Egyedül Európában

Hogy rosszkedvűen fogunk bemasírozni az Európai Unióba, azt már régóta tudtuk. Nem szívesen költözik ugyanis az ember olyan helyre, ahol a háziak folyton indokokat találnak a hurcolkodás elhalasztására. Mostanában rosszkedvűekből sértődöttekké váltunk. Tán zsörtölődő magyar természetünkben keresendő a hiba, de valahogy nehezen viseljük, hogy alig kaptuk kézbe a meghívót, máris rajtunk próbálnak spórolni a brüsszeli klubban. A szombaton kezdődő alkotmányozó EU-csúcs könnyen dühre válthatja sértődöttségünket. Fájó pontunkat vette célba az a közösség, amelyhez nem elsősorban az anyagi jólétért, hanem az általa képviselt értékekért kívántunk évtizedek óta csatlakozni.
Mit mondunk a bukaresti hatalom által porig alázott aradi magyaroknak? És a sírjaikat védelmező délvidékieknek? Azt már megszokhatták, hogy négyévenként távolabb kerül tőlük az anyaország, de Európa elutasítására még nincsenek felkészülve. Rómában az egymást vigyorogva vállon veregető államférfiak hallani sem akarnak arról, hogy a formálódó európai alkotmány említést tegyen a kisebbségi jogokról. Tegyük gyorsan hozzá, a megemlítés rövid távon az égvilágon semmit sem jelentene, hiszen részletes kisebbségvédelmi rendszer kidolgozására és egy hatékony, határozott ellenőrző mechanizmusra van szükség ahhoz, hogy a Kárpát-medence kisebbségben élő magyarjai – a kontinens többi, hasonló helyzetben lévő nemzeti közösségével egyetemben – biztosítva láthassák megmaradásukat szülőföldjükön.
Az Európai Uniónak jelen pillanatban nincs megnyugtató válasza a nemzeti kisebbségek helyzetére, a kollektív kisebbségi jogok alkalmazásának biztosítására. Ne feledjük, hogy amikor az EU-ról beszélünk, akkor az nemcsak Finnországot, Dél-Tirolt vagy Belgiumot jelenti, hanem Észak-Írországot, Baszkföldet és Korzikát is. Brüsszelnek nincs receptje a kérdés kezelésére, és a mostani csúcstalálkozó azt sejteti, hogy szándék sincs a megoldáskeresésre. A miértre nehéz egyértelmű válaszokat találni. A kérdések viszont csak gyűlnek. Milyen az a sokat hangoztatott európai értékrend, amely említésre sem méltatja a kisebbségi jogokat? Merre tart az a közösség, amelynek vezetői félnek a keresztény szó leírásától? Hogyan fogjuk érezni magunkat ott, ahol udvarias formában ugyan, de szóra sem méltatják nemzeti létünk egyik kulcskérdését?
Dühösen, csalódottan, vagy csak rosszkedvűen, de jövő májusban belépünk az unióba. Kellemes meglepetésekben is részünk lesz, ehhez aligha fér kétség. Egyben azonban biztosak lehetünk: nemzeti létkérdéseinkben, magyarságunkban magunkra maradunk. A megoldásokat magunknak kell megkeresnünk és valóra váltanunk. A státustörvény a példa arra, hogy képesek vagyunk válaszokat adni. A megcsonkított kedvezménytörvény ugyanakkor azt jelzi, idehaza sokan nem érdekeltek a nemzeti kérdések megoldásában. De legyünk jóhiszeműek. Medgyessy Péter talán abban bízott, ha már a státustörvény ügyében a brüsszeli kotta szerint táncolt, cserébe támogatást kap a római csúcson. Jelen állás szerint nincs sok esély a kisebbségekre utaló kitétel megjelenítésére az EU-alkotmányban. A mindenkinek megfelelni igyekvő politika Bukarestben megbukott, s Rómában is bukásra áll.
Tegnap több ezer magyar vonult az aradi Tűzoltó térre, koszorúk lepték el a meghurcolt Szabadság-szobornak szánt talapzatot. Európaiak hajtottak főt európai mártírok emléke előtt.