A palesztin és az északír köztársasági szervezetek évtizedek óta kapcsolatban állnak, még ha a mai terrorellenes hisztéria alaposan el is túlozza az együttműködés nagyságát. Miután kulturális és történelmi értelemben aligha rokoníthatók az Európa nyugati peremén élő katolikusok és a közel-keleti palesztinok, sokkal inkább „az ellenségem ellensége a barátom” elv alapján működik a kölcsönös segélyezés. A párhuzam leginkább a két közösség hasonló örökségében, az elnyomatásban, az évtizedes számkivetettségben és az újkori gyarmatosító elleni fellépés vágyában rejlik.
Nem véletlen, hogy fennállása során az IRA olyan csoportokkal rokonszenvezett, mint a baszk ETA és a palesztin PFSZ – a sokat emlegetett „nemzetközi terrorizmus” azonban nem napi kapcsolattartást, hanem esetenkénti közös gyakorlatozást és fegyverügyleteket jelentett. Ennek ellenére a szimpátia mindig is létezett, jól példázza ezt, hogy az IRA-t „felügyelő” Sinn Fein párt kongresszusán a PFSZ küldöttei is részt vehettek. A hetvenes-nyolcvanas években különösen szívélyes volt a kapcsolat a két szervezet között, Kadhafi ezredes Líbiájában közösen gyakorlatoztak a palesztin és az ír gerillák. Ma már köztudott, hogy annak idején hosszabb-rövidebb ideig a libanoni Bekaa-völgyben is tartózkodtak IRA-aktivisták. Az a tény, hogy a Moszad izraeli titkosszolgálat rendszeresen információkkal segíti a briteket, valamelyest gyengítette a palesztin–ír szálakat. Egy névtelenül nyilatkozó ír köztársasági fegyveres szerint az IRA vezérkara, a héttagú hadseregtanács különös gondot fordít a Moszad semlegesítésére, mert veszélyesebbnek tartja az amerikai és a brit hírszerzésnél.
Néhány évvel ezelőtt felvetődött, hogy a skóciai Lockerbie felett a két líbiai merénylő az IRA és a baszk ETA segítségével robbantotta fel a repülőgépet. Hosszú ideje folyik a találgatás arról is, milyen mértékben és milyen eszközökkel segítik az ír köztársaságiak a palesztin intifádát. Katonai szakértők figyeltek fel arra, hogy a Gázai övezetben és Ciszjordániában az izraeliek elleni gerillaháború egyes taktikai elemei kísértetiesen emlékeztetnek az IRA „határ menti hadviselésére”, azaz a dél-armaghi hadszíntéren már megszokott szabotázsakciókra, orvlövészetre, robbantásokra. Ha ez igaz, akkor aligha kétséges, hogy a két szervezet aktivistái nem csak egymás kongresszusát látogatják.
Mindkét közösség életében fontos szerepet játszanak a szimbólumok. A katolikusok lakta Nyugat-Belfastban sok helyütt falfirkák hirdetik a PFSZ dicsőségét, és a Közel-Keleten is nagy tekintélynek örvend az Ír Köztársasági Hadsereg. Előfordult, hogy az utcai összecsapásokban a többségi protestáns unionisták izraeli zászlóval, a kisebbségi katolikus köztársaságiak pedig palesztin lobogóval indultak a csatába, mindenki értésére adva ezzel a közel-keleti harcoló felek iránti szimpátiájukat.
Bár a palesztin–ír kapcsolat némiképp megkopott az utóbbi két évtizedben, ma is vannak jelei az együttműködésnek. Néha persze látványos melléfogások is előfordulnak. Az idén nyáron nagy port vert fel az izraeli hatóságok által letartóztatott John Morgan esete. Az ír férfiról tényként közölték, hogy az IRA-ból kivált szakadár csoport, a Real IRA tagjaként kapcsolatot tartott palesztin terroristákkal, és személyesen is felelős több robbantásért. Morgan ártatlannak vallotta magát, kijelentését a hazugságvizsgáló is megerősítette. Végül kiderült, hogy az akcióban együttműködő brit és az izraeli hatóságok alaposan melléfogtak, rossz adatok alapján tartoztatták le az iskolai csereprogram keretében a Szentföldre érkezett belfasti tanárt, aki soha nem állt kapcsolatban az ír köztársasági mozgalommal. A nemzetközi tiltakozás hatására az izraeli hatóságok végül szabadon bocsátották Morgant, aki alighanem másfajta fogadtatásra számított a közel-keleti országban.
origo.hu
Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok
