Civil segély

2003. 10. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Teltházas jótékonysági koncertet szervezett tegnapelőtt a Pesti Vigadóban a Magyar Baptista Szeretetszolgálat a háborúban megsérült iraki gyermekek megsegítésére. Az est díszvendége az a bagdadi kisfiú volt, akit áprilisban az utcán futballozás közben talált el véletlenül egy amerikai rakéta. A tizennégy esztendős Ali Mohamed Zsuturi a fején és a végtagjain sérült meg, két társa pedig belehalt a támadásba. A kisfiú túl van az első műtéten – ő a második sebesült, akit külföldön gyógykezelnek. Az ENSZ bagdadi központja szerint jelenleg még legalább háromszázan várnak hasonló esélyre, hiszen sérüléseik olyan súlyosak, hogy csak külföldön tudnának megfelelő orvosi ellátásban részesülni.
Holnapután Csíkszentmártonban a magyar Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyermekvédő központot ad át a székelyföldi rászorultak támogatására. Az életveszélyesen elhanyagolt épületet – amely korábban csecsemőotthonként működött – több mint kétmillió dollárból építették újra és alakítottak ki benne óvodát, számítógépes klubot, lányanyaotthont, elhagyott csecsemőket befogadó központot és fogyatékos kisgyerekeket fejlesztő intézetet.
A két kezdeményezésben van egy közös vonás: mindkét esetben civil szervezetek, kormánytámogatás nélkül dolgoznak azon, hogy a rászorulók megsegítése mellett pozitív, humánus országképet alakítsanak ki hazánkról.
A Medgyessy-kormány – és a Külügyminisztérium – közben aktákat gyárt a segélyezés hogyanjáról és mikéntjéről, emellett időnként belebukik a gyakorlati feladatokba. Lapunkban is megírtuk már, hogy a nagy dérrel-durral beharangozott, Iraknak szánt kilencvenmilliós segély végül huszonötmilliónyira apadt és azóta sem tudni, hol, ki, mikor és kinek osztotta szét a szállítmányt. A külügy ugyanis a magyar civil szervezetek helyett a Nemzetközi Vöröskereszt nagy kalapjába öntötte a magyar adományt, így nem tudni, a rászorulók tudták-e egyáltalán, kitől érkezett a segítség. És akkor még nem is beszéltünk az áprilisi nagy gázálarcblamázsról: szakértő kormányunknak nem sikerült megoldania kétezer gázálarc humanitárius segélyként való törökországi kiszállítását, így NATO-partnerünk a háború múltán megköszönte a nagylelkű felajánlást, de nem kért belőle (a gázálracok különben négyszázmillió adóforintba kerültek).
Az állami szintű segélyezés különben nem önkéntes dolog, az Európai Unió előírásai szerint 2006-ig a nemzeti jövedelem 0,39 százalékát kell humanitárius programokra fordítanunk. Ez évente durván tizenötmilliárd forintot jelentene, de a 2003-as költségvetésben ennek még a tizedét sem költjük el erre a célra. A külügy külön főosztályt hozott létre a nemzetközi segélyezés koordinálására és állítólag a közelmúltban elkészült a stratégia is, hogy mely országokat fogjuk majd segélyezni. Úgy tudjuk, tárcaközi vegyes bizottság döntötte el, mely ország érdemes a magyar segélyre, ám a listát nem sikerült kinyomozni. A Külügyminisztérium weboldalán hiába keresünk rá a humanitárius szóra, a sajtóosztály visszhívást ígér, az Országgyűlés külügyi bizottságát pedig elfelejtették értesíteni.
A humanitárius segélyek az ország „jószolgálati nagyköveteként” sok esetben elősegítik a cégek részvételét az újjáépítésben. Mi kimaradtunk a szarajevói, az afganisztáni, és, nagyon úgy tűnik, az iraki üzletből is. De van stratégiánk, tárcaközi vegyes bizottságunk és kétezer gázálarcunk raktáron.
Az iraki kisfiú műtétje sikerült, Csíkszentmártonban pedig jövő héttől otthonra lelnek a lányanyák, elhagyott csecsemők és fogyatékos kisgyermekek. Szerencsére ez nem a Medgyessy-kormányon múlik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.