Csak a felsőoktatás színvonala számít

A határon túli magyar felsőoktatás támogatására létrehozott Sapientia Hungariae Alapítvány kuratóriumának február óta új elnöke van Maróth Miklós professzor személyében. Az egyetemi tanár az alapítvány legfontosabb céljának a környező országok magyar egyetemeinek a hazai oktatási rendszerbe történő integrálását tartja.

– A Pázmány Péter egyetem létrehozásakor szerzett tapasztalatait mennyire tudja hasznosítani a kuratórium élén?

– Semennyire, hiszen az egyetemalapítás és -működtetés ottani feladat. Mi módszertani segítséget adunk, illetve adományt gyűjtünk a számukra. A doktori képzés támogatása és az infrastrukturális segítségnyújtás mellett szponzorokat próbálunk felkutatni, főként az Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) számára, de természetesen támogatni fogjuk a Felvidéken még csak most körvonalazódó magyar egyetemet is, ha eljön annak az ideje. Munkánk fontos része, hogy a határon túli diákok elsajátítsák a magyar tudományos nyelvezetet, a szakterminológiát, és megismerjék a termelési kultúrát – ezekre főként Magyarországon, az itteni tudományos-kutatási műhelyekben tehetnek szert részképzések, ösztöndíjak révén. Célunk az EMTE anyaországi népszerűsítése, a nyilvánosság segítségével próbáljuk meggyőzni a magyar közvéleményt az ügy fontosságáról.

– Az EMTE megalakulása idején az erdélyi és az anyaországi tudományos életben vita zajlott arról, hogy melyik a jobb megoldás: előbb oktatókat képezni és utána egyetemet alapítani, vagy vendégtanárokkal elindítani a képzést és lassan kinevelni a saját oktatói testületet.

– Szerintem nem érdemes várni, ugyanis nem létező oktatást senki sem támogat. Fontosnak tartom, hogy az erdélyi magyar egyetemi oktatók is otthon, anyanyelvükön tudjanak boldogulni. Az EMTE-n sok a fiatal magyar oktató, a gyengébben felkészülteket – ha vannak ilyenek – minden bizonynyal kirostálja az idő. Az egyetem első rektorának, a nemrégiben elhunyt Tonk Sándornak alapelve volt, hogy csak akkor van értelme a Sapientiának, ha jobb színvonalú az állami egyetemeknél.

– Alapítványuk komoly összegeket szán a vendégtanári program finanszírozására. Tavaly az első félévben több mint ötven magyarországi előadó utazott Kolozsvárra és Nagyváradra, illetve Csíkszeredára. Miért van erre szükség?

– Vegyünk egy konkrét példát: most éppen közgazdászprofesszort küldünk Erdélybe, mert nálunk hamarabb elindultak a reformok, tovább jutottunk a gazdaság szerkezetének átalakításában, ezért több a tapasztalatunk ezen a téren. Magyar nyelvű angoltanárok képzésében is segítünk, módszertani tapasztalatokat adva át a „hogyan tanítsunk angolt” témakörben, mert ebben jobb a nálunk alkalmazott metódus az ottaninál. Támogatjuk a magyarországi felsőoktatási intézmények erdélyi konzultációs központjait is, hiszen ezzel elősegítjük az Erdélyben, magyar nyelven és szakmailag kifogástalan színvonalon működő szakok letelepítését és integrálását az EMTE-be.

– Nemrég levélben kerestek meg néhány magyarországi multinacionális vállalatot, az EMTE támogatására kérve őket. Mit ajánlottak cserébe?

– A világban jó ideje kialakult az a gyakorlat, hogy a nagyvállalatok főként az oktatást és a (magas) kultúrát támogatják. A nemzetközi tapasztalatokkal és érdekeltségekkel bíró cégeknek fontos lehet, ha a szomszédos piacokon már személyes kapcsolatokkal rendelkeznek, netán olyan fiatal szakemberekkel is, akik náluk szereztek gyakorlatot tanulmányi idejük alatt. A frissen végzettek egyengethetik a terjeszkedő vállalat útját a számára új országban. Mi a hosszú távú kölcsönös együttműködés reményével fordultunk ezekhez a vállalatokhoz, de természetesen örülünk az egyszeri segítségnek is.

– Említette a személyes kapcsolatok fontosságát. A jól működő piacgazdaságokban is lényegesek ezek?

– A harmadik világban minden a személyes kapcsolatokon múlik, míg a legfejlettebb országokban nem annyira fontosak ezek. Mi a kettő között vagyunk.

– A nagyvállalatokon kívül még kitől várnak adományokat?

– Fontos leszögezni, hogy az EMTE a magyar költségvetéstől kapott évi kétmilliárd forintból működik. Az anyaországi és a diaszpórában élő magyarok támogatása főként az ügy melletti erkölcsi kiállást jelzi, azt, hogy a határon túli magyarok egyetemi szintű oktatása össznemzeti ügy. Ezek a támogatások kiegészítő jellegűek, az alapoktatáson túl kiegészítő programokat tesznek lehetővé. Van olyan egyéni támogatónk, aki havi ötezer forintos ösztöndíj-kiegészítést ajánlott fel egy diák részére, egy erdélyi származású anyaországi család pedig apjuk teljes könyvtárát adományozta az egyetemnek. A magánemberek adományainak köszönhetően nemrég ötmillió forintért megvásároltuk néhai Fábián Ernő közíró könyvhagyatékát és az EMTE csíkszeredai karának adományoztuk. Kiváló együttműködés alakult ki a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvánnyal is, amely eddig több mint százezer dollár értékben támogatta az EMTE-t készpénzzel és technikai eszközökkel. Jó tudni, hogy a befolyt anyagi és tárgyi adományok értékében az alapítványunk adóalap-csökkentő igazolás kibocsátására jogosult.

– Milyen esélyt lát arra, hogy rövidesen felvidéki és kárpátaljai magyar felsőoktatási intézmény számára is gyűjthetnek adományokat?

– Egy jól működő egyetemhez – mely részt vesz a nemzetközi vérkeringésben – megfelelő háttér kell. A felvidéki vagy kárpátaljai magyar közösség nem akkora, hogy a Harvardnak rettegnie kelljen a megalakuló magyar egyetemektől, ám például Szlovákia esetében kétszázötvenezer lakosra jut egy felsőoktatási intézmény, így a félmilliós magyarság akár kettőt is érdemelne. Mi abban tudunk segíteni, hogy ha létrejön a komáromi egyetem, akkor csökkenjen a színvonalbeli különbség közte és a harwardi egyetem között. Beregszászon más a helyzet: a tanárképző főiskolának megvan a megfelelő tanári gárdája, ott inkább az általános szegénység a fő gond.

– A határon túli magyar felsőoktatás jövője pénz vagy akarat kérdése?

– Szemléletváltásra van szükség. Vegyünk egy nyugati példát: a német nyelvterületen például olyannyira egységes a felsőoktatási hálózat, hogy a jó professzor Bécsbe küldi a bonni diákot akkor, ha tudja, hogy a diák által tanulmányozni kívánt terület szakemberei ott tanítanak. Nálunk jelenleg egyirányú a mozgás, a végekről Budapestre jönnek a diákok. Nem ez a világ rendje, itt is érvényesülnie kellene a kölcsönösségnek. A szemléletváltás gazdasági-politikai kérdés is, hiszen csak a magyar nyelven tanító egyetemek normatív támogatásával lehet országhatárokon átnyúló hálózatot építeni. Nekünk az egységes magyar nyelvű egyetemi hálózatban kell gondolkodnunk – ha a határon túli magyar egyetemek hírnevet szereznek, talán nálunk is előfordul, hogy Budapestről Kolozsvárra küldik tanulni a diákot.