Ünnepséget rendeztek minap az állatbarátok és az állatvédők. Állati jó volt. A bazilikánál gyülekező csapat gyalogosan elballagott az állatkertbe, ahol ezen a napon nem kellett fizetni a belépésért, a ketrecekbe viszont változatlanul nem lehetett bemenni, csupán az oda beosztott gondozóknak. Szülői értekezletet és állatbemutatót is tartottak a szervezők; mint elhangzott, tizenegy év alatt (ennyi ideje rendeznek idehaza állatok világnapját) több mint nyolcezren fogadtak örökbe állatokat. A legkedveltebbek az elefántok, az oroszlánok, a zsiráfok, a vízilovak, a pandák, a pingvinek és a tevék voltak. (Többségüket nem garzonlakásban tartják – a pingvint speciel hűtőládában.) Nevelőszülőre vár ugyanakkor a kuszkusz, az aranyhasú magabé, a nutria és a fakókeselyű, valamint néhány neveletlen állatkert-látogató, akik közül ezúttal hál’ istennek senki nem volt jelen.
Nem azért mondom, de én is állatbarátnak tartom magamat (nem kizárt, hogy a kuszkuszt a nevemre veszem), bár sűrűn találkozom olyan állatokkal is, amelyektől a gyomrom kifordul. Ezek az állatok megszólalásig hasonlítanak az emberre (a megszólalás után már nem), két lábon járnak, időnként koordinálatlanul hadonásznak, ordítoznak, nemritkán mikrofonba, képernyő előtt. Ezek a típusú állatok legtöbbször here életet élnek, hazudoznak, hőzöngenek és feltűnően magasan hordják az orrukat. Érdekesség még, hogy ezeknek az állatoknak a zömét nem ketrecben tartják – bár olykor egyik-másik rács mögé kerül, hál’ istennek.
Ui.: Most kapom a hírt, hogy ismereteim hiányosak. A fentebb említett nyolcezer-valahányszáz örökbefogadó általában nem viszi haza újdonsült élettársát, csupán a tartási költségekhez járul hozzá.
Egy fakókeselyűt én is vállalnék. A tevén még gondolkodom.
origo.hu
M44-es matrica – itt van minden, amit tudni érdemes
