Ismét felelevenedett a hatodik arab–izraeli háború rémképe, amikor vasárnap hajnalban izraeli vadászbombázók a libanoni légtérből – valószínűleg nagy hatótávolságú Popeye rakétákkal – csapást mértek az Iszlám Dzsihád szír területen lévő táborára. Hiába van ugyanis óriási erőfölényben a zsidó állam, nem zárható ki, hogy Damaszkusz egy ehhez hasonló alkalommal katonai választ ad majd, ami háborúhoz vezet. Egyes megfigyelők szerint az ilyen akciók éppenséggel azt a célt szolgálják, hogy „kiugrassák a nyulat a bokorból”, meggondolatlanságra serkentve a nyilvánvalóan dühös Basár el-Asszad elnököt. Augusztusban már amúgy is haragra gerjedhetett a fiatal államfő, amikor egyik palotájára megfélemlítésként rácsaptak az izraeli harci gépek.
Az 1982-i, legutóbbi nyílt konfliktus (az úgynevezett ötödik arab– izraeli háború) óta számtalan incidens zajlott le a két ország között, elsősorban Libanonban. A legutóbbi nyilvánosságra került eset 2001 áprilisában történt, amikor izraeli vadászgépek egy Libanonban lévő szír radarállomást bombáztak le, három katonát megölve. Informális források tudnak egy 2001 szeptemberében lezajlott súlyos incidensről is, melynek a Földközi-tenger felett két szír MiG látta a kárát, ám ennek tényét mind Tel-Aviv, mind Damaszkusz máig tagadja. Temérdek eset, melyek eszkalálódása beláthatatlan következményekkel járna.
Amennyiben izraeli provokációról van szó, úgy annak nagyon is érthető célja van. A hajdani arab ellenfelek közül mára csak Szíria jelent katonai fenyegetést Izrael számára, s mint ilyen, talán jó lenne megszabadulni tőle is. Tel-Aviv ehhez persze partnerra talált az Egyesült Államokban, ahol – ismerős recept szerint – terroristák támogatásával és tömegpusztító fegyverek fejlesztésével vádolják Damaszkuszt.

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére