Az egyetemek, főiskolák leszakadásához, lemaradásához, nagyarányú leépítésekhez, az oktatás színvonalának csökkenéséhez és a diákok megadóztatásához vezetne a kormány elképzelése – mondta lapunknak Lénárd László, a Pécsi Tudományegyetem rektora. Ha ugyanis – folytatta – nem sikerül kiharcolni az ellenzéknek a jövő évi tervezett költségvetés módosítását, akkor 2004-ben hét-nyolc milliárd forinttal kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk a felsőoktatási intézményeknek. Szerinte ez beláthatatlan következményekkel járna.
A Magyar Rektori Konferencia közleményben tiltakozott a kormány jövő évre vonatkozó – a felsőoktatást érintő – költségvetési tervezete ellen.
Lénárd úgy véli, a büdzsé olyan megszorító intézkedéseket tartalmaz, amelyek azonnali működésképtelenséget és pénzügyi csődöt eredményeznek az egyetemeken, főiskolákon. – Érthetetlen a megszorításokat tartalmazó kormányzati szándék, mert jövő májustól különösen lépést kell tartanunk az európai egyetemekkel, a külföldi felsőoktatásban folyó tudományos kutatásokkal, ezt pedig lehetetlen úgy megtenni, hogy például a Pécsi Tudományegyetemnek hatszázmillió forinttal kevesebb pénzből kellene gazdálkodnia évente – fogalmazott. Hozzátette: ha a költségvetést jelenlegi formájában elfogadják, akkor a megszorító intézkedések hosszú távon az intézmények csődjét, a szakmai, oktatási színvonal zuhanását, komoly leépítéseket, a tudományos kutatások leállását és olyan lépéslemaradást eredményeznek, amelyeket évtizedek alatt sem heverne ki a felsőoktatás. Szerinte a diákokra olyan anyagi terheket róna az intézmény, amelyeket kevesen tudnának teljesíteni.

Jön a lehűlés, nulla fok is lehet!