Egyelőre nem tud a gazdasági tárca az orosz–magyar kormányfői találkozón (szeptember 8.) elhatározott beruházásról, a Külügyminisztérium azonban elismerte, hogy a magyar cég pályázat nélkül jutott a munkához, az ügylet körülményeiről azonban szintén nem tájékoztatott. A tárca csupán a szerződés aláírásának lapunkban megjelent protokolláris körülményeit vitatta. Álláspontjuk szerint ugyanis ezen nem vett részt sem a magyar nagykövet, Kontra Ferenc, sem Simon Sándor, a tárca főosztályvezetője, hanem Varga György, a nagykövet első beosztottja képviselte a minisztériumot. Ehhez képest tíz orosz forrás, közöttük több orosz hírügynökség, valamint az orosz kormány hivatalos honlapján is az olvasható már egy hete, hogy a 17 orosz régiót érintő aláírási ceremónián Magyarországot Kontra Ferenc nagykövet és Simon Sándor külügyi főosztályvezető képviselte.
A megállapodást orosz részről részről Nikolaj Kosman, az Oroszországi Építésügyi Állami Bizottság (Gosztroj) elnöke hagyta jóvá, aki vezérezredesként az oroszországi föderáció vasúti csapatainak parancsnok-helyettese volt, majd csecsen miniszterelnökké, később orosz miniszterelnök-helyettessé nevezték ki. Kosman a hírügynökségek szerint kijelentette: „a magyar építők konzorciumával” együtt vesznek majd részt a záhonyi vámterminál és a budapesti 4-es metró építésében is. A beruházásról szóló hírt egyetlen magyar forrás sem vette át, sem a MTI, sem a Népszabadság, pedig mindkét médiumnak van helyi tudósítója.
*
A lapunk által eddig idézett orosz hírügynökségek és az azóta megjelent orosz hírek is közösek a lényeget illetően, és ellentétesek a Külügyminisztérium közleményével: az orosz kormány hivatalos honlapján (government.ru) szereplő sajtókommünikét és annak forrását, az Építésügyi Állami Bizottság sajtókommünikéjét (gosstroy. gov.ru) szó szerint idézik. A hírt azóta átvette a szaksajtó is: ecottage.ru, russianrealty.ru, az m-2.ru, valamint a hírek szerint érdekelt régió, Udmurtia hírügynöksége (AIF Udmurtii), amely egyenesen azt a címet adja tudósításának: „Magyar pénzen fognak lakásokat építeni nálunk.”
Az Interfax és az Oreanda független hírügynökségek és a szakhírügynökségek is hozzák a hírt, hogy a magyar bankok, az Eximbank és az Erste Bank mögött állami garancia áll a Mehib Rt.-n keresztül. Itt az I. I. H. H. Kft.-t már nem is „magyar építők konzorciumaként” említik, mint a kormányzati portál, hanem „a beruházásra szánt magyar pénzek felhasználásának koordinátoraként”. Érdekesség, hogy a government.ru lap keresőjében és a google.ru site-on is elérhető a kft., míg a Matáv telefonkönyv-keresőjében nincs információ a vállalkozásról. A vélhetően erre a projektre idén júliusban alapított I. I. H. H. Consulting Kft. egyik tagja, a kiváló katonai kapcsolatokkal rendelkező, jelenleg büntetés hatálya alatt álló Purkald István. Közreműködésével 1998-ban, mezőgazdasági gépnek álcázva, különböző harcjárműmotorok kerültek ki az országból. Az ügyletről lapunk oknyomozó riportot közölt, vizsgálat indult, majd a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa tavaly áprilisban elmarasztalta a vállalkozót és társait. Purkald Istvánt négyrendbeli, a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák forgalmára vonatkozó kötelezettség megszegése miatt nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint ötszázezer forint mellékbüntetésre ítélte a bíróság. A szabadságvesztés végrehajtását a katonai tanács két évre fefüggesztette, társait pénzben megváltható elzárással büntette.

Tuja a kertekben: miért száradnak ki, és meg lehet-e őket menteni?