ki közöttük a különböző készségeknek megfelelően. A másik különbség a kollégium méretéből adódott, hiszen az összezártság, egymásrautaltság sokkal közelebb hozta az embereket, megengedte, hogy közösséggé formálódjon az ott lakók döntő része. Nem véletlen az sem, hogy az 1985-ös szarvasi egyetemi-főiskolai szakkollégiumi találkozó, ahol mintegy kétszáz diák jött össze, szinte a Fidesz előzményének tekinthető. Itt bontakoztak ki azok a személyes kapcsolatok, amelyek a politikai pártot létrehozták, hiszen felületes ismeretségek alapján elképzelhetetlen lett volna a kezdeményezés. Szarvas meghatározó élmény maradt sokuknak, függetlenül attól, hogy életpályájuk később merre sodorta a szereplőket. Akkor egyébként több témakört tárgyaltak meg, így a gazdasági válság, a technológiai lemaradás kérdéseitől kezdve a szegénység problémáján át a határon túli magyarság gondjain keresztül Bős–Nagymaros problémaköréig s a jogállamiság hiányáig. A politikus szerint szomorú, hogy ezek a kérdések majdnem húsz évvel a tábor után – bár alapvetőnek tűnő politikai változások következtek be – még mindig aktuálisak. Kérdésünkre hozzáfűzte, a késő kádári és a mostani kor között valóban sok az azonosság. A legdrámaibb fejleménynek azt tartja, hogy miközben még akár néhány évvel ezelőtt is a Kádár-rendszer és összeomlásának haszonélvezői szégyenkezve titkolták érdemtelen vagyonosodásuk eredetét, hátterét, azonközben ma már szinte erkölcsi kockázat és szégyenérzet nélkül emelhetik őket piedesztálra. Az ilyen megalkuvó felfogás pedig idegen a Bibó szellemiségétől éppúgy, mint a rendszerváltó értelmiség eredeti célkitűzéseitől. Kövér László csodálkozik azon, egyes értelmiségi csoportok miért nem értik meg, hogy itt rejlik a politikai viták engesztelhetetlenségének és a társadalom jelenlegi végletes megosztottságának a valódi gyökere.
A Bibó István Szakkollégium hatvanvalahány alapító tagjának fele lány volt, ehhez képest a politikai közszerepeknek, későbbi életutaknak megfelelően mindig a fiúkról esett sokkal több szó. Pedig az egyetemista lányok nagy része szintén komoly tanulmányi sikereket tudott felmutatni, s azóta fontos pozíciókat töltenek be szakmájukban, a társadalomban. Másrészt igen nagy szerepük volt már akkor is a szakkollégiumi közösség életében, így az ő emlékeik is mérvadóak a tradíciók tekintetében.
Lévai Anikó jogászt, Handó Tündét, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnökét és Honecz Ágnes jogtanácsost kérdeztük a kollégiumi évekről. Mindannyian azt tartják fontosnak, hogy az akkori baráti kapcsolatok máig fennmaradtak, s ez az összetartozás az, ami a nyolcvanas években is meghatározó volt a Bibó életében.
Lévai Anikó ironikusan Margaret Thatchert idézte, csattanós válaszképpen a női szerepeket firtató kérdésünkre. A vaslady szerint ugyanis, ha valamiről azt akarod, hogy sokat beszéljenek, bízd a férfiakra, ha pedig azt, hogy megoldódjanak, bízd a nőkre. Mindenesetre kiemelte, éppolyan jó tanulmányi eredményeik voltak, mint a fiúknak, s a legkülönbözőbb szakmai kurzusok, történelmi kiállítások megrendezésében is meghatározó szerepük volt. Különösen szívesen emlékszik Fellegi Tamás ötvenhatos és lengyel témájú előadásaira vagy Polt Péter büntetőjogi kurzusára, de Miszlivetz Ferenc, Kukorelli István, Sólyom László, Chikán Attila, Kovács András mellett Kis János vagy Kéri László eszmefuttatásaira is szívesen gondol. Kérdésünkre arra is kitért, hogy a kollégiumi élet – szemben némely negatívlegenda-gyártó beállítással – puritánnak volt tekinthető, hiszen a legtöbb diáknak az anyagi lehetőségei is korlátozottak voltak. Már akkor nagy volt az összetartás és a felelősség egymás iránt. Sokan ismerték egymás szüleit is, s a baráti kapcsolatokat azóta is ápolják. A kollégium ereje éppen abban volt, hogy nem lehetett ellentéteket szítani egymás közt. Mindvégig ellenállónak bizonyultak a – Hamvas Béla szavaival – létrontó szocialista, állampárti hatásokkal szemben. Egymást erősítették, sokan együtt jártak dolgozni is az egyetem mellett, hiszen jó pár diáknak nehéz anyagi körülmények között éltek a szülei. Nem véletlen az sem, hogy a kollégiumi diáktársak közt igen sok házasság köttetett, ezeket többnyire bő gyermekáldás kísérte, és túlnyomórészt tartósnak is bizonyultak. A kollégiumban azt „játszották”, hogy jogállamban élnek, mert Sólyom Lászlótól azt tanulták, hogy amit a jog nem tilt, azt szabad. Lévai Anikó hozzáfűzte: azt pedig a evangéliumból tudjuk, hogy mindent lehet, de csak a jót szabad.
Handó Tünde szerint természetes volt, hogy szinte testvéri közösséggé váltak, hiszen valójában reggeltől estig együtt töltötték a napjaikat. Lévai Anikóhoz hasonlóan Szájer József felesége is kiemelte: bárhogy is alakultak a politikai életutak, mindig nagy szeretettel üdvözlik egymást, ha a régi kollégiumi társakkal, barátokkal találkoznak. A jó levegőjű, családias környezet ugyanis a mai napig predesztinálja őket arra, hogy jó szívvel gondoljanak egymásra és tanáraikra. Az önkormányzatiság persze sokszor vérre menő vitákkal jár. Egy alkalommal valaki elképedt, amikor tanúja volt, milyen intenzív veszekedés alakult ki a szervezeti és működési szabályzatról. „Nem baj, akkor is szeretjük egymást” – emlegeti ma is Handó Tünde válaszát a szemtanú. A szakkollégium ugyanis arra nevelte őket, hogy minden nyíltan történjen, ne fordulhasson elő semmilyen sunyiság, mindig el tudják fogadni egymás különbözőségét. „Közösség voltunk, kifelé is felelősséggel” – mondja a bírónő. S ez a felelősség a politikai fenyegetettség idején is megnyilvánult. A nyolcvanas évek közepén egy tiszt jött a politikai rendőrségtől a kollégiumba, és arra figyelmeztette őket, ne vegyenek részt a Duna-kör megmozdulásán, s beszéljenek le másokat is a részvételről. Megköszönték az információt – mivel addig nem is tudtak az eseményről –, azt viszont kikérték maguknak, hogy másokat le kelljen beszélniük a részvételről. Jóval később megtudták, hogy a tiszt napokig szégyellte magát a befolyásolási fiaskó után.
A filmklubok, a színielőadások szerepét mindhárman kiemelték, mivel a közösségi lét legoldottabb kifejeződései voltak. Honecz Ágnes különösen szívesen emlékszik a színielőadásokra, Peter Weiss és Bunuel műveire, amelyekben igen sokan szerepet kaptak Orbán Viktortól kezdve Fodor Gáboron, Molnár Péteren keresztül egészen a portás bácsiig. Rendkívül elfogadó közösséget alkottak, tele kreatív ötletekkel. Emlékezetes volt, amikor felfedezték, hogy Jászi Alice családja lakott régen a házban. Felkutatták a történelmi előzményeket, s kiállítást is rendeztek arról a házról, ahol a tolsztojánus életet élő Madzsar József lakott, s ahol Ady Endre is rendszeresen megfordult. Még azt is kiderítették, a villa mely pontján tartották a spiritiszta szeánszokat. Honecz Ágnes egy másik emléke: felkérték Németh Lajost, tartson előadást Fülep Lajos naplójáról. A híres művészettörténész örömmel tett eleget a meghívásnak, s nem győzött csodálkozni, hogy a joghallgatók olyan témákról is szívesen hallanak, amelyek iránt még a bölcsészkaron is mérsékelt az érdeklődés. Az ügyvédnő is hangsúlyozta: nem emlékszik, hogy bárki utálta volna a másikat a Bibóban, ott ez elképzelhetetlen volt. Talán azért is, mert mindenki azt adhatta, ami valójában volt, s bátorító közeg vette körül. Ennek is köszönhető, hogy ha eltérő politikai nézeteket is vallanak olykor a volt Bibó-kollégisták, mindig azt nézik, mi az, ami összeköti őket, nem pedig azt, ami elválasztja.
***
Egyedülállóvá ma is az teszi a Bibó István Szakkollégiumot, ahogyan teret nyit a hallgatói önszerveződéseknek – mondta el Schenk Borbála, a mostani igazgató. A kollégium alapítóinak öröksége számunkra elsősorban az: a szakkollégium alkalmas arra, hogy egy önálló gondolkodású csoport formálódjon benne, legyen szó bármely világnézetről. Bibó István szellemi öröksége összekötő kapocs múlt és jelen között, megteremti a szemléletbeli folyamatosságot. Sokféle politikai gondolkodású egyetemista alkot most is igazi közösséget, akik sokszor hajnalig tartó vitákon kristályosítják ki világképüket. A közösségi élet kereteit a kollégium alakítja ki, a minden tagot magába foglaló közgyűlés dönt a nagyobb jelentőségű kérdésekben, a mindennapi ügyek intézésének a szerve a közgyűlés által választott diákokból és az igazgatóból álló választmány. A rendszer céljai azonban ma is a húsz évvel ezelőttiek: a szakkollégium szeretne mást, többet nyújtani az egyetemi oktatás mellett. A kollégium számára fontos a kapcsolattartás az egykori bibósokkal. Schenk Borbála és a kollégium mai diáksága „öregbibós” találkozóra várja ma déltől mindazokat, akik az intézmény falai közt töltötték egyetemi éveiket. Céljaik között szerepel, hogy ezeket az összejöveteleket, a generációk közti termékeny disputát a jövőben rendszeressé tegyék.
origo.hu
Átszakította a híd korlátját egy autó Nagyrákoson
